A SZENVEDÉS A KEGYELEM ESZKÖZE   

Ha a lélek a földön haladni akar, mindig az árral szembe kell kerülnie. Aki nem küzd, az nem munkálkodik; azt sodorja a bűn törvénye folyton lejjebb és lejjebb. 

 Gyermekeim, meg lehetünk elégedve, ha ezt a bővizű folyót, ezt az áradatot csak egy pillanatra is feltartóztathatjuk, mert végképpen úgy sem lehet a természetét megmásítani.

 A rossz a maga elvakultságában csak hadd menjen; különben megy is az a maga útján. A nem egészen rosszat azonban feltartóztathatja rohanásában sokszor az isteni kegyelemnek egy jóelőre elkészített akadálya, melynek egyik eszköze a terhes munka, az öregség, a betegség, a halál.   

Ti nem is hiszitek gyermekeim, hogy Istennek mennyi jó szándéka, mennyi kedves gondoskodása van elrejtve ezekben az úgynevezett csapásokban. El sem tudjátok képzelni, mennyi segítő kéz, mennyi meghallgatásra kész fül van a szenvedő emberiség szolgálatára állítva ezeken az állomásokon, hogy akik ezeken a szűrőkön (öregség, betegség, stb.) ezekben szenvedéseket rejtő állapotokban megakadnak, azokat könyörülő segítséggel az isteni szeretet felé irányítsák.  

A földön kevesen vannak olyanok, akik a nekik juttatott javakért hálaadással élnek, vagy a szenvedésekben béketűréssel imádkoznak. A közönséges lélek, sajnos, elfelejtkezik az ő mennyei Atyjáról. A jókért sem hálát nem ad, sem törvényesen nem él velük, és eszébe sem jut, hogy keresné, kutatná, vajon mi volna az ő Istenének akarata ővele. Mert felfuvalkodottságában természetes és érdemszerinti ajándéknak tekinti a földi jólétet. Azonban alighogy megakad Isten gondoskodó törvényének állomásán, vagyis mihelyt utolérik a csapások - siet elfelejtett Istenéhez imádkozni, hogy okvetlen adja vissza neki, amit tőle elvett.  

Egy megfeledkezett lélektől ez is imádság; de milyen hosszú útja van az ilyennek, míg a megnyugváshoz, a békéhez elérkezik!  

Hány fordulót, hány testöltést kell neki megtennie, amíg az igazságot belátja! Sok megpróbáltatást végigszenved az ilyen, míg megtanulja azt, hogy Isten szeretete nem akkor ragyog leginkább a földi emberre, amikor mosolyogva süt reá a nap, hanem amikor villám-villámot követ és a dörgések megreszkettetik egész valóját. 

Hisz a mosolygó napsütésben les a vadállat is áldozatára, a kártékony rovarok is ilyenkor fúrják, ássák be magukat a nemes növények életerős testébe, hogy onnan az életnedvet kiszívják. A héja is ilyenkor les a galambra, sőt a mérges kígyó is a napsütésben a legveszedelmesebb.  

De ha beborul az ég, a láthatárt elsötétítik a felhők, és a hideg szél hatalmas orkánná dagadva süvít végig a tájon, hogy előfutárja legyen a dörgéseknek és villámlásoknak, melyek minden őlény előtt ítéletszerűen hangzanak. Aztán megnyílnak az ég csatornái, és zuhogó cseppekben ontják magukból a vihar magvát, akkor minden ártalmas féreg eltakarodik, minden ártó szándék meghunyászkodik. A vérszomjas fenevad, a mérges kígyó, a ragadozó madár és minden ellentétet szolgáló életelv elmenekül a vihar elől védett helyére. Ki az, akinek ilyenkor is künn kell járnia? Ki az, aki nem fél a vihar legerősebb tombolásában sem?  

Csak az igaz, a törvényes, az Isten szerint való lélek, aki ártatlan arccal szemléli a vihart; s ha borzong is tőle, de nem fél, nem retteg, mert tudja, hogy neki Istentől megszabott kötelességei vannak, és nyugodt lélekkel teljesíti is azt.  

Higgyétek el: a viharban, az esőben és a villámokkal megvilágított úton haladó nagyobb biztonságban lehet, mint az, aki a napsugaras úton jár. 

Mert a viharok utasai: a szenvedők, közelebb vannak Istenhez; mert a viharban nincsen az emberi léleknek másban bizakodása, csak az ő megtartó Istenében. És ebben a bizakodásában nem is csalatkozik, mert Isten erős kézzel vezeti ki az övéit abból a rengetegből, melyben több a veszedelemre, mint az enyhülésre vezető út, ahol nagyobb az alkalom az elesésre, mint a megállásra és több az eshetőség a halálra, mint az életre.  

Az isteni szeretet azért adta a fájdalmat, a szenvedést az emberi életbe, mint a vihart a természet rendjébe, hogy általa a lélek erői megtisztuljanak. 

Nézzétek meg, ha soká nincs eső, ha soká nincs szél, nem eltikkad-e minden és a kártékony férgek hogyan elszaporodnak, a levegő pedig megtelik porral és piszokkal. Tehát ha valakit nem ér semmiféle szenvedés és megpróbáltatás, annak könnyen elszennyesedik a lelke, mert elszaporodnak apróbb-nagyobb törvénytelen vágyai. Sőt nem egyszer a kárhozatba vivő bűnök is utat találnak a lelkéhez. De amint jön egy betegség, egy csapás, egy fájdalmas csalódás, vagy szegénység - ha még nem salakosodott el a lélek teljesen, - ezeknek a szenvedéseknek a hatása alatt felfrissül, kitakarítja magából a felszaporodott élősdieket, és Istenbe vetett hittel nekiindul a viharnak. Igaz, hogy a sok vihar letördeli az ágakat, lerázza az éretlen gyümölcsöket is és tönkreteszi a gyenge palántákat, mert ha nincs mélyen a gyökerük a földben, nem állják a vihart. 

Kimossa a zápor, elveri a jég az ilyen lélek sokat ígérő termését. Ez is előfordul, amikor a tisztító vihar végigvonul a világon. Ez a mostani idő, melyben éltek, szintén ilyen tisztító idő, amikor a vihar a nemes gyümölcsfákat sem kíméli. De csak két szem gyümölcs maradjon is a termésből, akkor is megmutatjuk a világnak, hogy az a fa mégis mennyei gyümölcsöt termett, csak azért, mert mennyei gallyal volt beoltva. 

Ezek a mostani idők nem kedveznek az igaznak.  

Csak az útonálló természetűek örülnek a harácsolt zsákmánynak. A vihar minden alkalommal felkavarja az út porát, szemetjét. Így az időknek vihara is felkavarja a lelkekben úgy az igaz, mint a tisztátalan érzéseket; és ki tehetne róla más, mint az ember, hogy oly sok a szemét, a piszok, a bűn a lelkekben!  

Az értékes drágakövek és az arany ilyenkor lent marad a porban. Ezeket, mivel súlyosabbak, mint a por és szemét, nem kapja fel a vihar. Ezekre most rátapodnak, vagy besározzák. A viharban vagy menekül mindenki, vagy még zsákmányra les.

Ilyenkor nem kelendő a mennyei érték.

De az nem baj, gyermekeim.  

Mi Istenben vetett hittel álljuk a vihart, mely felettünk tombol, mely jóllehet, most nem kedvez a mennyei palántának, azonban eljön ennek az ideje is. 

Addig, gyermekeim, szorosan tartsatok össze, kéz a kézben, nehogy a vihar elsodorja a gyengébbet. Aki az élet viharából védettebb helyre akar menekülni, nem jól teszi. Hiszen ti is tudjátok, hogy sokszor éppen a legmagasabb épületeket, fákat, sziklákat sújtja a villám; és nem egyszer a futót menekülése közben éri a villámcsapás. Ti ne gondoljatok a menekülésre; ti ne fussatok; hanem amint lehet, lassan haladjatok a cél felé.

Bízzatok!
 

Minden állomáson ott vannak a segítőkezek és a segítséget kérő hangokat meghallgató fülek!  

Isten szeretete intézi ezt így!