Gyermekeink a világban       

Ez az írás nem azért született, hogy mintaértékű gyermeknevelési tanácsokat osszak meg, mint a téma vitathatatlan szakértője. (Nem vagyok az, azonban az Úr kegyelméből bőségesek a lehetőségeim arra, hogy megtapasztaljam döntéseim következményeit, kisgyermekeim életét végigkövetve.)

Egyszerűen önmagáért kiált a mai kor Istentelen eszméje által szült torz képek egyike, ami arra irányul, hogy megölje a lehetőségét is annak, hogy egy gyermeknek esélye legyen arra, hogy valós lelki értékekkel gazdagodjon földi élete során.

A világot behálózó sátáni elv, egyre látványosabban lopja be magát az emberi lelkek mindennapjaiba, rózsaszín fátyolba burkolózva (bár erre egyre kevésbé van szüksége).

Az ellentét nagyon pontosan végzi a dolgát, a törvényszerűségeket kihasználva uralja a világot.

A gyökereknél igyekszik a legnagyobb pusztítást végezni, mert tudja, ezzel megelőzi a lehetőségét annak, hogy a fa egészséges gyümölcsöt teremjen.

Nem öli meg a fát, hiszen a gyömölcsre neki is szüksége van.

A gyümölcsök tartják életben őt is,a felé irányuló energiájukkal, de ezek a gyümölcsök rossz, rohadt gyümölcsök.

Saját szimbólumait olyan egyszerűen pattintja be ma az emberek életébe, hogy most már azt érzem kihalt a lelkiismeret és Isteni alapérték a mai emberek lelkéből.

Nincs botránykozás, nincs ellenérzés a sátáni szimbólumok iránt, a halál köztünk jár szabadon.

Halálfejes rugdalózók, koponyák és halálfejek mindenen. Feketében, fehérben, rózsaszínben, citromsárgában, minden színben és formában.

Szörny rajzfilmek, szörny babák, zombik, vámpírok és kukabúvárok, torz „hősök”.

Agresszív játékok, gyermekek által előadott szexuális töltetű videók, zenék.

Az ördögi szemét lett az elfogadott és elérte célját, már nem kell küzdenie. Az emberek maguk hívják elő és teremtik új és új formában az elfogadott, divatos jelekkel teletűzdelt napi fogyasztási cikkeket és egyéb termékeket.

Mindenki meg is vásárolja gyermekei számára ezen „csodás” produktumait a világnak, nehogy kilógjon a többi „gondos” szülő közül.

Sőt, a szülő magát is meggyőzve ezek helyességéről, már észre sem veszi, hogy mivel halmozza el a családi otthont.

A legnagyobb pusztítást a magukat szakértőnek nevező „gyermeknevelési tanácsadók” végzik.

Mikor valakivel erről beszélek, a reakció erre általában az, hogy ettől mi baja lehetne a gyermeknek, hiszen mindenkinek ilyen van!? Ez csak egy ruha, kép, játék, ital, nem komoly dolog.

Szakemberek, doktorok, pedig csak tudják a dolgukat.

 

Nem hozzájuk szól ez az írás.

 

Azokhoz szólok, akik magukat kereszténynek vallják, vagy Istenre hivatkozva korcsosítják el gyermekeik lelkét az Igére hivatkozva.

Valamint azokhoz, akik magukat tapasztalt, gyermeki lelket jól ismerő embereknek(doktorknak) tartják és teszik a saját eltorzult lelkületükhöz hasonlóvá a jelenleg nevelkedő generációt.

Többről van szó annál, mint ami valójában a módszerekben megmutatkozik.

Nagy kárt tesznek, ha néha a jószándék is vezérli őket.

Mit is jelent szülőnek lenni?

 

Isten és ember, Atya és gyermek.

 

Keresztény szülőként felelősségünk, hogy gyermekünket abban a szellemben neveljük, amit Krisztus által kinyilatkozatatott számunkra Atyánk.

Mi lehetne követendőbb példa?

A szülőnek az a feladata, hogy a rábízott gyermeket(mivel nem az övé, hanem Istené), a legjobb tudása szerint Istennek nevelje, Felé irányítsa a tekintetét. Természetesen a gyermek érdekeit szemelőtt tartva, neki annyi szabadságot adván, hogy ne élhessen vissza olyan mértékben a szeretet törvényével, hogy kárt valljon a tettei által.

A nevelés elengedhetetlen alapfeltétele az, hogy a szülők egy akaraton legyenek.

Ha ez nem teljesül akkor, hogy uralhatná a Krisztusi elv a gyermekünk lelki fejlődését?

 

„Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”

 

Máté 18,20

Ha ez az egyetértés nincs meg a szülők között, akkor nem, vagy csak iszonyatos küzdelmek és sérülések árán érhető el, hogy az alapvető Isteni értékeket elültessük gyermekünk szívében.

A gyermekünk a mi példánkból tanul a legtöbbet, a mi viselkedésünk az ami mindig a szeme előtt van, ami hatással van rá, akarva-akaratlan.

A mindennapjaiban megélt családi légkör van rá a legnagyobb befolyással.

Kettősséget okoz neki, ha az apai és anyai viselkedésformák nagy mértékben különbözőek, mint elvárásban, mint reakciókban.

Fontos, hogy ne felejtsük el, hogy a gyermek az adott életkorában mit tud befogadni.

Ami ennél is fontosabb, hogy megértsük, minden gyermek más és más egyéniség(különböző lelkületű).

Ettől függetlenül a keresztény lelkület elősegítéséhez ugyanazon alapokra van szükségünk, de nem egy általánosított életkorban és nem egy előírható dogmatikus formában.

A gyermek lelki érettségéhez kell alkalmazkodni, minden adott életpriódusában.

„Mert mindaz, aki tejjel él, járatlan az igazságnak beszédiben, mivelhogy kiskorú:

 

Az érettkorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek mivoltuknál fogva gyakorlottak az érzékeik a jó és rossz között való különbségtételre.” Zsidókhoz 5,14

 

Napjaink egyik legnagyobb, legsötétebb tévedésének tartom (nagyon finoman fogalmazva), azt az elterjedt „alternatív” nevelési móddszert, mikor a gyerek már egészen kiskorában önálló döntéseket hozhat.

Bármilyen nemű „fizikai fenyítést” mellőzve, századszorra is beszéddel magyarázva viselkedése helytelen mivoltát, olyan hátrányba vetjük, hogy csak a természet törvény által tapasztalt kemény következmények, visszahatások ébreszthetik fel benne a gondolat csíráját, hogy rosszat cselekedett.

 

(Kárma és Kegyelem)

 

 

„Sokszor az ú.n. „lelki betegeknél”* (* Ez alatt nem őrültséget, hanem, lelki nyugtalanságot, az önfegyelem hiányát, ú. n. „idegességet” kell érteni. )valami nagy testi fájdalom, valami nagyobb testi betegség kedvezőbb hatást tud kiváltani, mint minden rábeszélés, minden kényeztetés, és a betegnek minden kedvkeresése; mert a testnek ilyen erélyesebb behatása a lélekre arra kényszeríti a tudatot, hogy törvényes utakat-módokat keressen az aktivitásának levezetésére, úgy hogy ez az aktivitás a test egészségének helyreállítására használódik fel. Ez a törvényes útra való lendülés, az erőknek ebbe való benyomulása vezeti azután helyére a gondolatot, és erős korlátaival ez fékezi meg a tudatot, hogy ne csapongjon, hanem kényszerüljön egy helyben maradni. Ha valakinek valamelyik testrészében nagy fájdalma van, akkor minden pillanatban kénytelen odagondolni, mert az észrevéteti magát. És ha ez nem tart soká, akkor nagyon sokszor megnyugvást eredményez a lélekben.

Így van ez a gyermeknevelésben is. A gyermek féktelensége a kényeztetés, és rossz nevelés következtében gonoszságokra is kilendül, s ha ilyesmit egyszer, kétszer, háromszor elnéznek neki, akkor az a lelkében megerősödik, és az öntudatában mint jog, mint igazság rögzítődik meg. Azonban hogyha ilyenkor a helyesen gondolkozó szülő vagy nevelő, — miután a szóbeli intés, a jó érzésre való utalás, és korholás nem használ, és a gyermek nem látja be az intés helyességét és célszerűségét, hanem ragaszkodik az ő gonoszságához, — testi fenyítéket alkalmaz, akkor a fájdalmat okozó veréssel letöri a féktelenséget, mert ez a fájdalom lefokozza, és elerőtleníti a lélekben felduzzadt öntudatot, sírásra kényszeríti a gyermeket, és arra kényszeríti az érzést, hogy a fájó részre terelődjék, s ebben az átterelődésben eloszlik, feldolgozódik a lélekben felgyülemlett rendszertelenség és féktelenkedési hajlam. Mint ahogyan a test igyekszik a vérkeringés által közömbösíteni azokat a hatásokat, amelyek fájdalmakat okoztak a testi fenyítés révén, úgy ezzel párhuzamosan ez a külső hatás a testen keresztül a lélekre nézve is ugyanazt az eredményt hozza létre; s amint a testben lassan elmúlik a fájdalom, a lélekben is elmúlik a kilengésre irányuló vágy, mert az erő ebben a fájdalom átérzésében élte ki magát.

Ezért kell az embernek is a testben különböző fájdalmakat szenvednie, mivel a szenvedésekben sok gonoszra való hajlandóság, sok tévedésre indító aktivitás ég fel.

Azért nehéz ezt megérteni, mert az ember lelke telve van tévedésekre vivő indíttatásokkal. De bizonyos idő múlva a benső én, az ellenőrző én megelégedéssel szemléli azokat a hatásokat, amelyek a szenvedések nyomán a lélek gyógyulását hozták létre.

Azért mindenkor mindenben megelégedéssel és Istenben való hittel, és bizalommal nyugodjatok meg és imádkozzatok; mert hogyha ez a vegyi folyamat a lélekben előbb létrejön, és a lélek önmagában a szép, és jó iránt való fogékonyságával, a jóra való hajlandóság akarásával, és az Isten iránt való nagymérvű engedelmességgel, legfőképpen pedig az alázatossággal bizonyos ellenmérget termel ki: akkor maga ez a lelki ellenméreg kipusztítja a gonoszra való hajlandóságot, felemészti, megsemmisíti azokat a törvénytelen lelki parányokat, amelyekben, mint lélekanyagokban sokszor nagy történések, és események csírája szunnyad, úgy hogy még mielőtt az öntudatba kerülnének, a lélekben felerősödött jó és igaz sugarai máris fölemésztik, és megsemmisítik ezeket, úgy hogy nem is kerülnek a lélek felszínére, és a szellem maga sem tud róluk tudomást szerezni, hogy azok voltak, vagy vannak.

Bizony a nevelés, a lélek nevelése nem kicsiny dolog!

És Ő, a mi Urunk ugyanezt cselekedte velünk: áldozatot hozott szeretetből csak azért, hogy a lelkünkben lévő jó, és igaz felé vágyódó parányok táplálékhoz juthassanak, és korlátokat állítsanak a tudatban a bennünk lévő gonosz elé, lefokozzák bennünk a rossz hatóerejét, és az érzéseinket és gondolatainkat olyan fénybe, olyan világosságba emeljék fel, amelyben megláthatjuk az igazságot, hogy az ítélőképességünk az ellenőrző énben, az isteni szikrában teljesen megvilágítva már a keletkezéskor bírálatot tudjon mondani a tekintetben, hogy mit cselekedjünk, mit gondoljunk, hogyan érezzünk; és mindazt elítélje, ami törvénytelen, amit az Isten igazsága nem hagy jóvá; és visszafojtsa, megsemmisítse azt, mihelyt az öntudat világossága elé érkezik, legyen az akár érzés, akár gondolat, vágy, vagy törekvés, ami a lélek természetében kialakulni készül.” 

(Kárma és Kegyelem)

 

A majomszeretettel átitatott, színlelt arckifejezéssel kiejtett minden szó, nem más, mint képmutató „szenteskedés”.

Ha valóban gyermekünk előrehaladása az elsődleges számunkra, háttérbe szorítva egónkat, akkor azt kell tennünk, ami valóban az ő fejlődését segíti elő.

Nem a mi elégedettségünket, könnyebségünket és cáljainkat.

Nem az volna a szülő dolga, hogy megkímélje gyermekét, mindattól a nehéz és szomorú tapasztalásoktól amin maga is átesett?

Nem az, hogy a már járt útra terelje és ne engedje azokra az utakra amit nem kell törvényszerűen végig szenvednie?

Mindezt nem azzal érhetjük el, hogy elszigeteljük a megélések lehetőségétől.

Úgy sem, hogy tudomást nem véve tette súlyáról, megyünk tovább kéz a kézben.

Ha egy „útra” akarjuk elhívni gyermekünket, először magunknak kell azt bejárni és megismerni.

Itt kezdődik a szülői feladat, a felelősség, amivel ekkor szembesülhetünk , érezhetjük súlyát annak a zsáknak , amit eddigi életünk alatt pakoltunk tele használhatatlan és használható dolgokkal.

Mit is nyilatkoztatott ki Isten Mózes által:

A Tízparancsolat héber szövege a 2Mózes 20:1-14 szerint. Héberül.Kiejtés szerinti átírás és nyersfordítás

 

וַיְדַבֵּר אֱלֹהִים אֵת כָּל־הַדְּבָרִים הָאֵלֶּה לֵאמֹר׃

 

1.Vajədabbér Elohím[j 1] ét kal-haddəvárím há`élle, lémór:
Majd szólta Isten ezeket a szavakat, mondván:

 

אָנֹכִי יהוה אֱלֹהֶיךָ

 

2.Ánóchí Adonáj, Elo`hechá,
Én vagyok az Örökkévaló, a te Istened,

 

אֲ‏‏שֶׁר הוֹצֵאתִיךָ מֵאֶרֶץ מִצְרַיִם מִבֵּית עֲבָדִים׃

 

aser hócé`tíchá mé`erec Mic`rajim, mibbét avádím.
aki kihoztalak téged Egyiptom földjéből, (a) szolgaság házából[j 2].

 

לֹא־יִהְיֶה לְךָ אֱלֹהִים אֲחֵרִים עַל־פָּנָי׃

 

3.Ló-jihje ləchá elohím achérím al-pánáj.
Ne legyen(ek) neked más istene(i)d énelőttem.

[j 3]

 

 

לֹא־תַעֲשֶׂה לְּךָ פֶסֶל וְכָל־תְּמוּנָה

 

4.Ló-taasze lləchá `feszel vəchol-təmúná,
Ne készíts magadnak szobrot, sem semmiféle (kép)mást

[j 4]

 

 

אֲ‏‏שֶׁר בַּ‏‏שָּׁמַיִם מִמַּעַל

 

aser bassá`majim mi`mmaal,
(arról/azokról,) ami(k) az egekben van(nak) fent,

 

וַאֲ‏‏שֶׁר בָּאָרֶץ מִתָּחַת

 

vaaser bá`árec mi`ttáchat,
se ami(k) a földön van(nak) lent,

 

וַאֲ‏‏שֶׁר בַּמַּיִם מִתַּחַת לָאָרֶץ׃

 

vaaser ba`mmajim mi`ttachat lá`árec.
se ami(k) a vizekben van(nak) a föld alatt.

 

לֹא־תִ‏‏שְׁתַּחֲוֶה לָהֶם וְלֹא תָעָבְדֵם

 

5.Ló-tistachave láhem vəló toov^(ə)dém,
Ne borulj le nekik és ne engedd, hogy szolgálatukra kényszeríttess,

[j 5]

 

 

כִּי אָנֹכִי יהוה אֱלֹהֶיךָ אֵל קַנָּא

 

kí ánóchí Adonáj Elo`hechá Él qanná,
mert én, az Örökkévaló, a te Istened, féltékeny[j 6] Isten vagyok

 

פֹּקֵד עֲוֹן אָבֹת עַל־בָּנִים

 

póqéd[j 7] avon ávót al-báním
aki meglátogatja az apák vétkét a fiakon

 

עַל־‏‏שִׁלֵּ‏‏שִׁים וְעַל־רִבֵּעִים לְשׂנְאָי

 

al-sillésím vəal-ribbéím, ləszón^(ə)áj –
harmad- és negyedízig, azokon, akik gyűlölnek engem –

 

וְעֹשֶׂה חֶסֶד לַאֲלָפִים לְאֹהֲבַי

 

6.vəósze `cheszed laaláfím ləóhavaj
de kegyelmet cselekszem ezerízig az engem szeretőknek

 

וּלְ‏‏שֹׁמְרֵי מִצְוֹתָי׃

 

úləsóm^(ə)ré micvótáj.
és azoknak, akik megtartják parancsolataimat.

 

לֹא תִשָּׂא אֶת־‏‏שֵׁם־יהוה אֱלֹהֶיךָ לַ‏‏שָּׁוְא

 

7.Ló tisszá et-sém-Adonáj Elo`hechá lassáv,
Ne vedd fel az Örökkévaló nevét hiába(valóságra)[j 8],

 

כִּי לֹא יְנַקֶּה יהוה

 

kí ló jənaqqe Adonáj
mert nem nyilvánítja tisztának[j 9] az Örökkévaló

 

אֵת אֲ‏‏שֶׁר־יִשָּׂא אֶת־‏‏שְׁמוֹ לַ‏‏שָּׁוְא׃

 

ét aser-jisszá et-səmó lassáv.
azt, aki hiába(valóságra) veszi fel az Örökkévaló nevét.

 

זָכוֹר אֶת־יוֹם הַ‏‏שַּׁבָּת לְקַדְּ‏‏שׁוֹ׃

 

8.Záchór et-jóm hassabbát ləqaddəsó.
Emlékezz meg a szombat napjáról[j 10], hogy megszenteld azt.

 

‏‏שֵׁ‏‏שֶׁת יָמִם תַּעֲבֹד וְעָשִׂיתָ כָּל־מְלַאכְתֶּךָ׃

 

9.`Séset jámím taavód vəá`szítá kol-məlach`techá,
Hat nap dolgozz és végezd minden munkádat[j 11],

 

וְיוֹם הַ‏‏שְּׁבִיעִי ‏‏שַׁבָּת לַיהוה אֱלֹהֶיךָ

 

10.vəjóm hassəvíí sabbát lAdonáj Elo`hechá.
a hetedik nap azonban az Örökkévaló, a te Istened szombatja.

 

לֹא־תַעֲשֶׂה כָל־מְלָאכָה

 

Ló-taasze chol-məláchá
Ne végezz semmilyen munkát

 

אַתָּה וּבִנְךָ וּבִתֶּךָ עַבְדְּךָ וַאֲמָתְךָ

 

atá, úvinchá, úvi`ttechá, avdəchá vaamátəchá,
te, se a fiad, se a lányod, szolgád és szolgálólányod,

 

וּבְהֶמְתֶּךָ וְגֵרְךָ אֲשֶׁר בִּ‏‏שְׁעָרֶיךָ׃

 

úvəhem`techá, vəgér<sup>(ə)</sup>chá aser bisá`rechá,
se barmod, se a jövevény[j 12], aki a kapuidon belül van,

 

כִּי ‏‏שֵׁ‏‏שֶׁת־יָמִים עָשָׂה יהוה אֶת־הַ‏‏שָּׁמַיִם וְאֶת־הָאָרֶץ

 

11.kí `séset-jámím ászá Adonáj et-hassá`majim vəet-há`árec,
mert hat nap alkotta az Örökkévaló az egeket és a földet,

 

אֶת־הַיָּם וְאת־כָּל־אֲ‏‏שֶׁר־בָּם וַיָּנַח בַּיּוֹם הַ‏‏שְּׁבִיעִי

 

et-hajjám vəet-kol-aser-bám, va`jjánach bajjóm hassəvíí –
a tengert és mindazt, ami azokban van, de megnyugodott[j 13] a 7. napon –

 

עַל־כֵּן בֵּרַךְ יהוה אֶת־יוֹם הַ‏‏שַּׁבָּת וַיְקַדְּ‏‏שֵׁהוּ׃

 

al-kén bérach Adonáj et-jóm hassabbát vajəqaddə`séhú.
ezért megáldotta az Örökkévaló a szombat napját és megszentelte azt.

 

כַּבֵּד אֶת־אָבִיךָ וְאֶת־אִמֶּךָ לְמַעַן יַעֲרִכוּן יָמֶיךָ

 

12.Kabbéd et-á`víchá vəet-i`mmechá, ləmaan jaaríchún já`mechá
Tiszteld[j 14] atyádat és anyádat, azért, hogy meghosszabbodjanak napjaid

 

עַל הָאֲדָמָה אֲ‏‏שֶׁר־יהוה אֱלֹהֶיךָ נֹתֵן לָךְ׃

 

al háadámá, aser-Adonáj Elo`hechá nótén lách.
a földön, amit az Örökkévaló, a te Istened ad neked.

 

לֹא תִּרְצָח׃

 

13.Ló tircách! / Ne gyilkolj![j 15]

 

לֹא תִּנְאָף׃

 

Ló tináf! / Ne törj házasságot![j 16]

 

לֹא תִּגְנֹב׃

 

 

Ló tignóv! / Ne lopj!

 

 

לֹא־תַעֲנֶה בְרֵעֲךָ עֵד ‏‏שָׁקֶר׃

 

Ló-taane vəréachá éd `sáqer!
Ne tégy felebarátod ellen hazug tanúbizonyságot!

 

לֹא תַחְמֹד בֵּית רֵעֶךָ לֹא תַחְמֹד אֵ‏‏שֶׁת רֵעֶךָ

 

14.Ló tachmód bét ré`echá, ló tachmód `éset ré`echá,
Ne kívánd felebarátod[j 17] házát, ne kívánd felebarátod feleségét,

 

וְעַבְדוֹ וַאֲמָתוֹ וְ‏‏שׁוֹרוֹ וַחֲמֹרוֹ

 

vəavdó vaamátó vəsóró vachamóró –
se szolgáját, se szolgálólányát, se ökrét, se szamarát –

 

וְכֹל אֲ‏‏שֶׁר לְרֵעֶךָ׃

 

vəchól aser leré`echá!
se semmit, ami a te társadé!A „ch” hasonló a „technika” szóban lévőhöz, nem „k”, hanem egy erősebb „h”. Az „a” nem magyar „a”, hanem rövid „á”. Az „ə” egy „e” és „ö” közötti félhang, az <sup>(ə)</sup> ugyanez, de csak nagyon precíz kiejtésnél ejtik. Minden szó véghangsúlyos, amelyik utolsó előtti, azt ` jelöli. A számok a héber versszámozást jelölik.

Ezek nélkül az alapok nélkül, csak homokra építkezhetünk.

A gyermekben ezeket kell tudatosítanunk, lelkében ezeket kell elültetnünk.

KRISZTUST ÚRUKNAK VALLÓ TESTVÉREIM, EMBEREK!

A gyermeki lelket a jó és rossz közti különbségtételre NEKÜNK SZÜLŐKNEK kell

alkalmassá tenni!

A MI feladatunk és felelősségünk, hogy mi rögzül a lelkében jónak, vagy rossznak!

Hogyan érhetjük ezt el?

Nézzünk a saját lelkünk mélyére.

Úgy tanultunk és tanulunk meg dönteni, hogy azt elég volt elmagyarázni számunkra, vagy elolvasni?

„Irígylem” azokat, akik erre azt válaszolják maguknak, hogy: Igen!

Nem testvéreim, nem más kárán tanulunk(sajnos), csakis saját hibás döntéseink következményei hatására.

Minden egyes generáció, család, szülő, anya, apa dolga, hogy olyat adjon tovább gyermekének, ami jobb annál, amit ő tapasztalt földi életében.

Azt az utat, amit lelkileg elért és megérzett, átélt, értelmével megértett, ezekből szerzett értékeket kell kivetítenie szeretett gyermeke elé.

Ezen elvek szerint kell nevelnie, amik könnyebb döntésekre és őszinte, magabiztosabb(Krisztusi) értékszemléletre alapult választásokat eredményezhet, amivel elkerülheti mindazokat a következményeket, amiket az előző nemzedék kivívott magának, hibás döntése törvényeként.

Nincsenek sémák és keretek, amik elősegíthetnék a gyermek lelki fejlődését (most sokan csóválják fejüket), de hangsúlyozom, még mindig Isteni értékekről beszélek.

Azért beszélek Isteni értékekről, mert ez az egész földi élet lényege.

Amint minden Isten által teremtett lélek különböző, úgy mutatkozik ez meg emberenként, gyermekenként is.

A cél nem az, hogy megváltoztassunk gyermekünk alaptermészetét!(Nem is lehetséges.)

Nézzünk magunkba, magunkra (Isten teremtményei, gyermekei vagyunk, ne felejtsük el), nem az alaptermészetünknek kell változnia, csupán értékrendünknek és ebből fakadó viselkedésformánknak.

A testnek több része van, mindegyik a saját szerepét kell, hogy betöltse.

Így minden gyermek(teremtmény) más és más.

Azért nem lehet ráhúzni (ahogy mostanában annyira elfogadott) bármely gyermekre egy jelzőt (hiperaktív, túlérzékeny,stb..), mert minden lélek más törődést igényel.

Más feladatai vannak az adott testetöltésében, más dolgokat kell megtanulnia és leküzdenie.

Szembesülnie kell mindazon helyzetekkel, amik esélyt adnak neki arra, hogy a lépcsőn feljebb lépjen.

Nem akarom kétségbe vonni orvosi és kutatási szándékát az ezzel foglalkozó tudománynak, azonban ez a vonal az emberi önzőséget erősíti fel.

Önzőséget, ami megmagyarázza azt, hogy ő(mint szülő) mindent megtett, de itt nem lehet mást tenni, kell valaki, aki foglalkozik a gyermekkel.

Önzőség, ami a mai társadalmi normákat hivatott szolgálni, idomulva a kor szokásaihoz és életviteléhez.

Önzőség, ami új területet nyit, sok olyan embernek, akik úgy gondolják, tudatában vannak a helyes nevelés egyetemes tudástárának.(Ami nem létezik)

Egyszerű emberként kellene élnünk, amiként születtünk is.

Átgondolva mindazt, amit megéltünk, megóvva gyermekeinket, hogy valami egyenesebb út mentén járjanak.

Ez mindenki számára adott, nem bújhat ki ez alól senki-semmivel.

TESTVÉREIM!

A KRISZTUSI ELVET ÁTADNI GYERMEKEINKNEK NEM EGYSZERŰ.

NEM IS BIZTOS, HOGY BE TUDJÁK FOGADNI, MI ,HOGY ÉLJÜK MEG?

MINDEN LÉLEK A SAJÁT FOKOZATÁN ÁLL, SAJÁT MAGA ÁLTAL BEFOGADHATÓ ELEDELRE VÁGYIK.

Egyet ne felejtsünk el, ahogy Isten felénk fordul és nevel, úgy kell átadnunk gyermekeinknek is szeretetét.

Ahogy mi kiharcoljuk magunknak, nekik is szükséges néha a fenekelés, hogy megértsék mi a helyes és mi nem.

Ahogy mi nem értünk a szóból egyszerűen, úgy ők sem.

Két dolgon áll, vagy bukik minden a gyermek nevelése terén, a szülőket illetően:

EGY AKARAT A SZÜLŐK KÖZÖTT: EGY IRÁNY, AZONOS ELV.

ALÁZAT: AMI ÉLŐ, ÉREZVE LÉNYEGÉT, ALÁRENDELI MAGÁT VALAMI JOBB SZÜLETÉSÉNEK. NEM SAJNÁLJA IDEJÉT ÉS ÖNMAGA EREJÉT, ENERGIÁJÁT(MINDENÉT), HOGY VALAMI ÉRTÉKESEBBET HAGYJON HÁTRA, MINT AMIT MAGA ÉRT EL ÉLETE SORÁN.

Beszélhet bárki-bármiről,lehet „szakember”, hívő, vagy hitetlen, szülő,bárki.

A legfontosabb dologról kevesen vesznek tudomást.

A nevelendő gyermek ( mint a minket körülvevő öszes dolog), nem a véletlen műve.

Bármilyen is gyermekünk, céllal került az adott közegbe.

Nem kevesebbért született, mint mi szülők is, hogy fejlődhessünk lelkiségben, egy új ébredés reményében.

Ha megélhettük ezt a csodát, hogy Isten ránk bízta gyermekét, fedezzük fel feladatunkban a ránk eső kegyelmet is.

Ahogy mi nem bíznánk idegenre gyermekünket,Isten, hogy tenné ezt?

Ha ránk bízta teremtettét, annak oka volt.

Erőt is kaptunk tőle ezen feladathoz(ha sokszor nem is akarjuk érezni) ,nem vagyunk alkalmatlanak a feladatra.

Atyánk ismer minket, sokkal jobban, mint gondolnánk.

Ha az Ő szeretetét szeretnénk átadni gyermekünknek, akkor nagyon sokszor kerülünk szembe a világgal, az emberekkel, sőt saját gyermekünkkel is.

Egy biztos, a Szeretet azt adja, ami a javunkat szolgálja, nem azt, ami nekünk tetszik.

Ha e szerint szeretnénk szolgálni gyermekünk felé is, akkor egy-két dolgot tudasosítani kell magunkban:

NE A PILLANATNYI, ESETI HELYZETEKBEN VÁRJUNK EREDMÉNYT.

LEHET, HOGY NEM IS LÁTJUK, VAGY NEM IS ÉLHETJÜK MEG A PRODUKTUMOT.

 

A LEGFONTOSABB:

 

KÉRJÜK ANNAK SEGÍTSÉGÉT, AKI ISMERI ŐKET, A LELKÜKET, A MI LELKÜNKET IS:

 

ISTENÉT.

 

 

Mindenható Atyám, Aki Vagy!

 

 

Köszönöm Úram azt a Szeretetet , amivel felém sugárzol, bár értelemmel felfogni nem tudom.

 

 

Kérlek Atyám erősítsd meg lábaim, hogy ne botladozzam Útadon és gyorsabban haladjak.

 

 

Add Úram, hogy minél közelebb érhessek Hozzád, ezáltal gyermekeim is.

 

 

Könyörgöm, olts lelkembe olyan Szeretetet, hogy csak töredékében is hasonlítson arra, amilyennel Te Vagy felém.

 

 

Légy mindörökké áldott, a Te Szent Fiad, Jézus a Krisztus nevében!

 

 

Ámen.