A fürdőszoba falára égett "kép",jelenség.    

Amikor Isten megsegít……..  

2007 december 5.-én szerda délután,az ilyenkor szokásos bibliaórára tartottam munkám befejeztével. A feleségem (aki akkor még nem volt a közösség tagja) a 15 hónapos fiammal otthon voltak és várták mikor érek haza. Abban az időben még nagyon nehéz volt megértetnem vele, hogy mennyire fontos az életemben Isten keresése, a keresztény életforma felé való törekvés.  

Természetesen a bibliaóra előtt lenémítottam a telefonomat és letettem az ilyenkor szokásos helyre. A bibliaóra szokás szerint sok élménnyel gazdagított. A vezetőnk ezen a délután is a maga szenvedélyes módján közvetítette Isten igéjét, ami magával ragadott, mint általában. Mivel munkámból adódóan szinte egész nap hívnak és a családom is a fejemben járt, a bibliaóra végén első utam a telefonomhoz vezetett. 

17 nem fogadott hívás! 

Ez eddig nem is lett volna meglepő, mert 2 óra alatt többször van ilyen hívásforgalmam a munkakörömből adódóan. A feltűnő az volt, hogy mind a 17 hívás a feleségemtől jött. Izgatott lettem, mivel tudta, hogy hol vagyok és nem szokott ilyenkor hívni. Azonnal hívtam. Kicsörgött egyszer, kétszer, háromszor, de semmi. Hívtam megint, újra és újra, de semmi.  

Aggodalom fogott el, ugyan akkor valami megmagyarázhatatlan biztonságérzet. Az volt bennem, hogy Isten minden őt keresőnek biztosítja a feltételeket, vigyáz a családomra amíg én a hozzá vezető úton való járást tanulom. Beszálltam a liftbe a vezetőmmel és családjával együtt, közben próbáltam elérni a feleségemet és sikerült. Zavartan beszélt, tűz volt, de jól vannak; ennyi maradt meg bennem. Istennek hála még mindig éreztem azt a biztonságérzetet. A testvérektől elköszönve a vezetőm azt mondta, hívjam ha már tudom mi történt.  

Beszálltam a kocsiba és hazasiettem, nem hajtottam őrült módjára, rengeteg gondolat volt a fejembe. Köztük az egyik kezdett elnyomni minden mást. Ha Isten vigyáz a családomra amíg az Igét hallgatom és közben tűz volt,akkor valami üzenete van a történésnek. Közeledtem az albérletünk felé, egy lepusztult környéken, lepusztult lakásban laktunk. 

Amint megérkeztem a látvány mégis szíven vert. Három tűzoltóautó és sok ember, gomolygó sötét füst a környéken. A lépcsőház előtt megállított egy tűzoltó, mondtam ki vagyok és beengedett. Az áramot kikapcsolták, sötét volt az egész lépcsőház és kormos volt minden. A lakásba belépve ismét tűzoltókba botlottam. A feleségem és gyermekem a hálószobánkba voltak bezárkózva, bementem megöleltem őket. A feleségem érthetően zaklatott volt. Amint meggyőződtem, hogy a testi épségük rendben van, mentem a tűzoltókhoz. Kiderült, hogy fürdéshez készültek, a fürdőben lévő ( teljesen új) olajradiátort bekapcsolták (ami kigyulladt) és közben készülődtek a szobában. Mikor be akartak nyitni a fürdőbe, tűz és tömény füst fogadta őket, kimenekültek a lépcsőházba és becsöngettek az amúgy nem éppen barátságos szomszédhoz. 

A tűzoltó megkérdezte, hogy ki oltotta el a tüzet? A feleségem mondta, hogy ő nem mivel azonnal menekültek. Márpedig a tüzet valaki eloltotta, mondta a tűzoltó, mert a tűz nem terjedt el a fürdőszobában, pedig az olajradiátor felett –mellett nagyon sok gyúlékony anyag volt. 

Ez volt az a pillanat, amikor azt éreztem, az Isteni gondviselés egyik hihetetlen csodáját tapasztaltuk meg. A tűzoltók elmentek, minden ablak nyitva, bementem megint a családhoz és mondtam, hogy meg szeretném nézni a tűz helyét alaposan. Zseblámpát fogtam és bementem a zöldre festett fürdőszobánkba. Minden tiszta korom volt, az olajradiátor szenesen állt, alatta a linóleum padlón fekete égett nyom. Nézegettem a formáját hátha látok benne valamit, mert ekkor már biztos voltam benne, hogy felismerek egy jelet, az Úr kegyelmének jelét. Nem láttam benne semmit csak deformálódott műanyagot. Tovább világítottam és a falon pásztázva a zseblámpa fényével olyan látvány tárult elém, amitől megrogytam. 

Nem szégyellem bevallani, hogy sírva fakadtam és ültem a kádunk kormos szélén, a zseblámpával a félméteres falrészre fókuszálva. Döntse el mindenki, hogy ki mit lát a falra égett képből. Nekem és akik látták,egyértelműen egy imádkozó női alak rajzolódik ki. A kép félremagyarázhatatlan, annyira élesen látszanak a kontúrok. Rögtön hívtam a vezetőmet, utána a testvéreimet és megosztottam velük az élményemet, a képet lefényképezve és elküldve. Abban a helyzetben úgy éreztem nincsenek kérdéseim Isten létével és a gondoskodásával kapcsolatban, tömény bizonyságot élhettünk meg.  

Sokáig fóliával letakarva védtük a képződményt, majd miután elköltöztünk rá kellett jönnöm: a szívemben kell, hogy éljen Isten eme szövetsége, mint a szivárvány Noénál. 

Nem akarom magam Noéhoz hasonlítani, a lényeg nem a személy; Isten minden hozzá vágyódó gyermekéhez lehajol. 

Most , hogy ezeket a sorokat írom,úgy érzem magam ,mint Gedeon aki jelet kért az Úrtól és mikor megkapta,megint kért megerősítést(megkapta).Ezek után miért nincs még feltétel nélküli hitem? 

Mi a bizonyságom? Nem a falra égett jel, nem a családom menekülése. Ennyi idő után visszatekintve az a biztonságérzet és nyugalom, amit Isten adott és ad mindenkinek, akik keresik Őt.

Sok tűz lesz még és megannyi háborúság, de ha megérzed Isten nagyságát és hatalmának végtelenségét, rájössz, hogy nem árthat neked senki, amíg az élő Isten igéjét igyekszel szívedbe vésni.