Kedves Látogató!
Nekünk, Isten bűnös, botladozó gyermekeinek nem az a feladatunk, hogy bárkit is meggyőzzünk igazunkról. Az viszont kötelességünk, hogy bizonyságot tegyünk mindazokról a megtapasztalt kegyelmi adományokról, amik a Szentírás tisztaságát és csodáját megtapasztalva ,gyökeresen megváltoztatták addigi életünket,és egy új,keresztény életformára való vággyal ajándékoztak meg.Célunk,hogy jó eszközei lehessünk az Úrnak ,és a mindennapi tetteink tanuskodjanak arról,hogy hitünk élő ,s általa kapcsolatban vagyunk Teremtőnkkel,Istennel.
"..mert Isten szemében a törvénynek nem a hallgatója válik igazzá,hanem a megtartója igazul meg." Róm.2.13
"Tehát a hit nem elhívés, hanem visszaemlékezés az Istennel eltöltött időkre, a reménység nem örömvárás, hanem visszatérés az Istenből alásugárzó erőáramba, és a szeretet nem jótékonykodás, hanem benne - élés az Istenből eredő és e világot fenntartó erőáramlatban."
(Az utolsó óra munkásaihoz III. 32. oldal)
Bűnös, botladozó emberek vagyunk.
Valamennyiünk életében volt egy olyan változás, ami teljes mértékben megváltoztatta addigi látásmódunkat, értékrendünket és félremagyarázhatatlan módon megbizonyosodhattunk az Isteni szeretetről.
"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve és én megnyugvást adok nektek".
Más és más hatások értek minket, ha emberileg nézzük nem valószínű, hogy valaha is találkoztak volna a közösség tagjai egymással az életük során.
Mindannyiunkban volt egy űr, egy hiányérzet, amit nem töltöttek be a jelenlegi egyházak által vallott „igazságok”, kerestünk valamit, amit nem tudtunk igazán nevén nevezni, amit itt a közösségben megtaláltunk, ezt az Istenképet.
A közösség létrejötte is maga a csoda. Nem vagyunk sehol sem bejegyezve, nincs "hivatalos"nevünk, („Egy az Úr, egy a Hit egy a Keresztség" Efézus 4. 5.) nem tartjuk fontosnak magunkat előtérbe helyezni. Hisszük azt (az eddigi megtérésekre alapozva), hogy Krisztusnak kell vonzani a közösségbe az új testvéreket úgy, hogy minél inkább élőbb a kapcsolatunk Istennel, minél erősebb a hitünk és minél tisztábban tudunk élni, akkor Isten idevezeti hozzánk a többi gyermekét is.
Ez nem azt jelenti, hogy ülünk és várunk, de nem teremtünk magunknak olyan feladatokat, amik a saját vágyainkból táplálkoznak.
Valljuk, hogy annak adj, aki kér. A másik embert tiszteletben tartva, nem ítélkezve törekszünk élni életünket. Ahogy maga Isten is a szabad akaratunkat tiszteletben tartva szeret bennünket, gyermekeit, úgy mi sem akarjuk az igazságot ráerőltetni azokra, akik nem akarják.
Eszközei szeretnénk lenni az Úrnak, szolgái, kerülve a farizeusi lelkületet, ami a külsőségekről, önzésről, tudálékosságról, képmutatásról és a mammonról szól.
A közösségen belül a Krisztusi elv az alapszabály, a szentírás alapelveinek betartása mindenki számára kötelezőek. Nem lehetnek köztünk nagy anyagi különbségek (nincsenek is) hisz, akinek van azért van, hogy adjon.
Tömérdek bizonysággal és csodával tapasztaltuk, hogy Isten minden feltételt megad, megteremt azoknak, akiknek az akarata egyezik az övével, csak fel kell ismerni magunkban az anyaghoz való ragaszkodást, irigységet és megajándékoz határtalan nagyságának a felismerésével. Gondoskodik rólunk nap mint nap, de ennek feltétele az, hogy engedjük neki ezt.
Ne akarjuk emberileg megoldhatatlan problémáinkat a magunk emberi, önző látásmódjával megoldani, mert azzal csak tetézzük a bajt.
Adjunk teret Urunknak, belátva, beismerve kicsinységünket és gyengeségünket, s Ő csodát tesz velünk, irgalmaz és megsegít, megmutatja végtelen kegyelmét és szeretetét.
"Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket." Máté 9.13
