BŰNBÁNAT

 

   Tisztában lenni azzal,hogy mit jelent a bűnbánat,nem csak fontos,de nélkülözhetetlen is,mert a bűnbánatot nem kerülheti ki senki.

 

 „Vagy az a tizennyolcz, akire rászakadt a torony Siloámban, és megölte őket, gondoljátok-é, hogy bűnösebb volt minden más Jeruzsálemben lakó embernél? Nem, mondom néktek: sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképen elvesztek.”

 

Lukács 13.4-5

A bűnbánat Isten ajándéka,ami által a bűnös lelkület alázatra jut.

 

„Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban.”

Rómaiaknak 6.23

Milyen csodálatos,hogy amíg az Ószövetségben azt mondják,hogy ha vétkezel,meghalsz; addig az Újszövetség üzenete,hogy ha megvallod bűneid,megmented életed.

Sokan hiszik és vezetik félre magukat,hogy már minden bűnük megbocsáttatott,egyenesen vezet az útjuk a mennyek országába.Azt mondják:Krisztus meghalt helyettem a kereszten,lemosta minden bűnömet,nekem már nem is kell mást tennem,üdvösségem biztos,halleluja!

Halálosan téves ez az értelmezés,elég hinnem abban,hogy Krisztus helyettem halt meg és ezzel már meg vagyok váltva.

Az ilyen embert nem motiválja az,hogy őszintén magába nézzen és felismerve bűneit,bűnbánatot tartson.A MEGTÉRÉS ALAPFETÉTELE A BŰNBÁNAT! Őszinte bűnbánat nélkül pedig nincs üdvösség.

 

„Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek, hogy így eljőjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétől.” 

 

Apostolok cselekedetei ?3.19

Teljesen félreértelmezett magyarázat az,hogy Jézus Krisztus helyettem halt meg.ÉRTEM !!!

Óriási különbség.Ha helyettem halt meg,miért kell nekem is cipelnem a saját keresztemet?

Krisztus szenvedett értünk,és azt mondta:nem lehet különb a tanítvány a Mesterénél.A bűntudat,szenvedéssel jár.Ha Ő szenvedett,nekünk is szenvednünk kell.A mi szenvedésünket azonban a bűneinkkel való szembesülés okozza.

A bűntudatlan embernek nincs lelkiismeret furdalása ami bűnbánatra ösztönözné.Ha helyettem halt meg Jézus,akkor miért legyen bűntudatom?

Ez VAKHIT ! Ami szeretetlenné,gőgössé,önteltté,a más nézetűeket nem tisztelővé teszi az ilyen hitü embert.

E lelkület számára ismeretlen a szeretet,az üdvösség hiú ábránd és nagyfokú önbecsapás önmagukkal szemben.

Ez a fajta látásmód teljes mértékben ellentmond a Szentírás tanításainak.

 

„Azonképen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában.

De mondhatja valaki: Néked hited van,nékem pedig cselekedeteim vannak. Mutasd meg nékem a te hitedet a te cselekedeteidből, és én meg fogom néked mutatni az én cselekedeteimből az én hitemet.

Akarod-é pedig tudni, te hiábavaló ember, hogy a hit cselekedetek nélkül megholt.

Avagy Ábrahám, a mi atyánk, nem cselekedetekből igazíttatott-é meg, felvivén Izsákot, az ő fiát az oltárra?

Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit;

Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből.

Hasonlatosképen pedig a tisztátalan Ráháb is, avagy nem cselekedetekből igazíttatott é meg, a mikor a követeket házába fogadta, és más úton bocsátotta ki?

Mert a miképen holt a test lélek nélkül, akképen holt a hit is cselekedetek nélkül.”

Jakab 2.14-26

 

 „Ugyanerre pedig teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt,”  2Péter 1.5

 

„Áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, és imádkozzatok azokért, a kik titeket háborgatnak.?”

Lukács? ?6.28

Sokan azt hiszik, hogy a bűnbánat abban merül ki, hogy elmennek a paphoz és mondanak egy Miatyánkot. Ez legfőképpen az egyházak számára szégyenletes, hogy ennyire eltorzítják az Igét, hagyják, hogy a lelkek egy altatásban éljék le életüket. Vak vezet világtalant.

A mai egyházak legnagyobb bűne az, hogy a papok olyan hatalommal ruházták fel magukat, hogy a hívek számára, a bűnbocsánat csak rajtuk keresztül lehetséges. 
Azzal, hogy a hívő elmegy meggyónni bűneit, a szokás és jobb esetben a lelkiismeretfurdalás motiválja.

Miután meggyónta bűneit, a pap nevetséges büntetés árán feloldja tettei következménye alól.(pl. rózsafüzér, 10 Miatyánk)

A hívő pedig tiszta lelkiismerettel hagyja el a templomot, hisz a feloldozás tudatában, úgy érzi lerótta adósságát.

Majd folytatja ott, ahol abbahagyta, mert holnap is lesz gyónás.

Itt már nem az Isten törvénye működik a hívők felett, hanem a papok uralkodnak rajtuk.

Teljes mértékben illik a mai egyházak teológusaira és papjaira az, amit Jézus mond az írástudókról és farizeusokról, a Máté 23.2-36 részben.

Ebben a helyzetben teljesen lehetetlen olyan bűnbánatra jutni, amely csak az Istennel őszinte és mély kapcsolat útján lehetséges. Vagyis bűneid meg vannak bocsátva. Menj, és ne vétkezz többet!

A napvilágra került dolgok fényében, olyan papok adnak feloldozást, kikre magukra is igen csak ráférne az Isteni bűnbocsánat.

Egy bűnben élő ember, akár pap, akár hívő, nem kapcsolódhat Isten Szent Szelleméhez.

Sault is királlyá kente az Isten, de méltatlanná vált rá, ezzel kivonta magát az Isteni kegyelemből.

Mindenki csak a saját kincséből adhat, jó a jóból, rossz a rosszból.

Aki azt mondja, hogy szereti az Istent, de gyűlöli az ő felebarátját, hazug az és nincs abban igaz egy sem.

Az egyházak, hogy napvilágra kerültek bűneik, bűnbánat helyett megpróbálják elkendőzni ezeket.

És ahelyett, hogy kizárnák az egyházból a bűnöst, ahogy azt a Szentírás is mondja, áthelyezik máshova, teret adva neki a további törvényszegésre.

Ez pedig egyértelműen meghasonláshoz vezet!

Jézus mondja: Aki meghasonul önmagával, elveszett.

Az egyházakra is érvényes, ugyan az, mint az egyénekre: A BŰNBÁNAT.

 

„Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, a melyek embereknek parancsolatai."

 Máté 15,8-9

 

Ezzel a látásmóddal, hatalmas meglepetésben lesz részük, mikor azzal szembesülnek földi életük végén, hogy a hely ahol vannak, a legkisebb mértékben sem hasonlít a „mennyek országára”.

Ezért is kell a bűnbánat lényegiségét a Szentírás fényében megértenünk, megéreznünk.

Akkor tudjuk elhagyni a bűnt, akkor fordulunk el tőle igazán, ha megtapasztaljuk Isten végtelen kegyelmét.

Nem a törvény kényszerére, nem a büntetéstől való félelem miatt, hanem az Úr, az igazság szeretete miatt.

Óriási a különbség a bűntudat és bűnbánat között.

A bűntudatot a félelem táplálja, a bűnbánatot Teremtőnk irgalmának ismerete ébreszti lelkünkben.

A bűnbánó lélek azt sajnálja amit „okozott”, nem a büntetéstől retteg.

Állítsuk egymás mellé a valódi bűnbánatot és azt, amit a világban bűnbánatnak neveznek:

A hívő megismeri a Krisztusi szeretetet és szembesül bűneivel, alázatra jut. A képmutató kényszeredetten, a büntetéstől való félelmében gyötrődik (nem ismeri az Istent), majd mikor lelkiismerete megnyugszik, felmenti magát és tovább cselekszi a bűnt.

Az igaz nem e bűnétől, hanem annak lényegétől, attól akar megszabadulni, ami az Isteni szeretet ellen való. A világi megválik egy-egy bűnétől, de amikhez igazán ragaszkodik, vagy amikkel nem akar szembesülni, azokat megtartja.

A bűnbánó a szívében szomorú, a képmutató arca eltorzul, de bánata, elke mélyére nem jut el.

A megtért lélek bánkódik, ha nem is lesz tett a bűnös szándékából, mert érzi, hogy lelki síkon elkövette azt. A gonosz a felszínre került, más számára is világossá vált botrányos cselekedetei miatt szenved.

Az Istenhez vágyó érzi, hogy a szeretet „törvénye” ?ellen vétett, a képmutató a tette következményének elszenvedését fájlalja.

Az őszinte, miután megértette, hogy nincs örök kárhozat, felismeri,  hogy a kegyelem ellen vétett, amely feloldozza. Az Istenben vak, szívét nem szaggatja meg, nem lelki síkon szembesül. Testét sanyargatja, böjtöl, vezekel.

A hívőt a bánat nem folytja meg, mert Istenbe vetett hite, emlékezteti az Atya ígéreteire és megbocsátására. A képmutató, hit hiányában nem alázatból fordul Isten felé, hanem kétségbeesésében.

Az igazi bűnvalló magában találja meg a hibát, a világi ember mentegetőzik, végül másban találja meg tette elkövetésének okát.

Az igaznak a szíve is azt mondja, amit a nyelve. A képmutató ha megvallja bűnét,  továbbra is szereti azt.

A Krisztuskövető meglátja saját hiányosságait, imádkozik és magasztalja az Istent, nincs felé ellenérzése. A hitetlen nem lát tovább az orránál, és félelme tárgyának megszüntetéséért könyörög, öncélúan, jogtalannak érzi, ami vele történt, valójában Istent vádolja.

A megtérő meghal a bűnnek, hússzívet kap. A világi, ha nem is cselekszi meg a bűnt, nem fordul el tőle, lélekben szereti, lelki síkon nem akar tőle elszakadni, kőszívét őrzi.

Valójában, ahhoz, hogy valódi bűnbánatot érezzek, meg kell térnem. Meg kell ismernem Isten valódi lényegét, a Krisztusi Istenképet.

A bűnbánat maga a csoda! Ez az állapot maga a BŰNBOCSÁNAT állapota.

Ha lélekből megbánjuk bűneinket és azoktól elfordulunk, azok eltöröltetnek!

Sokan képtelenek ezt elfogadni, de, hogy is tudnák? A világi lelkület követeli a büntetést, képtelen a megbocsátásra.

A bűneinkkel való szembesülés nem múlhat el fájdalom nélkül, de mi ez a gyötrelem ahhoz képest, amit a lelkünk nyer általa?

Óriási tehertől szabadul meg, megerősödik, hittel telítődik.

Először saját magunknak kell megbocsátanunk lelkünkben.

Ahogy növekszik bennünk a Krisztusi lelkület, annál inkább távolódunk el lélekben a bűntől.

Még bűnbe eshetünk ugyan öntudatlanul, de már nem szeretjük azt.

Sokkal fontosabb a bűntől való lelki elfordulás, mint tudasosan, erőszakkal elhagyni ezek megcselekedését.

 

A BŰNT SZERETNI SOKKAL ROSSZABB, MINT ELKÖVETNI AZT.

Aki szereti a bűnt, de képmutatóan, fizikálisan nem cselekszi meg, idő kérdése, hogy gonoszsága mikor kel életre tetteiben.  

Ez a lélek, ha tehetné (nem félne a következményektől) büntetne, lopna, kínozna, gyilkolna.

Mikor az ilyen ember már nem érez korlátokat, a benne felgyülemlett, megnövekedett, majd elhatalmasodott bűnös szándék testet ölt a fizikai síkon, elköveti azokat földi életében.

Lélekből kell távol lennem a bűntől, nem csak a tudatommal.

Akinek megnyílnak szemei Isten Igéje által, belátja, hogy minden tettébe bűn vegyül, ezáltal nem magasztalja magát, így jut el a valódi alázatra.

Ahhoz, hogy eljussunk erre az alázatra, a bűnbánatra, mindenkinek a saját lelkületéhez mérten van szüksége a szembesülésekre.

Van, akinek elég egy fehér gyógyszer, van, kinek komoly műtétre van szüksége.

Az alázat legkeményebb iskoláját mégis azok járják ki, akiket Isten eszközeinek választott.

Mert amint egy épület tartóoszlopait megművelik, szépre faragják, úgy az ő szívükbe is mély, maradandó barázdákat vés az alázat ekéje.

A legnehezebb rész azoknak jut a bűnbánó állapot elérésében, akik magukat azzal áltatják, hogy hívők.

Akik hosszú éveken keresztül hallgatják az Igét, de elalszanak az Istentiszteleteken.

Akik várják a megígért csodát, de azért semmit nem tesznek.

Akik méltónak találják magukat minden Isteni ajándék átvételére.

Akik sírva fakadnak egy prédikáció, Istentisztelet alatt, majd kis idő múlva már gyűlölködnek.

Akik azzal áltatják magukat, hogy ráérünk még megtenni ezt-azt.

Úgy járnak, mint a fügefa.

 

„És meglátva egy fügefát az út mellett, oda méne hozzá, és nem talála azon semmit, hanem csak levelet;  és monda annak: Gyümölcs te rajtad ezután soha örökké ne teremjen. És a? fügefa azonnal elszárada.”  Máté 21.19

Minden prédikációból, amit hallottak vádbeszéd lesz.

 

„Mert ha szándékosan vétkezünk, az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnökért való áldozat,”  Zsidóknak 10.26

Minden szó, amire hit nélkül bólogattak, számon fogja őket kérni.  

Sokkal fontosabb meghalni a bűnnek, mint megérteni az összes titkot.

A tudás és a bűnre vágyó, gonosz szív, kikövezett és széles úton rohan végzetébe, az ellentét felé.

A bűnbánó lélek azonban olyan ismeretekre jut, ami feltétlen szükséges számára az Isteni úton.

Megkap mindent, amire szüksége van, megért-megérez mindent, ami szükséges a lelki üdvéhez.

 

„Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel.”  2Kor. 3.16

Minél hamarabb megtérünk, annál kevesebb bűnről kell számot adnunk. Ne sokasítsuk azokat!

A bűnbánó törekszik, szinte erőszakosan megragadja az Isteni ígéreteket, a bűntől való szabadulás vágya kitölti.

Ne a bűnbánatunkban bízzunk, hanem Istenben. Mert a bűnbánat nem szavak tengere,? ?Isten szent kegyelmének érzete, a szabadság érzete, és az ezek elé általunk helyezett korlátokkal való szembesülés.

Istent lélekből kell imádnunk. Felé kell fordulnunk, benne kell bíznunk. Az általa kapott szabadsággal nem visszaélni kell, hanem megmutatni azt a többi rabságban élő léleknek is, akikben szabadulási vágy van.

Imádkozzunk erőért a bűnös vágyak ellen(„Nem azt kérem,  hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” János17.15), ne tartsunk attól, hogy mit szól a világ, ha elfordulunk talmi kincseitől.

Sokan azt hiszik, hogy ha valaki nem mosolyog, az szenved. A világban csak azt tartják boldognak, akik mindig mosolyognak, nevetnek. Vakok.

Mi a földi öröm? Egy nagy színlelés.

Ha Istenhez vágyom, az IGAZSÁGBAN lelem örömöm, amiből ezen a földön nem sok akad.

 

„Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa. Boldogok, a kik sírnak: mert ők megvígasztaltatnak.”  Máté 5.3-4

Ne csüggedjünk, ne adjuk fel! Istennek nincs lehetetlen! ?Elhalmoz ígéreteivel, ha alázattal kivárom azok rendelt idejét, megélem bevalósulásukat.

Mondhatjuk-e felebarátunknak, hogy bűneid megbocsáttattak?

Sokan Istenkáromlónak titulálhatnak, pedig ha az eddig leírtak fényében válaszolunk, a válasz: Igen.

Nem ÉN vagyok, aki megbocsátja a bűneit. Nem is Isten az. Őt nem lehet megbántani, ebből adódóan nem is tud megbocsátani, mert nem tud haragudni.

Aki Istenben él, kapcsolata élő az Atyával Krisztus által, annak kötelessége megosztani az őszinte alázattal és bűnbánattal lévő felebarátjával, hogy Isten a SZERETET Istene. Bűneit úgy mossa le valójában Krisztus vére, ha lélekből bánja tettét és elfordul a bűneitől. A Krisztusi útra lépve, Istent keresve, bűnei igenis bocsánatot nyernek.

A BŰN teher, adósság, szellemi halál! Szabaduljunk hát meg tőle és vessük az Úrra terhünket, ha megfáradtunk.

 

 „Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot visel rólad és nem engedi, hogy valamikor ingadozzék az igaz.” Zsoltárok 55.23

Igazság szerint a bűnbánat lényegéről és Istenhez való kapcsolatáról elég lenne egy Igét elolvasni, ami a tékozló fiúról szól.

Ha már Krisztus megnyitotta a mi szemünket is, csodálatosan tárul elénk a Teremtőnk és a tőle elfordult lelkek viszonya, irányt mutat a hazafelé vezető úthoz, elénk tárva azt a SZERETETET, amivel Atyánk fogad bennünket, ha visszatérünk Őhozzá.

 

„Ezenképen, mondom néktek, örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén. Monda pedig: Egy embernek vala két fia;  És monda az ifjabbik az ő atyjának: Atyám, add ki a vagyonból rám eső részt! És az megosztá köztök a vagyont. Nem sok nap mulva aztán a kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre költözék; és ott eltékozlá vagyonát, mivelhogy dobzódva élt. Minekutána pedig mindent elköltött, támada nagy éhség azon a vidéken, és ő kezde szükséget látni.Akkor elmenvén, hozzá szegődék annak a vidéknek egyik polgárához; és az elküldé őt az ő mezeire disznókat legeltetni. És kívánja vala megtölteni az ő gyomrát azzal a moslékkal, a mit a disznók ettek; és senki sem ád vala néki. Mikor aztán magába szállt, monda: Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg! Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened. És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam;  tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy! És felkelvén, elméne az ő atyjához. Mikor pedig még távol volt, meglátá őt az ő atyja, és megesék rajta a szíve, és oda futván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt. És monda néki a fia: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam! Az atyja pedig monda az ő szolgáinak: Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira! És előhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vígadjunk.Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott. Kezdének azért vígadni. Az ő nagyobbik fia pedig a mezőn vala: és mikor hazajövén, közelgetett a házhoz, hallá a zenét és tánczot. És előszólítván egyet a szolgák közül, megtudakozá, mi dolog az? Az pedig monda néki: A te öcséd jött meg; és atyád levágatá a hízott tulkot, mivelhogy egészségben nyerte őt vissza. Erre ő megharaguvék, és nem akara bemenni. Az ő atyja annakokáért kimenvén, kérlelé őt. Ő pedig felelvén, monda atyjának: Ímé ennyi esztendőtől fogva szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam: és nékem soha nem adtál egy kecskefiat, hogy az én barátaimmal vígadjak. Mikor pedig ez a te fiad megjött, a ki paráznákkal emésztette föl a te vagyonodat, levágattad néki a hízott tulkot. Az pedig monda néki: Fiam te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd! Vígadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott.”
Lukács 15.10-32

Áldott légy Mennyei Atyám, Mindenható Istenem a Te végtelen kegyelmedért!

Tőled Uram csak jó származik! Adj Uram erőt a bűnös vágyak ellen, de még inkább szeretetet a szívembe!

 A Te Szent Fiad, a mi Úrunk, Jézus a Krisztus nevében ámen!