Mester, mikor lesznek azért ezek?

(Lukács.21,7)

 

 

„Ezekből, a miket láttok, jőnek napok, melyekben kő kövön nem marad, mely le nem romboltatnék.”  Lukács 21,6

 

E világban élve és szemlélve a minden napi történéseket, bátran kijelenthetjük, hogy az utolsó időket éljük.

Jézus és a jelenések könyve részletesen beszél a végidők jeleiről.

Nem szeretnék most belemenni aprólékos elemzésekbe és magyarázatokba, mert akinek van füle a hallásra az hallja, akinek van szeme a látásra, az látja e jeleket.

Sokak szentelik idejük nagy részét, sőt akár életüket is az utolsó óra kikutatására, a jelenések könyve megfejtésére, a lényeg mellett azonban a legtöbb ember elmegy. 

„Vak vezérek, a kik megszűritek a szúnyogot, a tevét pedig elnyelitek.” Máté 23.24 

 Krisztust kérdezték a tanítványok, hogy: mikor lesznek ezek meg Mester?

Nem kíváncsiságból tették.

Sokkal inkább azért, mert a végidő számukra nem a materiális jelenségeket jelentette, hanem az Úr újbóli viszontlátásának reményében, hazamenetelük időpontjaként gondoltak e napra.

Emberként kérdezték ezt, testben élve.

Később, mikor a Szentlélek kitöltötte lelküket, már érezték e szavak valódi jelentését.

A legtöbb ember azért nem hisz a Szentírásban szereplő próféciákban (legyen hívő, vagy hitetlen), mert azt mondja, hogy már 2000 évvel ezelőtt is megmondták, hogy közel az idő, mégsem teljesedett be.

 

„Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő mint egy nap.”( Péter második levele  3.8)

 

Teljesen felesleges minden kutakodás, ha nem értjük és érezzük meg a lényeget.

 

„És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.” 1 Kor. 13,2

 

Az igazi üzenet, amit Isten, Jézus Krisztus által kinyilatkoztatott: a SZERETET. 

A  SZERETET nem egy szó, hanem a mindenséget átsugárzó és fenntartó erő.

A földi világunkban, emberi aggyal felfoghatatlan milyen érték és éltető erő az ember számára a IGE, a SZERETET e földi megnyilvánulása.

Amíg nem érezzük lelkünkben Jézus Igazságát, addig minden törekvésünk emberi és céljai emberiek, magunkból táplálkoznak.

Keresünk, kutatunk, de a legfontosabb, hogy milyen céllal, mi hajt bennünket.

Mire várunk az utolsó percben?

Krisztusra, vagy tobzódásaink végét látjuk benne? 

Bármi is történik a világban, legyen bármekkora méretű katasztrófa, az emberek többsége (ha nem velük történik), szinte rezzenéstelenül szemléli a történteket. Ha mégis megmozdulna bennük valami, az az anyagi következményektől való félelemben mutatkozik meg.

Ahogy az Ige mondja:

„Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” Máté 13,15

Azt hiszik, hogy ezek a csapások velük nem történhetnek meg, lelküket elaltatják.

Élik ugyan úgy az életüket, mint ha mi sem történt volna.

Egy-egy esemény csak pillanatokra vonja el a figyelmüket az anyagi javak mindennapi hajszolása elöl.

 

„A miképen pedig a Noé napjaiban vala, akképen lesz az ember Fiának eljövetele is.

Mert a miképen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, a melyen Noé a bárkába méne.” Máté 24,37-38

 

Legnagyobb részük bízik a tudományban, mint a természet ereje elé állítható pajzsban.

Az emberi tudásban és annak produktumaiban, amik szellemileg nézve gyermeteg játékszerek.

Eljön az idő (már a küszöbön van), mikor éppen a tudomány és technika fogja bebizonyítani saját tehetetlenségét, parányiságát, hiábavalóságát az Isteni igazsággal szemben, mert Isten létét bebizonyítják saját eszközeikkel.

Ekkor mindenki, akinek ez az élettelen, emberi tudomány volt a mentsvára megszégyenül, kétségbe esik.

Annyi gonosz és eltorzult érzést halmozott fel az emberiség, hogy ezeknek a visszahatása elkerülhetetlenné vált.

Vannak és lesznek ugyan akik a templomokba futnak menedékért, de a templomokban nem lakik Isten.

A világi egyházak összeomlanak. Meghasonultak már önmagukkal, így ez a folyamat is hamarosan beteljesedik.

A templomban(egyházban) lévő embereket, és akik ide menekülnek, maguk alá temetik a széthullott romok, romhalmazzá lesznek.

Vannak és lesznek olyanok, akik az egyházuk, felekezetük formaságait valóban betartották és azt hiszik, hogy hisznek. Belsőjükben azonban nem hívők, csak egy szépen megalkotott „rendszert” tartanak be, ami azonban nem mentheti meg őket, hiszen élettelen, Isten nélkül való.

 

 

Az utolsó ébredések korát éljük. 

A juhok összegyűjtése felgyorsult, hiszen már nagyon közel van az idő, a szétválasztásig. 

Sokan érzik a lelkükben a Szentírás szavait igaznak, ezeket a sorokat is sokan el tudják fogadni. 

Mi is több visszajelzést kapunk, hogy egyetértenek a látásmódunkkal.

Más egyházbeliek, más felekezetekhez tartozók és sokan mások.

„Más juhaim is vannak nékem, a melyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol és egy pásztor.” János 10,16

MÉGIS, A LEGFONTOSABB HIÁNYZIK  A NAGY EGYETÉRTÉSBŐL.

FEL IS VÁLLALNI AZ IGAZSÁGOT. 

Akik érzik Isten Igéjének igazságát, azok a hivatalosok.

Elhívottak, lelkük mélyén érzik is, hogy mi az igaz, de NEM MERIK MEGCSELEKEDNI AZT. 

Félnek, hogy lenézik, kirekesztik, bolondnak mondják, megvetik, megbélyegzik őket, ha annak szellemében cselekszenek, ahogy azt jónak, helyesnek érzik.

Félelmük nem alaptalan, mert az igazság felvállalása, Krisztus követése, még sokkal keményebb dolgokkal is járhat, mint az imént felsoroltak.

Érzik a késztetést a lelkükben, de a választottakkal ellentétben, megbénítja őket a félelem.

Pedig ha elindulnának az úton, közelednének Istenhez, szépen lassan rájönnének, hogy nincs mitől félniük, sőt észrevennék, hogy a legfélelmetesebb dolog ami rájuk leselkedik, nem más, mint a saját félelmük béklyója.

Erre nagyon szép példa Jónás próféta könyve.

A választottak érzik a hívó szót, az Atya hívó szavát, lelkük nyugtalan, feszült.

Előbb-utóbb cselekvésre szánják el magukat, mert a bennük lévő igazságérzetet és lelkiismeretet, már nem tudja elfojtani tartósan a világ, talmi kincseivel.

Nem küzdenek már azért, hogy az emberek elfogadják őket, nem akarnak megfelelni az emberi elvárásoknak.

CSELEKSZENEK.

Sokszor még téves döntéseket hoznak, bukdácsolnak, de az a hang, amit nem lehet összetéveszteni semmivel, egyre erősödik bennük, egyre hangosabban szól, egyre közelebbről hallatszik.

Megedződve az akadályokon, egyre nagyobb a bizalmuk az Atyában, egyre nő a türelmük, egyre befogadóbbá válnak.

Így a hangot tisztábban hallják.

Már nem bukdácsolnak, Isten már könnyebben használja őket eszközül, ők az utolsó idők munkásai.

Meghallják a Mester hangját, felismerik és ami a legfontosabb: MERIK   KÖVETNI.

Ha felismerünk életünk folyamán ilyen embert, az egyetlen esélyünk a lelkünk megmentésére, ha követjük őt.

Hisz a választottak nem maguktól cselekszenek, az Úr eszközei ők, még ha szemlátomást nem is nagyok, szépek, jómódúak, elismertek, erősek.

Alázatukról ismerjük fel őket, arról, hogy nem magukért munkálkodnak, hanem azt teszik amit a lelkükben hallanak, szolgálnak Istennek.

Nem jobbak ők másoknál, egyszerűen a lelkületüknél fogva, más feladatuk van az Isteni tervben.

 

Testvéreim!

Ne azt keressétek, kutassátok, hogy vajon mikor jön el az utolsó óra!

Ne várjatok megcselekedni azt, amiről érzitek, hogy igaz!

„Senki sem sütkérezhet büntetlenül a mennyország fényében.”

A fent leírtak csak élettelen szavak halmaza azok számára, akik nem mernek bátrak lenni.

Sőt, ha érzitek e szavak igazságát, csak terhet raktok magatokra és számon kérnek majd benneteket, ha nem cselekszitek meg, amit igaznak fogadtok el. 

VEGYÉTEK FEL A  KERESZTETEKET, AHOGY AZ ÚR IS TETTE AZT.

NE FÉLJETEK VÁLLANI AZ IGAZSÁGOT!

                                   

                                Gédert Gábor