MEGBOCSÁTÁS

Sok írást, megfogalmazást, tanulmányt és véleménykinyilvánítást olvastam ezzel a fogalommal kapcsolatban. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy talán ez az egyik kérdés, ami hatalmas szakadékot jelent a mi, és környezetünk gondolkodása között. Ahhoz, hogy ez a híd létrejöjjön, nem kisebb dologra van szükség, mint: azonos Istenképre.
Amíg, ez az azonos látásmód nem kapcsol össze minket, nem nyer életünkben közös teret, addig csak élettelen okoskodásnak tűnik az igazság.
Az igazságról azonban, nélkülözhetetlen megemlíteni ezeket:
- Isten nem tud megbocsátani, mivel nem tud haragudni.

-A megbocsátást, a megsértett lelkület előzi meg.
- Mikor beszél az Írás, arról a Jézusról, aki a megbocsátással küzd? Közénk jött, bűnösök közé. Ahonnan jött, ott haragnak nyoma sincs, nem hozott magával sértettséget.

- A mennyek országában nincs semmilyen ellenérzése a szeretetnek.

Nézzünk magunkba, lássuk, hogy segít minket Isten, milyen kegyelem, a szeretet e formájának megnyilvánulása életünkben.

-„ Boldogok az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek.” Máté 5.7
Ha az ember felismeri ennek az Igének a mondanivalóját, akkor szembesül azzal, hogy (mint minden Isteni kijelentés) ugyan azt mondja: Szeresd embertársadat, mint saját magadat.
A megbocsátást nem előzi meg más, mint A sértett lelkület.
Ha érzem, Isten felém árasztott kegyelmét, (ahogy mindenki részesül belőle) arra szólít fel, hogy ugyan úgy viszonyuljak az embertársaimhoz is, ahogy Isten hozzám.
Gyönyörű példája ennek az írásban, a szolga, kinek elengedik adósságát, s aki saját adósát számon kéri.
„Annakokáért hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, a ki számot akar vala vetni az ő szolgáival.

Mikor pedig számot kezde vetni, hozának eléje egyet, a ki tízezer tálentommal vala adós.

Nem tudván pedig fizetni, parancsolá annak ura, hogy adják el azt, és a feleségét és gyermekeit, és mindenét, a mije vala, és fizessenek.

Leborulván azért a szolga előtte, könyörög vala néki, mondván: Uram, légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek néked.

Az úr pedig megszánván azt a szolgát, elbocsátá őt, és az adósságot is elengedé néki.
 
Kimenvén pedig az a szolga, találkozék eggyel az ő szolgatársai közül, a ki száz dénárral vala néki adós; és megragadván azt, fojtogatja vala, mondván: Fizesd meg nékem, a mivel tartozol.”

Vizsgáljuk meg magunkat, hol tartunk ebben.
 Mindenkinek elengedték a tartozását.
 Elengedtük mi is?
Az igazi megbocsátás önmagunk felé kell, hogy irányuljon elsődlegesen. Hogy tudnánk másnak megbocsátani, ha magunk felé adósságunk van?
A megbocsátás nem azt jelenti, hogy a nálunk kisebbnek, „rosszabbnak”, „bűnösebbnek” elengedjük a tartozását. Hanem, hogy meglátjuk benne saját magunkat. Azt, hogy mi sem vagyunk különbek nála. Sőt, ha felismerjük saját gyengeségeinket, tartozásainkat, növekedünk Krisztusban, és Isten irgalmából, Krisztus növekszik bennünk.
A haraggal, egy olyan nagy terhet rakunk a vállunkra, ami meggátolja haladásunkat Isten felé.
A harag, egy olyan lelki torlaszunk az Istenhez vezető úton, amit saját magunk állványozunk fel. A megbocsátás az, ami lebontja ezt.
Az apostolok is kérdezték Jézust, hogy hányszor kell megbocsátani. A választ mindenki ismeri: hetvenszer –hétszer. Akárhányszor, ahányszor bocsánatodat kérik.
„Ekkor hozzámenvén Péter, monda: Uram, hányszor lehet az én atyámfiának ellenem vétkezni, és néki megbocsátanom? még hétszer is?
 
Monda néki Jézus: Nem mondom néked, hogy még hétszer is, hanem még hetvenhétszer is.”
                                                                                                              Máté 18.21-22

Nem kell még arról beszélni, mit tegyünk, ha valaki sért, ha sérelem nélkül, másokat megbántunk.
Ha a megdobnak kővel, szeresd ellenségeid, és más, Krisztusi tanítást, élővé akarunk tenni életünkben, el kell fogadni önmagunkat. És a legfontosabb, hogy meg kell éreznünk: ahogy mérsz másnak, úgy mérnek neked is.
Emberek vagyunk, de ha megelégszünk azzal, hogy tanuljuk a megbocsátást, és gyakoroljuk azt, egy fontos dologról megfeledkezünk.
A cél az a lelkiség, amit nem lehet emberileg sérteni. A benne lévő alázat, a hit által, olyan pajzsot tart maga előtt, aminek a nagysága abban rejlik, hogy nem kell megküzdenie az őt ért kritikákkal.
Nincs benne önrész, Istennek szenteli magát, Teremtőjének, ki gondját viseli.
Kérdezhetjük, hogy hol van akkor az öröm, ha alávetjük magunkat mások szolgálatának?
A válasz egyszerű. Amíg ezt kérdezzük: sehol.
Megélve, mindenhol, akárhová is megyünk.

Atyám!
Légy áldott mindörökké! Olts belém kérlek életet, hogy felismerjelek mindenben!
Alázatos lelkületet kívánok Atyám! Kérlek Uram, segíts elfogadni magam előtt mindenkit, hogy alkalmam lehessem arra, hogy előre hívsz, és meglátom arcod!