" Isten kertjében nem szabad az éretlen gyümölcsöket leszedni.

Jól tudjátok, hogy a szeretetteljes figyelmeztetésen túl senkivel szemben nem mehettek, sőt mi sem mehetünk, mert azt a hatást ritkán érné el az ember a másik lelkében,amit óhajtana, sokkal hamarább az ellenkezőjét.  

Jegyezzétek meg: minél fejletlenebb valamely lélek, annál kevésbé képes az igazságot elhordozni. A fejletlen lelkekkel való bánáshoz sok türelem kell; és még így is el kell készülve lenni a legrosszabbra, mert a hála és beismerés ritka virág ezen a téren, annál több a tövis és a csalán, mely sokszor megsebez vagy legalább is megcsíp.  

Az Úr nevében munkálkodónak mindenre el kell készülve lennie.  

Hiszen az Urat is gyűlölték, tehát a jónak és igaznak harcosát is gyűlölni fogják.   

Mert aki a sötétben, vagy homályban szeret élni, az ellene van a világosságnak, mely az ő tévedéseit nyilvánvalókká teszi.

Nem lehet az eseményeknek eléje vágni azért, mert amíg a lélek a saját tévedéseinek gyümölcsét nem szemléli s azokról tudomást nem szerzett, nem hiszi el a jóakarójának, hogy melyik palánta milyen gyümölcsöt terem; az elbizakodott lélek pedig a maga okoskodásában mindig kedvezőbben ítéli meg bűneit, tévelygéseit, mint ahogyan azok a jóakaró figyelmeztető szemében visszatükröződnek. 

A saját bűneivel szemben minden ember elfogult; és csak egy kis gőg legyen a lélekben, máris igazságtalanságot, kíméletlenséget és rosszakaratot vél felfedezni a szeretetteljes figyelmeztetés alatt.    

És azonnal kész a meg nem értésből származó szeretetlenség, a sértő visszavágás, a bizalmatlanság, az elhidegülés.  

Tehát az ördögnek ezt az előre elkészített vermét, melyet a gyenge és fejletlen lelkek mélyén ásott, ti kerüljétek el.    

Legjobb mindenkinek a saját belátására bízni a jövőjének megmunkálását. 

Azért azt ajánlom: ahol sok a fejletlen és hibás jellemű lélek, és valakinek tudtára akartok adni valamit, ott legjobb, ha általánosságban beszéltek. 

Mindig az emberi lélek bűnössége és megátalkodottsága teszi szükségessé a kerülő utat; az igazságnak, sajnos, kerülgetnie kell; a hazugság előtt azonban, mely a lélek gyengéinek hízeleg, hogy a pokol és kárhozat mérgét becsempészhesse a lélekbe, egyenes út áll, azt hamar és minden vizsgálgatás nélkül elfogadják, csak azért, mert az ember önmagát is bizonyos csillogó káprázatban szemléli.  

Az ember mindent, amit ő szépít, vagy az átlagból kiemelni látszik, nagy tetszéssel fogad. 

Ebben rejlik igen sok lélek boldogtalansága. 

Ez pokol a lélek számára, de édes pokol, amitől megszabadulni igen nehéz, mert a bűnöket, tévedéseket, hazug, csillogó lepel borítja, és ez alatt a hazug, csillogó káprázat alatt mint bűzös hulla, húzódnak meg a bűnök és velük a szenvedések. 

Ezt mi tudjuk és látjuk; és mégsem ránthatjuk le az önszépítés csillogó takaróját ezekről az enyészetet szolgáló lelki sebekről, míg a lélekben föl nem ébred a vágy a szabadulásra. 

Azért mi csak várunk-várunk, hogy mikor érik meg az a bűn a bűnhődésben arra, hogy már nem kell neki a hazugság csillogó takarója, és mi a léleknek segítségére lehetünk.”

A NÉVTELEN SZELLEM KÖZLEMÉNYEI.  

ESZTER MÉDIUM ÚTJÁN 

 II.KÖTET