Űrmérték, az efa tizennyolcad része, mintegy 2 liter (2Kir 6,25).
Város Júdában (Józs 15,40), valószínűleg "Makbéná"-val azonos (1Krón 2,49).
Város Júda déli részén, az edomita határ közelében (Józs 15,21; 2Sám 13,20); pontos helye nem ismert; Neh 11,25"Jekabseél"-nek nevezi.
"Mispát kútja" néven is ismeretes ("Hén Mispát") (1Móz 14,7); hely, mintegy 100 km-nyire Hebrontól (1) délre, amelynek környékén Izráel (2) 38 éven át vándorolt a pusztában (5Móz 1,46; 4Móz 33,36-37; 5Móz 2,14); itt halt meg Miriám (1) (4Móz 20,1); innen küldte el Mózes Kánaánba (2) a kémeket (4Móz 13,21-26; 5Móz 1,19-25); itt hívta ki Mózes maga ellen Isten nemtetszését, amikor ahelyett, hogy csak szólt volna, botjával megütötte a sziklát (4Móz 20,2-13); gyakran "Kádes-Bárneá"-nak is nevezi az Írás (4Móz 32,8; 5Móz 2,14).
Régi arab néptörzs Egyiptom és az Eufrátesz közt (1Móz 15,19).
Vidék és város Szíriában (Zak 9,1).
A héber ABC tizenegyedik betűje, amely kb. a mi "k" betűnknek felel meg. Mint számnév, a betű a 20-at jelöli.
Erről a helyről, amely valószínűleg azonos "Kréta" szigetével, származtak a filiszteusok (Ám 9,7; Jer 47,4). Az 5Móz 2,23a filiszteusok egy részét "káftoreus"-oknak nevezi.
Ádám és Éva első fia, aki megölte Ábelt, a testvérét (1Móz 4).
Főpap Kr. u. 18-36. Részt vett a Jézus elleni összeesküvésben, és jelentős része volt Jézus elítélésében (Mt 26,3-5.57; Lk 3,2; Jn 18,28).
(értelmezése mint: KAIN).
Falu Júdában (Józs 15,57).
Az éjfél és hajnali három óra közti időszak (Mt 26,34; Mk 13,35).
Régi asszír város a Tigris folyó partján, Nimród, Hám (1) unokája és Nóé dédunokája építette (1Móz 10,11-12).
Szerszám, sokoldalú felhasználással; használják ércöntésnél (Ézs 41,7), sátorkaró beveréséhez (Bír 4,21), kovácsoláshoz (Ézs 44,12).
Olykor jelképes értelemben is a pusztító erőre és hatalomra (Jer 23,29; 50,23).
Izráeli szokás szerint megengedték a szegényeknek, hogy az aratók mögött járjanak, és az elhullott kalászokat összeszedegessék (Bír 8,2; Ruth 2,2.16; Ézs 17,6).
Drágakő, valószínűleg azonos az acháttal (Jel 21,19).
Ország, fővárosa Babilon (1Móz 11,31; Jób 1,17; Ézs 48,20; Jer 50,10). Lásd még: BABILON.
Helység vagy vidék, ahol Hecron (1) meghalt (1Krón 2,24).
Élő madarak szállítására szolgáló hordozható kosár (Jer 5,27).
Máhol fia, bölcsességéről híres férfi Salamon idejében (1Kir 4,31; 1Krón 2,6).
Papi nemzetség feje, Jojákim (1) főpap alatt (Neh 12,20).
Város, amelyet Nimród alapított az özönvíz után Mezopotámia déli részén (1Móz 10,10; Ám 6,2). Lásd még: KANNE.
Város, amely megkísérelte, hogy ellenálljon az asszíroknak (Ézs 10,9).
Kínzó- és büntetőeszköz, amelybe a fejet, kezeket és lábakat beszorították, s amelyben a vétkesnek igen fájdalmas, összegörnyedt testhelyzetben kellett lennie hosszabb ideig (Jer 20,2; Jób 13,27; ApCsel 16,24).
Mózes törvénye megtiltotta, hogy az izráeliták egymás közt kamatot szedjenek a kölcsönadott pénz után (2Móz 22,25); idegentől azonban lehetett kamatot kérni (5Móz 23,20).
A próféták is elítélték a kamatszedést (Ez 18,8-13.17; Jer 15,10). Az ÚSZ fontosabb, erre vonatkozó igehelyei: Mt 25,27; Lk 19,23. Lásd még: UZSORA.
Afrikában és Ázsiában találjuk különböző fajait. A nílusi varánusz eléri az 1,80 m hosszúságot is.
Város Gileádban (1), ahol Jáir (2) bírót eltemették (Bír 10,5).
Moábita bálvány (4Móz 21,29; Jer 48,7-13.46); az ammoniták is tisztelték (Bír 11,24); egyik pogány felesége kedvéért Salamon is bevezette kultuszát Jeruzsálemben (1Kir 11,7.33).
A tizenkét apostol egyike (Mt 10,4; Mk 3,18; Lk 6,15).
Kananeus a "zélóták" (buzgó ellenállók) arám megnevezése. Lásd még: SIMON I. (2).
Valószínűleg az etióp királynők címe, mint ahogy az egyiptomi uralkodóké a "fáraó" (ApCsel 8,27).
Valószínűleg azonos "Kálné" városával; kereskedelmi kapcsolatban állt Tírusszal (Ez 27,23).
Annak a 66 bibliai könyvnek a gyűjteménye, amelyet Jézus Krisztus Gyülekezete eredetinek és a Szent Szellemtől ihletettnek ismert el. A Kánon ÓSZ-i része a Krisztus születése előtti időkben keletkezett, ahogy azt Josephus Flavius zsidó történetíró (Kr. u. 90 körül) hitelt érdemlően bizonyítja. Csak keveset tudunk azokról az előzményekről, amelyek az ÓSZ-i Kánon elismeréséhez vezettek. Az ÚSZ-i Kánon kialakulásáról már sokkal több hiteles bizonyítékkal rendelkezünk. Így pl. a Muratori Kánon (kb. Kr. u. 170-ben), amely csak töredékeiben maradt fenn, már tartalmazza az ÚSZ legtöbb könyvét. A könyvek némelyikének kánoni jellegét egy ideig vitatták, rendszerint azért, mert a szerző személye nem volt egyértelműen tisztázott. A negyedik század vége felé azonban már szinte világszerte a mai Kánont ismerték el, mégpedig nem valamilyen önkényes rendelkezés vagy a püspökök végzése alapján, hanem Jézus Gyülekezetének általános jóváhagyása alapján. Lásd még: APOKRIF IRATOK és ÚJSZÖVETSÉG alatt.
Város a Genezáret-tó északnyugati partján, ahol Jézus galileai működése idején lakott (Mt 4,13; Mk 2,1); sok nagy csodát vitt itt véghez (Mt 8,5-13; Mk 2,1-12; Jn 4,46-54). A "maga városa" (Mt 9,1).
Tartomány Kisázsia keleti részében, melynek lakói árja származásúak voltak (ApCsel 2,9; 1Pt 1,1).
Zárt terület, épület vagy város falán lévő nyílás, ill. ennek zárható szerkezete. A kaput többnyire fából készítették és fémmel vonták be, hogy megvédjék a tűztől (Zsolt 107,16; Ézs 45,2); falba rögzített sarokvasakban fordult, és fa- vagy fémretesszel zárták be (Náh 3,13; 1Kir 4,13); éjszakára bezárták és reggel ismét kinyitották (5Móz 3,5; Józs 2,5.7).
Az üzleti ügyeket a városkapuban bonyolították le (1Móz 23,10-11; Ruth 4,1kk.); a nyilvánosságnak szóló tudnivalókat a kapunál hirdették ki (Jer 7,2); itt szolgáltattak igazságot a város vénei (Péld 22,22; 2Sám 19,8); a kapuban ülni annyit jelentett, mint a helység tekintélyes személyiségének lenni (Péld 31,23).
A hatalom jelképéül használt szó (Ézs 53,1; Ez 30,25).
Jézus Krisztus születésének emlékünnepe. A protestáns egyházak és a róm. katolikusok a karácsonyt dec. 25-én, az ortodox egyházak jan. 6-án, az örmények jan. 19-én tartják. A dec. 25-i megünnepléséről először Nagy Konstantin idejéből, Kr. u. 325 körüli időből van tudomásunk. Krisztus születésének pontos dátuma ismeretlen. Bibliai alapja nincs.
Utazók csoportja, amely bizonyos közös érdek (kereskedés stb.) vagy kölcsönös védelem céljából áll össze. Rendszerint hosszabb útra társulnak, kivált olyan utakra, amelyek sivatagon vagy ellenséges területeken vezetnek át (1Móz 37,25; 1Sám 30,1-20).
Johanán (1) és Jónatán (16) atyja Jeremiás (1) idejében (Jer 40,8.13.15-16; 2Kir 25,23).
A jövendőre vonatkoztatva ez a szó elsősorban az Istentől való örök elszakadást jelenti, amelyet borzalmas büntetés kísér (Mt 5,29; 10,28; 23,33; 24,51).
A büntetés mértéke a bűn súlyához igazodik (Lk 12,36-48), de minden esetben örökké tart (Mk 3,29; 2Thessz 1,9; Júd 6-7).
Helység Júda déli határánál (Józs 15,3).
Ahasvérus (2) király udvarmestere (Eszt 1,10).
Hitteus város az Eufrátesz nyugati partvidékén, Aleppótól 94 km-nyire északkeletre (Ézs 10,9). Itt győzte le Nabukodonozor Kr. e. 605-ben hatalmas ütközetben Nékó egyiptomi fáraó seregét (Jer 46,2; 2Krón 35,20).
Hely a Jordántól keletre, ahol Gedeon 300 emberrel legyőzte a midiánitákat (Bír 8,10). Pontos helye ismeretlen.
Világító piros szín, amelyet egy bogárból nyernek (2Móz 25,4; 39,1; 2Sám 1,24; 2Krón 2,7.14; Jer 4,30; Ézs 1,18).
A júdabeli Kármel lakója (1Sám 27,3; 1Krón 11,37).
A zsidó törvények szerint Istennek vagy a királynak elátkozása vagy kigúnyolása (Zsolt 74,10; Ézs 52,5; Jel 16,9.11.21).
Az istenkáromlást megkövezés általi halállal büntették (3Móz 24,16). Nábótot (1Kir 21,10-13), Istvánt (ApCsel 6,11) és Jézust (Mt 9,3) igaztalanul vádolták istenkáromlással.
Általában férfiak vagy nők által a csuklón vagy karon viselt fémkarika; olykor a királyi méltóság jele is volt (1Móz 24,22.30; 2Móz 35,22; 2Sám 1,10; Ézs 3,20).
Textilanyagból készült nagy függönyök, amelyek egyrészt a szent sátorban és a templomban az elzártság és szentség megőrzését biztosították; másrészt elválasztották a szentélyt a szentek szentjétől (2Móz 36,31-37; 27,9-19; Mt 27,51).
Pál apostol barátja Tróásban (2Tim 4,13).
Egyike a médek és perzsák hét fejedelmének (Eszt 1,14).
Lévitaváros Zebulon területén (Józs 21,34).
Lévitaváros Naftali területén (Józs 21,32); az 1Krón 6,76-ban "Kirjátaim" (2).
Kézzel kaszáltak, rövid sarlóval, amely eredetileg tűzkőből, később fémből készült. A termés egy részét adó gyanánt a király kapta, amelyet "királyi kaszálás"-nak neveztek (Ám 7,1).
Léviták városa a babiloni fogság alatt (Ezsd 8,17).
Micráim (1) leszármazottai (1Móz 10,13-14; 1Krón 1,11-12).
"Ikrek"-nek is nevezték őket. A monda szerint Zeus főisten és Léda ikerfiai; a tengeren utazók védő isteneinek tartották őket (ApCsel 28,11).
(Castor = lófékező; Pollux = ökölvívó).
A korai keresztyének földalatti sírkamrái; a legtöbb Rómában található, ahol teljes hosszúságuk 900 km.
Város Zebulon törzsi területén (Józs 19,15). Bír 1,30-ban: "Kitron".
Folyó vagy csatorna Káldeában, melynek partján Ezékiel a látomásait látta (Ez 1,1; 3,23; 10,15.20.22; 43,3).
A szó, amelyet "öl"-nek is fordítanak, a Bibliában eredetileg a köntös redőjét jelenti, amelyet elől összefognak; általában meghitt, szeretetteljes értelemben használták (Ézs 40,11; Jn 1,18).
Olykor csaknem a "szív"-vel egyértelmű szó (Préd 7,9).
Jób lánya, aki súlyos próbatétel után született (Jób 42,14).
A kecskéről és gödölyéről mintegy 200-szor van szó a Bibliában. Áldozati állatként szolgált. Hasznosították a tejét, vaját, sajtját és húsát; szőréből ruhaanyagot és sátorlapokat készítettek.
Lévitaváros Rúben törzsi területén (5Móz 2,26; Józs 13,18; 1Krón 6,79).
Izmáel (1) fia (1Móz 25,15; 1Krón 1,31).
Elám (9) királya, aki ellen Ábrahám hadat viselt (1Móz 14,1.4.5.9.17).
Város Benjámin törzsi területén, pontos helye ismeretlen (Józs 18,24).
A "szikladarab, kő" arám neve. Ezt a melléknevet (lat.: Petrus) kapta Simon (1) apostol (Jn 1,43).
Gibeonita város Benjámin törzsi területén (Józs 9,17; 18,26; Ezsd 2,25).
Olyan fogalom, amelyet a Biblia írói a jelentések gazdag változatában használtak: kellem, édesség, kedvesség (Zsolt 45,3); mindenekelőtt Isten ajánlata az ember számára (Tit 2,11); a megváltás alapja (Ef 2,5); a törvényeskedés ellentéte (Gal 5,4); részesülés a Szent Szellem hatalmában és ajándékaiban (1Kor 12,6; 2Tim 2,1).
Mindenesetre Isten kegyelmét és jóságát sokan megvetik és féktelenségükre fordítják (Róm 2,4; Júd 4).
Lásd: SZENT SÁTOR és FRIGYLÁDA.
Jámborság; a helyes, félve tisztelő és engedelmes magatartás Istennel szemben (2Tim 3,5).
Lévi (1) második fia (1Móz 46,11).
Kehát leszármazottai; Mózes és Áron is közéjük tartoztak (2Móz 6,16.18.20); a kehátita léviták hordozták a frigyládát és a szent sátor eszközeit (4Móz 4,1-20).
Az izráeliták szálláshelye a pusztai vándorlás idején (4Móz 33,22-23).
Használatos szó szerinti és átvitt értelemben. Különböző formájú és mintázatú kelyhek voltak, különféle anyagokból: aranyból, ezüstből, agyagból, rézből, bronzból stb. A kehely (vagy: pohár) átvitt értelemben jelenthet gyarapodást vagy átkot (Zsolt 16,5; 23,5); ittasságot (Péld 23,31) és áldást (1Kor 10,16).
Megostorozás nyomán támadt foltok a testen (2Móz 21,25); egyes súlyos bűnök esetén a zsidó törvény megkorbácsolást szabott ki büntetésként (5Móz 25,2-3); a rómaiaknál is szokásos volt (Mt 27,26).
Zsidó férfi, aki elbocsátotta idegen feleségét (Ezsd 10,30).
Pál hűséges munkatársa Filippiben (Fil 4,3).
Napkeletnek v. Naptámadatnak is nevezik, a felkelő nap felé való irány; az izráeliták számára igen jelentős égtáj (2Móz 38,13; 4Móz 3,38; Ez 10,19; 11,23; 43,1).
"Keletnek fiai" azok, akik Palesztinától keletre laknak (Jób 1,3).
Forró, száraz szél, amely keletről fúj (Jer 4,11), pusztító hatású (1Móz 41,6; Ez 17,10).
Olykor Isten ítéletének a végrehajtója (Ézs 27,8; Jer 18,17).
Lévita, aki elbocsátotta idegen feleségét ("Kelája": Ezsd 10,23); segített Ezsdrásnak (3) a törvény magyarázásánál (Neh 8,7), és Nehémiással (3) együtt megpecsételte a szövetséget (Neh 10,10).
Zsidó férfi, aki elbocsátotta idegen feleségét (Ezsd 10,35).
Titkos felderítő (1Móz 42,9; 4Móz 13,3kk.; Józs 6,23; 1Sám 26,1-4; Lk 20,20).
Az első időkben a kemencék nagyon primitívek voltak, többnyire agyaggal kitapasztott lyukak a földben, amelyekben tüzet raktak; a kenyértésztát ebben helyezték el és sütötték meg; néha készítettek kemencét kőből, amelyből, amikor a kövek átforrósodtak, eltávolították a tüzet és úgy tették bele a kenyértésztát (Hós 7,4-7; Zsolt 102,4; Zak 12,6; Ézs 30,14).
A Bibliában vagy fémek tisztítására szolgáló olvasztókemencét (Péld 17,3; Ez 22,22), vagy kenyér-sütőkemencét jelent (3Móz 2,4).
Énós fia, Ádám dédunokája (1Móz 5,9-14; 1Krón 1,2). A Lk 3,37-ben: "Kajnán".
Lévita, aki segített Nehémiásnak (3) a bűnbánati napon (Neh 9,4).
Emóreus város Ógnak, Básán királyának a területén (4Móz 32,42; 1Krón 2,23).
Kozmetikai eljárás az arc és haj szebbé tételére (2Kir 9,30; Jer 4,30; Ez 23,40).
Semmi köze a kozmetikai szerekhez, kizárólag a szent kenet olajának elkészítését jelenti (2Móz 30,25; 37,29; 2Krón 16,14; Neh 3,8).
Beduinok a midiániták törzséből, a kenizeusok rokonai (1Móz 15,19); Saul (1) azt tanácsolta nekik, szakadjanak el az amálekitáktól (1Sám 15,6); Mózes sógorától, Hóbabtól származnak (Bír 1,16; 4,11).
Kenáz (2) (1Móz 15,19), Káleb (1) (4Móz 32,12) és Otniél (Józs 15,17) leszármazottai.
Korintus keleti kikötője, ahol keresztyén gyülekezet is volt (Róm 16,1).
Átvitt értelemben is használatos, mint büntető, megsemmisítő eszköz (1Móz 19,24; Jón 18,15; Zsolt 11,6; Jel 21,8).
Világszerte ez a főtáplálék, amely az életet fenntartja. Általában búzából készítették, de a szegényeknek be kellett érniök árpakenyérrel. A lisztet kézimalmokban őrölték. Ez két lapos, kerek, nyers kőből állott, amelyek a magvakat szétmorzsolták. A kenyér készítéséhez felhasználtak lisztet, élesztőt, sót, olivaolajat és vizet vagy tejet. Sütöttek kenyeret élesztő vagy kovász nélkül is, mint pl. a páskaünnep kovásztalan kenyerét (2Móz 12,15-20).
A tészta, amelyet a sütőkemencébe tettek, kb. 7 cm átmérőjű volt, amely gyorsan átsült. A kenyér sokszor jelenti képes értelemben a táplálékot (1Móz 3,19; Mt 6,11). A szent sátorban és a templomban az asztalra helyezett kenyerek az Úr jelenlétére utaltak népe közt. "Az igazi mennyei kenyér" (Jn 6,32) Jézus, Aki a kereszten az Ő "testét" adta a világ életéért (Jn 6,51).
Főnévként a Bibliában sehol nem fordul elő, ezzel szemben a "kényszerít" ige gyakran, mind az Ó-, mind az ÚSZ-ben (1Sám 14,24; 1Kir 22,16; Mk 5,7).
Általában nagyon nyomatékos, erőszakos kérést jelent; a Lk 14,23-ban rendkívül szívhez szóló meghívás.
Templomi helyiség, amelyben Ezékiel idejében Izráel 70 véne tömjénezéssel bálványt imádott (Ez 8,12).
Emberi tevékenység és beszéd, amely Isten és emberek előtt csak színlelés; olyan magatartás, amelynek alapja a tettetés. A képmutatás, gyakran nem tudatos; az ember második természetévé lehet; megtalálható keresztyéneknél is, akik felismert bűneiket nem viszik Jézus vére alá (Mt 7,5; 23,27-28; Mk 12,15; Lk 12,1; 1Tim 4,2; 1Pt 2,1).
Hóreus férfi (1Móz 36,26; 1Krón 1,41).
Küllővel ellátott kerekeket a legrégibb idők óta használ az ember (2Móz 14,25); kerekes kúthoz is (Préd 12,8).
Jób leánya, aki súlyos próbatétele után született (Jób 42,14).
Kereskedők és iparosok szövetsége, amely főként az egymás közti társadalmi érintkezést szolgálta (ApCsel 19); mai értelemben vett kereskedelmi egyesülések még nem voltak.
A kereszt, egyfajta bitófa, négy különböző alakban fordul elő:
Olykor keresztnek nevezték az egyszerű függőleges oszlopot is. A keresztre feszítést, mint kivégzési módot kivált háborús időkben a föníciaiak, karthágóiak, egyiptomiak és rómaiak alkalmazták. A keresztre feszítés előtt az elítéltet megkorbácsolták. A keresztre feszítés odakötözéssel vagy szögezéssel történt. A halál nem elvérzés, hanem szívbénulás következtében állt be, rendszerint csak két-három napi szenvedés után. A halált olykor a végtagok eltörésével siettették. Néha a kereszt alatt tüzet is gyújtottak, hogy a szenvedő a füstben megfulladjon. A keresztet gyakran átvitt értelemben is használják a Krisztus által végbevitt megváltás (Gal 6,14; 1Kor 1,18) vagy a szenvedés képéül (Ef 2,16).
Zakariás (28) és Erzsébet fia, mindketten papi nemzetségből származtak; Jézus előfutárja (Lk 1,5-25.56-58); mint Istennek szentelt ember, a pusztában lakott (Lk 1,15; Mt 11,12-14.18); munkásságát a Jordán mellett kezdte el, Tiberius császár uralkodásának 15. esztendejében (Lk 3,1-3); hirdette és gyakorolta a megtérés keresztségét (bemerítését), hogy így készítse elő az embereket a Messiás eljövetelére (Lk 3,4-14); Jézust is megkeresztelte (Mt 3,13-17; Mk 1,9-10; Lk 3,21; Jn 1,32), bizonyságot tett Jézusról, mint Messiásról (Jn 1,24-42); Heródes (3) Antipás börtönbe vetette és kivégeztette (Mt 14,6-12; Mk 6,17-28); Jézus dicsérte őt (Mt 11,7-14); tanítványai még halála után is hűek maradtak hozzá (ApCsel 18,25).
A "keresztség" vagy "alámerítés" héber megfelelőjével először Mózes tisztulási törvényei közt találkozunk (2Móz 30,17-21; 3Móz 11,25); ott annyit jelent: megmosni, megtisztítani. A zsidók megkeresztelték a pogányokat, akik zsidó hitre akartak térni (prozeliták).
János keresztsége a bűnbánat gondolatával volt kapcsolatos, hogy az izráelitákat szellemileg előkészítse Messiásuk felismerésére és elfogadására; János keresztsége különbözött Jézus keresztségétől (Lk 3,16; Jn 1,26). A keresztyén keresztség a Krisztussal való eggyélételt jelképezi (Gal 3,26-27). A megkeresztelendő személy, aki újonnan születése által Krisztus testének, a Gyülekezetnek tagjává lett (1Kor 12,13), a keresztség által bizonyságot tesz bűnei bocsánatának megtapasztalásáról (Ef 1,7; ApCsel 2,38), és arról, hogy eggyé lett Krisztussal, az Ő kereszthalálában és új életre való feltámadásában (Róm 6,3-5).
A latin "christianus" szó eredeti jelentése: "Krisztus követője". Először az antiókhiai (1) tanítványokat nevezték "keresztyén"-eknek (ApCsel 11,26).
Maga ez a szó nem fordul elő a Bibliában. A fogalom alkotója Ignatius volt, a második század első felében. Jelenti mindazt, amit az emberek számára Jézus Krisztus hitben, életben és üdvösségben hoz.
Város Moáb területén (Ám 2,1-3).
Város Júda déli részén (Józs 15,25). Lásd még: HÁSOR (2).
Patak, amely mellett Illés az Úr parancsára elrejtőzött Jézabel, az istentelen királyné üldözése elől, és ahol hollók táplálták (1Kir 17,1-5).
Zorobábellel a fogságból hazatért templomszolgák törzsatyja (Ezsd 2,44; Neh 7,47).
Megművelt földdarab, virágokkal, zöldséggel, bokrokkal vagy fákkal is beültetve, vályog- vagy kőfallal bekerítve (Péld 24,31; Ézs 5,5), vagy sövénnyel védve. Kertek olykor temetkezési helyül is szolgáltak (2Kir 21,18.26; Jn 19,41).
Város Babilonban, ahonnét fogoly izráeliták visszatértek. Helye ismeretlen (Ezsd 2,59).
Ember vagy állatformájú mennyei teremtett lények, oroszlán-, bika-, ember- és sasarccal. A bűneset után Éden kertjének őrizői (1Móz 3,24); két arany kerub-alak volt a frigyláda tetején az engesztelés fedele fölött (2Móz 25,18-22). A szentély kárpitjába kerubok voltak belehímezve (2Móz 26,1), Isten a frigyláda kerubjai közt lakott (4Móz 7,89; 1Sám 4,4), rajtuk repült (2Sám 22,11). Salamon két kerub-alakot állíttatott fel a szentek szentjében (1Kir 6,23-28; 8,7; vö. még Jel 4,6.9).
Éles vágóeszköz; az ősidőkben kőből készült (Józs 5,2-3); fémből készült késeket Izráelben csak a késői királyok idejében használtak. Az írástudóké az írótoll vagy írónád kihegyezésére szolgált (Jer 36,23).
Határpont Júda északi határán, Jeruzsálemtől északnyugatra (Józs 15,10).
Nagy ragadozó madár, amely túlnyomórészt dögevő volt, és ezért a zsidók számára tisztátalan állatnak számított (3Móz 11,13; 5Móz 14,13).
A páska ünnepén a páskavacsora elkészítésénél használták, hogy így emlékeztessék az izráelitákat keserves egyiptomi rabszolgaságukra (2Móz 12,8; 4Móz 9,11).
Náhor (2) fia, Ábrahám unokaöccse (1Móz 22,22).
Város Júda déli részén, Horma és Siklág közelében (Józs 15,30). Lásd még: BETUL.
Város Issakár törzsi területén (Józs 19,18). Józs 19,12-ben: "Kiszlót-Tábor".
Rácsos alkalmatosság, különleges rabok közszemlére tétele céljából (Ez 19,9).
Tamás apostol mellékneve (Jn 11,16; 20,24; 21,2).
Ábrahám második felesége; hat fiú anyja, akik az arab törzsek ősatyái voltak (1Móz 25,1-6; 1Krón 1,33).
Érett kalászokból való köteg, amelyet az arató maga mögött hagy, s amelyet az őt követő asszonyok és gyermekek összekötnek és a szérűre visznek (Jer 9,22; Ruth 2,7.15); néhány kévét hátrahagytak a szedegető szegények számára (5Móz 24,19).
A test része; gyakran a hatalom (1Móz 9,2.5), a bőkezűség (5Móz 15,8) és a megbízatás (1Tim 4,14) jelképe.
Aki saját személyében vállal felelősséget más kötelezettségeiért (Péld 6,1; 11,15; 17,18; 20,16); jótállás más testi jólétéért és sértetlenségéért (1Móz 44,32).
Kezesnek nevezi 2Kir 14,14-ben a Biblia a túszt is.
Város Júda síkságán (1Móz 38,5); talán "Akzib"-bal (1) azonos (Józs 15,44).
Isten áldásainak és ajándékainak átadása (2Móz 29,10.15.19; 3Móz 16,21; ApCsel 8,14-19; 2Tim 1,6-7).
Az ÓSZ-ben olyan eljárás, amely által az örökösödési jogot vagy annak egy részét átruházzák (1Móz 48,14-20), ill. valamely hivatallal járó jogokat és a hozzá szükséges képességet megadják (4Móz 27,18.23); pappá szentelnek (4Móz 8,10) vagy bizonyos szolgálattal megbíznak valakit (ApCsel 6,6; 13,3). A kézrátételt nem szabad elhamarkodni (1Tim 5,22).
Sziget az Égei-tengeren, Szmirnától 18 km-nyire nyugatra (ApCsel 20,15).
A Biblia egyik leggyakoribb szava, amely többféle jelentésben is előfordul: a hangos imádság formája (Jer 33,3; Ézs 65,24); felszólítani, megidézni, embereket az üdvösség elfogadására felhívni (Zsid 3,1).
Város Efraim területén (Józs 21,22); az 1Krón 6,68-ban: "Jokmeám".
Izráel szálláshelye a pusztai vándorlás során, mintegy 45 km-nyire északkeletre Sínai hegyétől; ott annyira teleették magukat fürjekkel, hogy sokan belehaltak a mohóságukba (4Móz 11,34-35; 33,16-17; 5Móz 9,22).
Annak a szérűnek a neve, ahol Uzzának (5) meg kellett halnia, mivel rátette a kezét a frigyládára, hogy azt megóvja a kocsiról való leeséstől (1Krón 13,9-10); a 2Sám 6,6"Nákon"-nak nevezi; Jeruzsálem közelében feküdt. Lásd még: PÉRES-UZZA.
Kinevetni, megszégyeníteni (2Kir 2,23; Ez 22,5; Hab 1,10).
A Bibliában előforduló egyetlen kígyót nem lehet fajta szerint egyértelműen meghatározni.
Az a tény, hogy Isten önmagát és a létfontosságú igazságokat (1Tim 3,16) megismerteti az emberekkel; megkülönböztetünk általános és különös isteni kijelentést. Az általános kijelentés minden ember számára hozzáférhető, közvetítője a természet, a történelem és a lelkiismeret. A különös kijelentés csak bizonyos emberekhez szól, meghatározott időkben - noha ugyanúgy vonatkozhat minden emberre. Isten különös kijelentése a Biblia 66 könyvében lezártan található. Az újonnan született ember számára a Szent Szellem nyitja meg.
Az izráeliták által a pusztai vándorlás során tisztelt csillagistenség (Ám 5,26); valószínűleg azonos a ApCsel 7,43-ban említett "Remfán"-nal.
A gyülekezet közösségéből való kizárás. Izráelben ismerték az időleges és végleges kizárást. Ezt a szokást az ősgyülekezet is gyakorolta (1Kor 5,5; 1Tim 1,20).
Dávid második fia (2Sám 3,3). Az 1Krón 3,1-ben: "Dániel" (1).
Elimélek a Naómi fia; a moábita Orpát vette feleségül (Ruth 1,2-5; 4,9.10).
Helység; helye ismeretlen; Tírusszal kereskedett (Ez 27,23).
Gileádból (1) való férfi, Barzillai (1) fia, Dávid barátja (2Sám 19,37-40; 1Kir 2,7).
Város Júda területének legdélibb részén; pontos helye ismeretlen (Józs 15,22).
Értékes tárgyak gyűjteménye, beleértve a fogyasztási javakat is (Jer 41,8; Ez 28,4; Dán 11,43; Mt 6,20-21; 12,35; ApCsel 8,27).
Ide vitte Asszíria királya fogságba a damaszkuszbelieket (2Kir 16,9; Ám 1,5; Ézs 22,6).
A Bibliában említett legelső király Nimród (1Móz 10,8-12); Izráel népének királyai voltak Saultól (1) kezdve Sédékiásig (2), mintegy Kr. e. 1020-587; közülük sokan istentelenek voltak, és csak kevés igazán istenfélő; az izráeliták Dávidot tartották a legnagyobbnak; Isten az Ő népe tulajdonképpeni királya (Zsolt 5,3; 10,16; 18,50; 54); a prófétáknál feltűnik a messiás-király gondolata (Ézs 32,1; 33,17; Jer 23,5); mind az Ó- mind az ÚSZ-ben sok idegen királyról olvashatunk.
Hely Siloám tavának közelében (2Kir 25,4; Jer 39,4; 52,7; Neh 3,15).
A király kezében lévő, annak méltóságát és hatalmát jelző bot (1Móz 49,10; 4Móz 24,17; Zsolt 45,7).
Nevét a négy évszázadon át uralkodó izráelita királyokról kapta, Dávidtól (megh. Kr. e. 940-ben) Joákinig (megh. Babilonban Kr. e. 561-ben); Sámuel két könyvének a folytatását képezik, amelyek Saul (1) és Dávid uralkodásáról szólnak; ez a két könyv eredetileg egy egységet képezett, csak az ÓSZ görög fordításának, a Septuagintának idejében osztották fel két részre; arról tesznek bizonyságot, hogy Isten az igazakat megjutalmazza, az istenteleneket pedig megbünteti. Felosztásuk:
Moáb fővárosa volt, amikor Jórám (2), Izráel királya hadat viselt Mésa, Moáb királya ellen (2Kir 2,4-25; Ézs 16,7). Ézs 16,11-ben: "Kir-Heres"; Ézs 15,1-ben: "Kir-Moáb".
Város Benjámin területén (Józs 18,28; Jer 48,24).
A Júda hegységében fekvő "Hebron" régi neve (1Móz 23,2; Józs 14,15; 15,54; 20,7). Lásd: HEBRON (1) és ARBA.
Város Moábban (4Móz 22,39).
Gibeonita város, Júda törzsének jutott osztályrészül (Józs 9,17; 15,60; Bír 18,12); a 2Sám 6,2: "Bahalá"-nak, az Ezsd 2,25: "Kirját-Arim"-nak, a Józs 15,60és 18,14pedig "Kirját-Baál"-nak is nevezi. Költői neve. "Jaar" (Zsolt 132,6).
"Debir" (1) másik neve (Józs 15,49).
"Debir" (1) korábbi neve (Józs 15,15).
Kísérlet, valakit bűnbe vinni; próbatétel is, amelynek szellemi áldás a célja (1Móz 3,5; 22,1-2).
Lévita Mérári nemzetségéből (1Krón 6,44), az 1Krón 15,17-ben: "Kúsája".
Lévitaváros Issakár területén (Józs 19,20; 21,28), az 1Krón 6,72-ben: "Kedes" (2).
Folyó, amely Tábor hegyétől és Gilboa hegységétől nyugat felé folyik Jezréel síkságán át, és Kármel (1) hegyétől északra Akkó öblébe torkollik (Bír 4,7-13; 1Kir 18,40; Zsolt 83,10).
Izráel szent évének kilencedik hónapja (Neh 1,1; Zak 7,1).
Benjáminita férfi, Elidád apja (4Móz 34,21).
Azonos "Keszulót"-tal (Józs 19,12).
Város Júda síkságán, pontos helyét nem ismerjük (Józs 15,40).
Város Zebulon területén (Bír 1,30). A Józs 19,15-ben: "Kattát".
Jáván (1) fia (1Móz 10,4; 1Krón 1,7). Utódai Ciprus lakói; később ez a név jelentette Ciprust a szomszédos szigetekkel együtt, esetleg a Földközi-tenger partvidékét és szigeteit is (Ézs 23,12; Jer 2,10; Ez 27,6).
Démonok és gonosz szellemek kiűzése Jézus nevében. Az ezzel való visszaélés súlyos következményekkel jár (ApCsel 19,13-17).
A démonok kiűzése egyike azoknak a jeleknek, amelyek Jézus minden igazi tanítványát kísérik (Mk 16,17; ApCsel 16,18; Mt 18,18; Lk 10,19).
Isten örök tanácsvégzése, mely szerint az örök kárhozatot kiérdemelt bűnösök tömegéből kiválaszt embereket, akiket megment, és akiknek Krisztus és a Szent Szellem által üdvösséget ad. A kiválasztás forrása és alapja egyedül Istenben rejlik (Jn 6,37.44; Ef 1,4); oka: örök irgalma és tulajdon dicsősége. Egyes emberekre irányul (Mt 22,14; Jn 15,19; Róm 8,29; 9,13.15.18.22).
Emberek, akiket Isten egy bizonyos célra elválasztott (Ézs 43,20; 45,4).
A Bibliában kiválasztott személyek többek közt: Mózes, az izráeliták, Krisztus, az angyalok és Jézus követői.
Heves vágy valami után, amitől Isten eltiltott (Róm 7,8; Kol 3,5; 1Thessz 4,5).
Görög-latin szóval exodus, az az esemény, amikor Mózes Izráel népét kivezette Egyiptomból (2Móz).
Kicsiny sziget Krétától délkeletre (ApCsel 27,16).
Római keresztyén nő (2Tim 4,21).
Római császár (Kr. u. 41-51). Minden zsidót kiűzött Rómából (ApCsel 18,2). Az Agabus próféta által megjövendölt éhínség ennek a császárnak az uralma idején következett be (ApCsel 11,28).
A Jeruzsálemben állomásozó római helyőrség parancsnoka, aki megmentette Pált a fanatikus zsidók kezéből úgy hogy őrizetbe vette mikor azok rátámadtak (ApCsel 21,31; 24,22). Hogy véglegesen biztonságba helyezze Pált Klaudius Lisiás Cézáreába küldte.
Görög filozófus a Kr. e. 3. századból, a sztoikusok csoportjából, akinek "Himnusz Zeuszhoz" c. verséből Pál idézett az athéni Areopáguson (ApCsel 17,28).
Egyike annak a két tanítványnak, akik Jézussal együtt mentek a feltámadás napján az emmausi úton (Lk 24,18).
Jézus egyik női követőjének, Máriának (2) a férje (Jn 19,25). Valószínűleg azonos "Alfeus"-sal (2).
Keresztyén nő, aki Pált a korintusi versengésekről értesítette (1Kor 1,11).
Város Káriában, Kisázsia délnyugati csücskében, amely mellett Pál Róma felé vivő útjában elhajózott (ApCsel 27,7).
Helység az Eufrátesztől keletre, Elám és Média határán (Ez 23,23).
Férfi Júda törzséből (1Krón 4,8).
Mózes idejében a hivatásos koldusok ismeretlenek voltak, mivel a törvény nagylelkűen rendelkezett a szegények felől; később azonban erősen lábra kapott a koldulás. Az ÚSZ-ben gyakran találkozunk koldusokkal (Mk 10,46-52; Lk 16,19-31; Jn 9,8-9; ApCsel 3,1-11).
Frígiai város, Laodiceától és Hierapolisztól mintegy 18 km-nyire (Kol 1,2); Filemon és Onésimus ehhez a gyülekezethez tartoztak (Kol 4,9).
Pál fogságában írt levele, noha nem írja meg fogságának a helyét (Kol 4,3.10.18), valószínűleg Rómában 62 körül. A levél célja, hogy óvja a gyülekezetet az őt komoly veszedelemmel fenyegető judaista-gnosztikus tévtanítástól. Felosztása:
"Joákin" nevének másik alakja (Jer 22,24.28).
Gyomszerű növény a gabonaföldeken, amely kezdetben igen hasonlít a búzához (Mt 13,25-30).
Hegyvonulat, mely Józsué (1) hódításainak déli határát jelzi (Józs 11,17; 12,7).
Az izráelitáknak tilos volt kopaszra nyírni fejüket (3Móz 21,5; 5Móz 14,1) abból a célból, hogy a hajukat valamely bálványnak áldozatul mutassák be; de megnyírták fejüket a gyász jeleként (Ézs 15,2).
A nazíreusok (lásd ott), akik fogadalmat tettek, Istennek áldozták fel levágott hajukat (4Móz 6,18; vö. ApCsel 18,18; 21,24).
A héberek nagyra becsülték ezeket az állatkákat; olykor drágakövekkel együtt lánccá fűzték fel őket (Jób 28,18; JSir 4,7; Ez 27,16).
Lévitaváros Simeonban (1Sám 30,30).
Város mintegy 3 km-nyire északra Kapernaumtól (Mt 11,21; Lk 10,13).
Ütőeszköz, melynek csapásai igen fájdalmasak és veszélyesek voltak; Mózes törvénye megengedte, hogy súlyos esetekben a bűnös verést kapjon büntetésül, de legföljebb 40 ütést (5Móz 25,3); csak a zsinagóga elöljárósága (Mt 10,17) vagy a nagytanács (ApCsel 5,40) rendelhette el; a rómaiak erre a célra ostort vagy botot használtak. Néha képes értelemben is előfordul (Józs 23,13; Jób 5,21).
Istennek szánt véres vagy vértelen áldozat (3Móz 1,2-3; 2,1; 3,1; 4Móz 7,12-17; Mk 7,11).
Görög város a Peloponnészosz és a szárazföld közti földszoroson (Isthmus); Kr. e. 146-ban a rómaiak lerombolták; majd Kr. e. 46-ban újra felépítették; Akhája, római tartomány székvárosa. Pál itt gyülekezetet alapított (ApCsel 18,1; 20,2-3). A gyülekezethez intézett két levele fennmaradt.
Az első korintusi levelet Pál apostol Efézusban, harmadik missziói útja alkalmával írta (ApCsel 19,1; 1Kor 16,8.19), valószínűleg 56-ban vagy 57-ben. Már előzőleg írt egy levelet a korintusiaknak, ez azonban nem maradt ránk (1Kor 5,9).
A gyülekezettől választ is kapott, amely különböző kérdéseket tartalmazott. Kloé házanépén keresztül Pál megtudta, hogy meghasonlások vannak a gyülekezetben (1,11). Ezek a körülmények vezettek a megmaradt első korintusi levél megírásához. Felosztása:
A második korintusi levelet Pál ugyancsak a harmadik missziói útján írta, valahol Macedóniában, miután Titus tájékoztatta a gyülekezet életének legújabb eseményeiről. Felosztása:
Római százados Cézáreában, az első pogánykeresztyén; Péter vezette őt Krisztushoz (ApCsel 10).
Fejen viselt abroncs, amely magas méltóságot jelképezett, papok, királynők viselték (2Móz 28,36-38; 2Krón 23,11; Eszt 2,17).
Az ÚSZ két görög szót használ a koronára. a "stephanos"-t és a "diadema"-t, amelyek közül az első azt a koszorút jelenti, amelyet a sportversenyek győztesei kaptak (2Tim 4,8; Jel 2,10), a második pedig azt a koronát, amelyet a királyok viseltek (Jel 19,12). Amikor Jézust kigúnyolták, töviskoronát tettek a fejére (Mt 27,29); hogy az milyen tövises növényből készült, nem tudjuk.
Folyadék tárolására szolgáló agyagedény (Jer 19,1.10.11; 1Kir 17,12-16; 18,34; 19,6; 1Sám 26,11-12.16).
A kosarakat különböző anyagokból készítették: levelekből; gyökerekből, kákából, ágakból, kötelekből; a legkülönbözőbb nagyságban és alakban használták őket (5Móz 26,2; Zsolt 81,7; Mt 14,20; Jn 6,13).
Sziget Kisázsia déli részénél, a káriai part mentén (ApCsel 21,1).
Megsavanyodott kenyértészta, amelyet a friss kenyértészta közé kevernek, hogy az megkeljen, és a kenyér megfelelő ízt kapjon (2Móz 12,15-20); tilos volt az alkalmazása az ételáldozatoknál (3Móz 2,11) és páska ünnepén (2Móz 12); jelképezi mind jó, mind pedig rossz értelemben az erkölcsi befolyást (Mt 13,33; 16,6).
Kovász nélkül sütött, képletesen a Jézus Krisztus akarata szerint való életre alkalmazza az Írás (1Kor 5,7-8).
Kovász nélkül sütött kenyér, amelynek jelentős szerepe volt a zsidók páska ünnepén (2Móz 12,8).
Cúr, midiánita fejedelem leánya, akit Fineás (1) megölt, mert paráználkodott az izráeliták táborában (4Móz 25,16-18).
Város Júdában, Gázától északra (1Krón 4,22).
Bőségesen előfordult Palesztinában; felhasználták építkezésre (1Kir 5,17; Ám 5,11); a határkőnek (Józs 15,6), városfalakhoz, oltárokhoz, emlékoszlopokhoz, fegyver gyanánt (1Sám 17,40); bálványszobrokat is készítettek belőle (Ézs 57,6-7); gyakran szerepel képes értelemben (2Móz 15,5.16; 1Sám 25,37; Ez 11,19; Dán 2,34; Mt 21,42).
Mózes törvénye erre vonatkozóan pontos utasításokat ad, amelyekből kitűnik azok különleges felelőssége, akik kölcsön adnak valamit (2Móz 22,1-15).
Az újszülöttet az anyjával összekötő vezeték, amelyet a szüléskor elmetszenek és elkötnek (Ez 16,4).
A héber költészetre sajátos szókincse és mondatszerkesztése jellemző; a héber ritmika a mi költészetünkkel szemben szabálytalan, a rímek ritkák; legfeltűnőbb sajátossága a paralelizmus, melynek három fő fajtája van:
Az ÓSZ elbeszélő részei közé kis költői darabok illeszkednek (2Móz 15,1-18.21; Bír 15,16); a Lukács evangélium néhány költői részt mutat fel (1,46-55; 1,68-79; 2,14; 2,29-32).
Pál több alkalommal idéz pogány költőktől (ApCsel 17,28; 1Kor 15,33; Tit 1,12).
Az ÓSZ nagy részét költői formában írták.
Pogány költőktől való idézeteket csak Pálnál találunk az ÚSZ-ben: a ApCsel 17,28-ban Kleantestől; a Tit 1,12-ben Epimenidestől, az 1Kor 15,33-ban Menandertől idéz.
Az ókori Asszíriában és Babilóniában a könyveket lágy agyagtáblákra írták, amelyeket aztán tűzben kiégettek. Egyiptomban már Kr. e. évezredekkel a papírusznád belét használták erre a célra. Kr. e. mintegy 200 évvel kezdtek erre a célra állati bőröket (pergamen) alkalmazni. A papíruszból és pergamenből készült könyveknek tekercs formájuk volt. Az ún. "kódex"-et (egyes lapokból álló könyv) csak Kr. u. a 2. században találták fel. Izráelben a papírusz és a pergamen volt elterjedve.
Nyilvános- és magánkönyvgyűjtemények az ókori Keleten, valamint a római és a görög világban egyáltalán nem voltak ismeretlenek; ilyen könyvgyűjteményre példa a Holt-tenger melletti barlangokban talált tekercsek.
Papíruszból vagy finom, simított bőrből készült könyv; darabjait hosszú szalaggá varrták össze, melyet két végéhez erősített pálcára tekertek (Ézs 34,4; Jer 36; Ez 3,1-3; Jel 5; 10,1-10).
Hosszúsága egytől tíz méterig terjed; a kódexalak (a mai könyvforma) csak Kr. u. a 2. századtól kezdve használatos.
Törvénykező hely Jeruzsálemben, a római helytartó palotája előtt, ahol Pilátus nyilvánosan ítélkezett Jézus fölött (Jn 19,13).
Lásd még: GABBATA.
Valakinek az arcába köpni, súlyos sértésnek számított, és ma is az (4Móz 12,14; 5Móz 25,9; Mt 26,67; Mk 14,65); a köpés olykor gyógyító erejű volt (Mk 7,33; Jn 9,6).
A férfi hímtag előbőrének lemetszése, Istentől rendelt szertartás, mely jele az Ábrahámmal és annak utódaival kötött szövetségnek (1Móz 17,10).
Ez a szövetség azt jelentette, hogy Ő az Istenük akar lenni, és hogy ők az Övéi; csak Őt imádják és Neki engedelmeskedjenek. Ezt a szokást Mózes a pusztában törvényben rögzítette (3Móz 12,3; Jn 7,22-23). Minden izráelita fiúgyermeket 8 napos korában körül kellett metélni. Más népek is gyakorolták ezt a szokást (egyiptomiak, arabok stb.). Az ősgyülekezet vonakodott attól, hogy a Krisztushoz megtért pogányokat körülmetélkedésre kényszerítsék (ApCsel 15,5; Gal 5,2).
Természetes erősség (Bír 20,45.47), hegy (1Sám 23,25-26); Mózes botjával rásújtott a kősziklára, és víz folyt abból (2Móz 17,6).
Olykor képes értelemben is használatos, Istenről (2Sám 22,2; 5Móz 32,4); Simon Péterről (Mt 16,18); a hívő emberről (1Pt 2,5).
Szóbeli (Lk 1,29.41.44) vagy írásbeli, levélben való köszöntés (1Kor 16,21; Kol 4,18; 2Thessz 3,17); a Biblia nemcsak szavakban megnyilvánuló köszöntést ismer, hanem cselekvésben megmutatkozókat is, mint leborulás, letérdelés, kéz vagy arc megcsókolása. Az élet mindenféle helyzetének megvolt a maga sajátos köszöntési módja; Pál levélbeni köszöntései legtöbbször mély érzelmeket és szellemi gazdagságot fejeztek ki.
Gyakran említi a Biblia (2Sám 17,7-13; 1Kir 20,31-32; Zsolt 118,27; Hós 11,4; Jn 2,15) képes értelemben is. Lásd még: ZSINÓR.
Az áldozati állat veséjét és belső részeit borító zsírréteg, amelyet tilos volt elfogyasztani, s amelyet mindig Istennek rendelt áldozatul kellett elégetni (3Móz 4,31).
Közvetítő személy, aki két vagy több, egymástól elidegenedett ember közt segít helyreállítani a jó kapcsolatot (1Sám 2,25; Jób 33,23); Krisztus az Újszövetség közbenjárója Isten és az emberek közt (1Tim 2,5; Zsid 8,6; 9,15; 12,24).
Lásd: KERESKEDELEM ÉS KÖZLEKEDÉS.
Bölcs mondás, hasonlat vagy kérdés, amely általánosan ismert vagy hasznos igazságot fejez ki (1Móz 10,9; 1Sám 10,12; Péld 1-31).
Jakab, Péter, János és Júdás leveleinek közös neve az ÚSZ-ben; valószínűleg azért kapták ezt a nevet, mert nem egyes személyeknek vagy egyes gyülekezeteknek, hanem a Gyülekezet összességének szóltak.
Biblikus ismertetőjelei: a megváltottak közt világosságban járás (1Jn 1,7; Jak 5,16), szeretet (1Jn 2,10), békesség (Róm 12,18) és szellemi egység (Ef 2,14-18).
Társadalmi vagy üzleti részvétel (2Kor 6,14-18); helyi gyülekezethez tartozás (ApCsel 2,42); részvétel az evangélium szolgálatában (2Kor 8,4).
Pál apostol munkatársa (2Tim 4,10).
Sziget a Földközi-tengeren, mintegy 260 km hosszú és 60 km széles, természetes hidat képez Európa és Kisázsia között. A görög legenda szerint Zeus isten szülőhelye volt. Pál és Titus gyülekezetet alapított a szigeten (Tit 1,5-14). Az ÓSZ néhány fordítása a krétaiakat kréteusoknak nevezi (1Sám 30,14; Ez 25,16). Pünkösd ünnepén krétaiak is voltak Jeruzsálemben (ApCsel 2,11). Ha Pál szavai alapján alkotunk róluk véleményt, nem álltak erkölcsileg valami magas fokon (Tit 1,12), Lásd még: KÁFTOR.
Filiszteus törzs Palesztina déli részén (1Sám 30,14; Ez 25,16; Zof 2,5), akik közül Dávid a testőrségét kiválasztotta (2Sám 8,18; 15,18). 2Kir 11,4-ben: "káriánusok".
A korintusi zsinagóga volt elöljárója, aki Pálon keresztül hitre jutott Jézus Krisztusban (ApCsel 18,8; 1Kor 1,14).
Valószínűleg hegyi kristály vagy megkristályosodott kvarc (Jób 28,18; Jel 4,6; 21,11; 22,1).
Vö. ApCsel 1,6-11; Mk 16,19; Lk 24,50-52. Az az esemény, amikor Jézus Krisztus elhagyta a földet, hogy visszatérjen Atyjához. Valóságos, megdicsőült testben való visszatérés volt.
ÚSZ-i fogalom; arra a napra utal, amikor a megdicsőült Krisztus visszajön a Gyülekezetéért, hogy egyesüljön vele (Fil 1,6.10).
A héber szó azt jelenti szó szerint: "a napok történései", valamiféle "Évkönyvek". Először Hyeronimus nevezte Krónika könyveinek. Eredetileg egyetlen könyvet alkottak, a Septuaginta azonban (az ÓSZ görög fordítása) Kr. e. 150 körül két könyvre osztotta. A héber Kánonban az utolsó helyen állnak. A régi hagyomány és a modern kutatás megegyezik abban, hogy a szerzője Ezsdrás (3), és keletkezési ideje Kr. e. 450 körüli időre esik. Felosztása:
Déli ország, Egyiptom szövetségese (Ez 30,5).
A régi Keleten fából készült; átvitt értelemben a hatalom és tekintély képe (Ézs 22,20-22; Mt 16,19).
Föníciai város (1Krón 18,8); a 2Sám 8,8-ban "Berótai".
Egyszerű építmény szőlőhegyen vagy kertben, a csősz számára, aki gyümölcsérés ideje alatt ott őrködik (Ézs 1,8).
Arab törzs (Hab 3,7).
Mezopotámia királya, aki Józsué (1) halála után Izráelt nyolc évig fennhatósága alá vonta (Bír 3,8-10).
Földbe ásott akna, le egészen a talajvíz szintjéig, rendszerint kőfallal védve; olykor vita tárgya (1Móz 21,25), néha közös tulajdon (1Móz 29,2-3); örömünnep alkalmából olykor új kutat ástak, megtörtént, hogy az ellenség betemette a kutakat (1Móz 26,15-16).
Város, valószínűleg Babilontól északkeletre, ahonnan Szargon, Asszíria királya telepeseket vitt Izráelbe, hogy Samária földjét, amelyet Kr. e. 722-ben elfoglalt, és amelynek népét Babilonba deportálta, újra benépesítse (2Kir 17,24-30).
Föltehetően az első háziállatok, az ókorban azonban nem voltak kedvelt házi kutyák, hanem kitaszítottak és megvetettek. Szokásuk volt a kóborlás, és tisztátalannak számítottak (Péld 26,11).
Heródes (3) Antipás tiszttartója, Johanna férje (Lk 8,2-3).
Rudak, amelyek a keréktalpat a tengellyel összekötötték; az áldozatoknál használt nagy mosdómedencék kerekeken mozgatható állványokra voltak erősítve; a küllők ezeknek a kerekeknek voltak a részei (1Kir 7,27-33).
Izráelben minden ötvenedik évben ünnepelték, az ünnepet kürtzengés vezette be. Sajátosságai: az izráelita rabszolgákat felszabadították, az eladott földek visszatértek örököseikhez, eredeti birtokosukhoz; ebben az évben nem művelték meg a földeket (3Móz 25).
Fából vagy kőből készült gerenda az ajtó alján, amelyet át kellett lépni a házba való belépéskor.
Korintusi keresztyén férfi (Róm 16,23).
"Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket." Máté 9.13
