IBHÁR (Ő [Isten] választ, Isten őt választja; kiválasztott, választó).

Dávid fia (2Sám 5,15; 1Krón 14,5).

IBNÉJA (Jahve felépít).

Benjáminita férfi Jeruzsálemben (1Krón 9,8).

IBSÁN (fürge, vidám, gyors; pompás, ragyogó).

Izráel bírája (Bír 12,8-10), 30 fia és 30 leánya volt.

ICHÁR.

Lásd: JICHÁR.

IDDÓ (mulandó, időszerű, a maga idejében; erő; számos; barát, a szeretett; ünnepi).

1. Babilonból hazatért család feje (Ezsd 8,17).
2. Lévita, Gerson leszármazottja (1Krón 6,21).
3. Látó és próféta (2Krón 9,29; "Jehdó" 12,15; 13,22).
4. Ahinádáb atyja (1Kir 4,14).
5. Zakariás (17) próféta nagyatyja (Zak 1,1.7; Ezsd 5,1; 6,14).
6. Zekária (4) fia, Manassé Jordánon túli félnemzetségének feje Dávid idejében (1Krón 27,21).

IDEGEN.

Lásd: JÖVEVÉNY.

IDOMEUSOK.

Lásd: EDOMITÁK.

IDŐ.

A bibliai idők kezdetén az időt a napkelte és a napnyugta szerint mérték, és ennek megfelelően osztották fel, továbbá a holdváltozások és bizonyos csillagképek állása alapján. A napoknak és hónapoknak nem volt külön nevük, és az akkori embereknek nem volt közelebbi ismeretük az évről sem. Az antik ember nem tudott hosszabb időszakokban gondolkozni; bizonyos jelentős és ismert események után tájékozódott, mint pl. Róma alapítása (Kr. e. 753), az olimpiai játékok kezdete (Kr. e. 766), a Seleukida dinasztia megalapítása (Kr. e. 312), a kivonulás Egyiptomból, a babilóni fogság, egy földrengés (Ám 1,1); a makkabeusi kor kezdő időpontja a Seleukida uralom kezdete volt. Az év 354 napból, 8 órából és 38 mp-ből álló holdév volt, 12 hónapra felosztva, emellett minden tizenkilenc éven belül még 7 szökőhónapot számoltak hozzá; a héberek hónapja az újholddal kezdődött; az izráeliták igen korán nevet adtak a hónapjaiknak; később számokkal jelölték a hónapokat, s a babiloni fogság után babiloni jelzéseket használtak; a szent év niszánnal kezdődött (márc.-ápr.), a világi év tiszrivel (szept.-okt.); a zsidók a hónapokat hétnapos hetekre osztották fel, amelyek szombattal végződtek (2Móz 20,11; 5Móz 5,14-15); a napot 24 órára, az órát 60 percre, a percet 60 másodpercre osztották be; a rómaiaknál a nap éjfélkor kezdődött és 12 órája volt (Jn 11,9), az izráelitáknál pedig napnyugtakor; az éjszakát éjjeli őrjáratokra osztották; először három éjjeli "őrjárási idő" volt a zsidóknál, Krisztus idejében négy "őrjárás", egyenkint 3-3 órával; különböző fajta órákat használtak, napórákat, árnyékórákat és víziórákat. Délnek nevezték a nap legvilágosabb és legmelegebb szakaszát.

IDŐJÁRÁS.

Nincs megfelelő héber szó rá, de az izráeliták minden időjárási jelenségnek éles megfigyelői voltak; a Palesztinán belüli nagy földrajzi különbségek egészen ellentétes időjárási viszonyokat eredményeztek, mégpedig egyazon időben: a Hermon csúcsát (2700 m) egész évbon hótakaró fedi; Jerikóban (250 m tengerszint alatt) nyáron nyomasztó hőség uralkodik, a Holt-tenger vidéke (392 m a tengerszint alatt) éghajlatilag elviselhetetlen; a tengerparton még a legforróbb nyári nap is tűrhető, mert a Földközi-tenger felől mindig hűs szellő lengedez.

IDŐREND.

1. Ószövetség időrendje. Az ÓSZ időrendje nehéz problémákat vet fel. Gyakran hiányoznak a dátumok, vagy ha vannak is, nem kielégítőek vagy egyértelműek. S még ott is, ahol bőségesen vannak adatok, nem ismerhető fel közvetlenül a pontos jelentésük. Mindez azonban nem is föltétlenül szükséges, minthogy a Biblia nem történelmi tankönyv.A teremtéstől az özönvízig a keltezés egyetlen támpontja a pátriárkák megadott életkora (1Móz 5és 7,11).
   Erről az időszakról Biblián kívüli források szinte teljesen hiányoznak. Az özönvíztől Ábrahámig terjedő időszakra nézve a nemzetségi táblázatok adataira vagyunk utalva. A pátriárkák korát hozzávetőleg Kr. e. 2100-1850 közé tehetjük; az Egyiptomból való kivonulás kb. Kr. e. 1445-ben történhetett; Kánaán földjének elfoglalása Kr. e. 1405-ben kezdődhetett. A bírák korának időrendje nem állapítható meg pontosan, mert a korszak időtartamát nem ismerjük, s a bírák közt egyesek kétségkívül azonos időben voltak hivatalban. Az összes törzset egyesítő királyság kora kb. Kr. e. 1050-ben kezdődött; az ország kettéválása Izráelre és Júdára kb. Kr. e. 930-ban történt. Kr. e. 722-ben került Izráel asszír fogságba, Júda pedig Kr. e. 586-ban babiloni fogságba. Júda Kr. e. 536-ban tért vissza a fogságból, Nehémiás (3) Kr. e. 433-ban jött vissza Júdába.
2. Újszövetség időrendje. Az ókorban a történetírók nem adták meg pontosan a különleges történelmi események időpontját, hanem megelégedtek azzal, hogy azokat ismert uralkodókkal vagy híres kortársakkal hozzák kapcsolatba. Mai módszerünket, ti. azt, hogy az eseményeket Krisztus születése szerint keltezzük, először egy Dionysius Exiguus nevű szerzetes alkalmazta Kr. u. a 6. században. Krisztus születését Kr. e. 5. év végére tehetjük, mert Nagy Heródes (1) Kr. e. 4-ben halt meg. Az evangéliumok híradása szerint Krisztus röviddel ennek a királynak a halála előtt született. Lukács Jézus életkorát bemerítése alkalmával "mintegy harminc év"-re teszi (Lk 3,23); ez azt jelentené, hogy Jézus megkeresztelése kb. Kr. u. 26-ban, vagy 27-ben történt. Mivel Heródes kb. Kr. e. 20-ban kezdett hozzá a templom építéséhez, és a zsidók ezzel kapcsolatban 46 esztendőről beszélnek, amikor Jézus nyilvános szolgálatának első páskaünnepe volt (Jn 2,13-22), föltehető, hogy ez a páska Kr. u. 27-ben lehetett. Keresztelő János működése a Kr. u. 26. év közepe táján kezdődhetett. A keresztre feszítés időpontját Jézus földi munkálkodásának időtartamából lehet megállapítani; Márk evangéliuma legkevesebb két esztendőt tételez fel; János evangéliuma kifejezetten három páskaünnepről beszél (2,23; 6,4; 11,55).
   Ha a Jn 5,1-ben említett ünnep szintén páskaünnep - ami valószínű -, akkor Jézus összességében teljes három évig, vagy annál valamivel tovább működött nyilvánosan. E számítás szerint a keresztre feszítés 30-ban történhetett.Az apostoli korról csak nagyon kevés és rendkívül pontatlan időadatunk van. I. Heródes (5) Agrippa király 44-ben halt meg. Ez egyike az igen kevés pontos dátumnak az ÚSZ-ben. Ugyanebben az évben volt Péter fogságban, és szabadult meg csodálatosan egy angyal által. Gallio 51 és 53 közt volt Akhája prokonzulja, ez azt jelenti, hogy Pál kb. 50-ben kezdte el korintusi működését. Festus valószínűleg 59-ben vagy 60-ban vette át a helytartó tisztét; ez idő tájt vitték Pált fogolyként Rómába.A következő időrendi felsorolás hozzávetőlegesen magadja az ÚSZ dátumait.Jézus születése Kr. e. 5; Jézus bemerítése 26 vége vagy 27 eleje; első páskaünnep Jézus munkálkodása alatt 27; Jézus keresztre feszítése 30; Pál megtérése 34 vagy 35; I. Heródes Agrippa halála 44; Jakab (3) apostol levelének keletkezése 50 előtt; Pál első missziói útja 48-49; apostolok gyűlése Jeruzsálemben 49 vagy 50; második missziói út 50 tavasza; Pál Korintusban 50-52; 1 és 2Tesz levél megírása Korintusból 51; Gal levél talán szintén Korintusból 52 elején; Gallio Akhája prokonzula 52 májusa; harmadik missziói út 54 elején; Pál Efézusban 54-57; 1Kor levél Efézusból 57 tavaszán; 2Kor levél Macedóniából 57 végén; Római levél Korintusból 57/58 telén; Pál fogságba kerül Jeruzsálemben 58 pünkösdjén; cézáreai fogsága 58-60; Málta szigetén 60/61 telén; megérkezés Rómába 61 tavaszán; római fogsága, onnan írja a Kol, Filem és Ef leveleit 62 nyarán; Fil-t 63 tavaszán; Pált szabadlábra helyezik és tovább munkálkodhat 63-65; 1Tim és Tit levelek 63; Zsid levél 64; evangéliumok és ApCsel 67 előtt; 1 és 2Pét levelek Rómából 64-65; Péter halála Rómában 65; Pál másodszor is fogságban Rómában 66; 2Tim levél 66; Pál meghal Rómában 66 vége vagy 67 eleje; Júdás levele 67-68; János írásai 100 előtt; János halála 98-100 közt.

IDUMEA (Edomhoz hasonló).

Edom görög és római neve (Mk 3,8).

IFDÉJA (Jahve megszabadít, megváltás Jahve által; akit Isten megszabadít).

Benjámin (1) leszármazottja (1Krón 8,25).

IGA (JÁROM).

Fakeret, amely két igavonó állatot összefog; a keretet szíjakkal erősítik az állatok nyakához (4Móz 19,2; 5Móz 21,3); egy iga ökör az egy pár ökör (Lk 14,19); a szó gyakran átvitt értelemben alávetettséget, leigázást jelent (1Kir 12,4.9-11; Ézs 9,4); az igát levenni annyit jelent, mint megszabadítani (1Móz 27,40; Jer 2,20; Mt 11,29-30).

IGÁL.

Lásd: JIGEÁL (1).

IGAZLÁTÓ (döntőbíró).

Valaki, akinek két személy vagy párt igazának dolgában döntenie kell (Jób 9,33). Az idézett igehely azt jelenti, hogy senki sem méltó arra, hogy Isten nevében döntőbíróként fellépjen.

IGAZSÁG.

A megismert tények megegyezése Isten teljes létezésével: mindez általánosságban és Isten különös kijelentése útján ismerhető fel; de mindig csak annyi belőle, amennyit Isten ki akar jelenteni; Isten mindazt kijelentette, ami a megismeréshez és az üdvösséghez szükséges; az igazság legnagyobb mértékben Jézus Krisztusban jelent meg (Jn 1,14-17; 14,6), akik elfordulnak Tőle, azok önmaguk döntenek egy tévelygő és Istentől örökre távol maradó élet mellett; lásd: VALÓSÁG; MEGIGAZÍTÁS.

IGAZSÁGOSSÁG (IGAZ ÁLLAPOT).

Az igazak jellemzője, kivált Isten elválaszthatatlan tulajdonsága; a bűneset következtében az ember megromlott, és nincs benne az az igazságosság, amelyet Isten elvár tőle (Róm 3,23); képtelen önmagát igazzá tenni (Róm 3,19-20); a megigazítás által az ember Krisztus neki tulajdonított igazságossága és szentsége által Isten előtt igazzá lesz, ha ezt hitben elfogadja (2Kor 5,21); a megszenteltetésben Isten Igéje iránti engedelmesség és a Szent Szellem benne való munkálkodása által az ember jelleme és magatartása egyre inkább megváltozik. Ugyanakkor igénybe veszi a teljes megigazulást, amelyet Krisztus kereszthalálával már megszerzett a számára.

IGDALIÁS (Jahve nagy, az Úr naggyá tesz; akit Isten nevel).

A rékábita Hanán (4) atyja (Jer 35,4).

ÍGÉRET.

Isten ünnepélyes ígérete az emberhez; az első ígéret a Megváltóról, Akiben minden ígéret beteljesedik majd, az 1Móz 3,15-ben van megírva; Ábrahám szintén ígéretet nyert (1Móz 12,2.7); Isten megígérte Dávidnak, hogy háza mindörökké megáll (2Sám 7,12-13.28-29); Jézus ígérete, hogy elküldi a Szent Szellemet, pünkösdkor teljesedett be; a hívőkhöz az ígéretek százai szólnak az Írásban (Jak 2,5; 1Tim 4,8; 2Pt 3,9).

IGÉZŐ.

Lásd: ÖRDÖGŰZŐ.

IHLETÉS.

Lásd: INSPIRÁCIÓ.

ÍJ.

Lásd: FEGYVEREK.

ÍJÁSZ.

Íjjal és nyilakkal felszerelt vadász vagy harcos. Az íj és nyíl az ókor leggyakoribb fegyverei (1Móz 21,20; 1Sám 20,17-42; Ézs 21,17).
A "nyíl" gyakran szimbolikus értelemben is használatos (Jób 6,4; Jer 9,8), akárcsak az "íj" (Zsolt 7,13; 64,4).

IJÉ-ABARIM (abarimi romok).

Az izráeliták táborhelye a pusztai vándorlás során (4Móz 21,11; 33,44-45).

IJJIM (romváros, rakás, domb, romok).

Város Júda déli részén (Józs 15,29).

IJON (rom, domb, rakás).

Város Naftali területén (1Kir 15,20; "Hijon"; 2Krón 16,4).

IKÁBÓD (oda a dicsőség, dicsőség nélkül; szégyen; dicstelen).

Fineás (2) fia, Éli (1) főpap unokája (1Sám 4,21-22).

IKKÉS (visszás, hamis, kifordított, elcsavart).

Tékoabeli férfi, Hirának (2), Dávid hősének atyja (2Sám 23,26; 1Krón 11,28).

IKÓNIUM (kép, képoszlop).

Város Kisázsia déli részének közepe táján, amelyet Pál is meglátogatott (ApCsel 13,51; 14,1-22; 16,2; 2Tim 3,11).

ILLAT (SZAG).

Többnyire az égőáldozat kellemes illata (1Móz 8,21; 3Móz 1,9-17); olykor bűz (Jn 11,39); képes értelemben is használatos (Jel 5,8; 2Kor 2,14; Ef 5,2; Fil 4,18).

ILLATSZER (PARFŐM).

Személyes használatra (Péld 7,17; 27,9; Énekek 3,6; Ézs 3,21.25); itt különböző fajta illatszerekről és illatos növényekről olvashatunk; a tömjén elkészítéséhez is különböző illatos fűszereket használtak fel (2Móz 30,34-38).

ILLÉS (héb: Elia) (az Úr az Isten, erősségem az Úr).

Tesbitesbeli, Isten prófétája, aki Aháb (1) királynak nagy szárazságot jövendölt; Isten parancsára hollók táplálták, és később egy sareptai özvegy gondoskodott róla (1Kir 17,1-24). Három esztendő elteltével Aháb királynak istenítéletet javasol, hogy annak során bebizonyosodjék, melyik az igazi Isten: a kánaáni bálvány, Baál vagy pedig Izráel Istene (1Kir 18,17-40). Kármel (1) hegyén kitűnt a pogány istenség teljes tehetetlensége, s ezáltal az egész nép előtt hitelét vesztette; ezután 450 Baál-prófétát lemészároltak. Jézabel királyné megesküszik, hogy megbosszulja a prófétán a Baál-papok halálát (19,1-8); Illés a pusztába menekül, ahol meghallja Isten halk és szelíd hangját. Elizeust felkeni prófétai utódjául. Megfeddi Ahábot Nábót megöletése miatt (1Kir 21,17-29). Megjövendöli Aháziának, Aháb fiának halálát (2Kir 1). Forgószélben az égbe ragadtatik (2Kir 2,1-15).Keresztelő Jánost Illésnek nevezik (Mt 11,14; 17,10-13; Lk 1,17); Illés megjelenik Jézusnak a megdicsőülés hegyén (Mt 17,3-4; Mk 9,4-5; Lk 9,30-33).

ILLÍRIA (barátok földje).

Római tartomány az Adriai-tenger keleti partvidékén, ahol Pál is prédikált (Róm 15,19); ma Jugoszláviához tartozik.

IMÁDSÁG.

Az imádság életszükséglet az ember számára, mert lénye szerint Istenre van utalva. A keresztyén ember élete az Istennel közösségben való élet. Semmiféle más vallásban nem találunk olyan imádságokat, mint a Biblia embereinél, pl. Mózesnél, Dávidnál és Pálnál. A keresztyéneknél Isten és az ember közti kapcsolat teljes és egészen személyes. Vannak dolgok, amelyek csak imádság által lehetségesek (1Tim 2,1-4); az imádság az Istennel való közösség kifejezője; Isten közösségben akar lenni az emberrel, és az embernek szüksége van erre a kapcsolatra Istennel. Az imádság módjai: hódolat, imádás, dicsőítés, hálaadás, vallástétel, kérés, közbenjáró könyörgés, tusakodás, bűnvallás. Az imádságnál a döntő tényező a szív belső magatartása. A külső testtartásnak, a nyelvezetnek, helynek és időnek nincs lényeges szerepe; fő, hogy az ember szíve legyen teljesen (osztatlanul) Istené. Jézus felülmúlhatatlan és tökéletes képet nyújtott az imaéletről. Az imádságban a következő szempontok a fontosak: az imádság csak akkor használ, ha hitben történik (Jób 9,16; Mt 17,20), Jézus nevében (Jn 14,13; 15,16), Isten akaratával egybehangzóan (1Jn 5,14-15), a Szent Szellem vezetésével és ereje által (Júd 20).
Az imádkozónak meg kell vallania és meg kell tagadnia bűneit (Zsolt 66,18; Ézs 59,1-2), s neki magának is késznek kell lennie, hogy mások bűnét megbocsássa (Mt 6,14-15); emberi síkon a magatartásának összhangban kell lennie imádságával (Mt 5,23-24; 18,19); kitartóan kell imádkoznia (Lk 11,5-8; 18,1-8), Az emberi felelősség felől nézve, az imádság az egyik legfontosabb fegyver Isten akaratának a véghezvitelében (1Tim 2,1-4); az imádság elhanyagolása vagy abbahagyása bűn (1Sám 12,23; Zsid 4,16).

IMMÁNUEL (velünk az Isten).

Egy megígért gyermek neve, akit majd szűz hoz a világra (Ézs 7,14), és akinek születésekor elközelít Isten üdvössége. Mik 5,2ezt a gyermeket Messiásnak mondja. Ez a prófécia Jézus Krisztusnak Mária által való születésében teljesedett be.

IMMÁR.

Lásd: IMMÉR (2).

IMMÉR (beszédes; kiemelkedő, szembetűnő; bárány).

1. A 16. papi rend feje Dávid idejében (1Krón 24,14).
2. Passur (1) pap apja ("Immár": Jer 20,1).
3. Helység Babilonban (Ezsd 2,59).
4. Jeruzsálem kőfalát javító Sádok (5) apja (Neh 3,29).
5. Fogságból visszatért pap (1Krón 9,12; Ezsd 2,37; 10,20).

IMRA (ellenszegülés, viszálykodó).

Férfi Áser törzséből (1Krón 7,36).

IMRI (bőbeszédű, beszédes, szónok).

1. Júda (1) leszármazottja (1Krón 9,4).
2. Jeruzsálem kőfalát építő Zakkur (5) atyja (Neh 3,2).

INDIA.

Ahasvérus király birodalmát keletről határoló ország (Eszt 1,1; 8,9).

I.N.R.I.

Annak a latin feliratnak a kezdőbetűi, amelyet Pilátus Krisztus keresztjén helyeztetett el: "Iesus Nazarenus Rex Iudeorum = A Názáreti Jézus, a Zsidók Királya" (Mt 27,37; Mk 15,26; Lk 23,38; Jn 19,19).

INSPIRÁCIÓ (ihletés).

A Szent Szellem különleges befolyása, amellyel bizonyos személyeket arra indít, hogy kimondják és leírják azt, amit Isten másokkal közölni akart, anélkül azonban, hogy közben kikapcsolódnék személyes cselekvőképességük vagy jellemző sajátosságuk (1Kor 2,13; 2Tim 3,16; 1Pt 1,10-11; 2Pt 1,19-21).

IPARMŰVÉSZ.

Lásd: MESTERSÉGEK.

IPARMŰVÉSZET.

Ipar, amely nagy ügyességet kíván.

ÍR.

Lásd: ÍRI.

IRA (éber, izgatott; őrzött; városi, polgár).

1. Dávid főembere (2Sám 20,26).
2. Ikkés fia, Dávid hőse (1Krón 27,9).
   A 2Sám 23,26és 1Krón 11,28-ban: "Hira" (2).
3. Jitriből való férfi; Dávid másik hőse (2Sám 23,38; 1Krón 11,40).

IRÁD (sebes, gyors, menekülő, futó; vadszamár, szamárcsikó).

Hánók (3) fia, Kain unokája (1Móz 4,18).

ÍRÁSMŰVÉSZET.

Mezopotámiában találták fel; valószínűleg a sumérok, legkésőbb Kr. e. 2500-ban; ennek az írásnak nem volt ABC-je, sem hangjai, hanem képei, tehát a gondolatokat képes alakban vagy szimbólumokkal fejezte ki, nem pedig hangzásjelekkel; az írás történetének következő állomása a hang szerinti írás bevezetése volt, azaz a jelek bizonyos fajtájáé, amelyek hangoknak felelnek meg, ebből fejlődött ki később a betűrendes írásrendszer. Az első betűrendes írásrendszert az egyiptomiak fejlesztették ki (hieroglifák); az izráeliták a föníciaiaktól származtatták betűrendszerüket; a sémita írás Kr. e. 1900 és 1500 közt keletkezett; az első írásos emlékét Serabit el-Kadimnál találták a Sínai-félszigeten; a görögök az ABC-jüket a föníciaiaktól és arameusoktól kapták; az írást a Biblia először a 2Móz 17,14-ben említi; a tízparancsolatot maga Isten írta ujjával (2Móz 31,18; 32,15-16); az ókorban írtak nedves agyagra, viaszra, fémre, fára, kőre, vakolatra (5Móz 27,2-3; Józs 8,32; Lk 1,63), később pergamenre (2Tim 4,13) és papíruszra (2Jn 12); íróeszközök: náddal és tollal pergamenre és papiruszra írtak, a keményebb anyagra pedig vésővel.

ÍRÁSTEKERCS.

Papírusz vagy bőr (pergamen) lapokat összevarrtak, hogy ezáltal írásra alkalmas hosszú szalagot kapjanak, amelynek mindkét végére egy-egy rúdat erősítettek, s ez így egy írástekercset képezett (Ézs 34,4; Jer 36; Ez 3,1-3; Lk 4,17.20; Jel 5; 10,1-10).

ÍRÁSTUDÓ (TÖRVÉNYTUDÓ), ZSIDÓ.

Tanult férfiak osztálya, akik főként a törvény rendszeres tanulmányozásával és magyarázásával foglalkoztak (Mt 22,35); törvénytanítóknak (Lk 5,17) és rabbiknak (mester) (Mt 23,8) is nevezték őket; életüket a törvény megőrzésének, másolásának és magyarázásának szentelték; hogy biztosítsák a törvény szentségét és sérthetetlenségét, részletes és igen bonyolult tanrendszert fejlesztettek ki, amely a "vének rendelései" vagy "ősök hagyományai" néven volt ismeretes (Mt 15,2-6); mindenféle magasabb fokú oktatást a kezükben tartottak; gyakran bíróként is működtek a zsidó törvényszékeken, és mint tagok, részt vettek a nagytanács ülésein is (Mt 26,57); laikusok voltak, nem papok; legtöbbjük világi mesterséget is űzött, mert elvárták tőlük, hogy a tanításért ne fogadjanak el díjazást; elkeseredett ellenfelei voltak Jézusnak (Mk 2,16), Aki megfeddte őket (Mt 23); elítélésénél fontos szerepet játszottak (Mt 26,57), majd üldözték az őskeresztyén gyülekezetet is (ApCsel 4,5; 6,12).

IRGALMASSÁG.

1. Ellenséggel vagy gonosztevővel szemben elnéző magatartás, melynek során eltekintek a büntetés kiszabásától.
2. Együttérzés, amely a betegek, szegények, gyengék iránti segítésre ösztönöz. Egyik legfontosabb keresztyén erény (Mt 5,7; Jak 2,1-13; Péld 19,22a).

IRGALOM.

Gyengéd, figyelmes együttérzés másokkal, kivált Isten egyik tulajdonsága (Zsolt 103,13; Jón 4,11; Jak 5,11); Isten ugyanezt várja el a hívőktől (Ézs 1,17; Mt 18,23-35).

(H)ÍRI (éber, városi, őr; izgatott; izzó harag; város; Jahve az őr).

"Ír"-nek is nevezik; benjáminita (1Krón 7,7.12).

IRMÉJA (értelmezése mint: JEREMIÁS).

Benjáminita férfi, aki Siklágnál Dávidhoz csatlakozott (1Krón 12,4).

IR-MELAH (sóváros).

Város Júda pusztájában Nibsán és Éngedi közt (Józs 15,62). Pontos fekvése ismeretlen.

IR-SEMES (napváros).

Város Dán területén (Józs 19,41).

IRU (éber).

Káleb (1) legidősebb fia (1Krón 4,15).

ISAI (Jahve van, létezik; életképes; a férfias, bátor, szilárd).

Boáz (1) unokája (Ruth 4,18-22), Obed (5) fia és Dávid atyja (1Sám 17,12-14), Betlehemben (1) lakott. A Messiás Isai gyökeréből származik (Ézs 11,1.10). Az ÚSZ "Jessé"-nek is nevezi (Lk 3,32; ApCsel 13,22; Róm 15,22).

ISBA (dicsérve; ő magasztal, dicsér; megnyugtató, lecsillapító).

Férfi Júda törzséből (1Krón 4,17).

ISBÁK (elhagyó, visszahagyott; aki mögötte hagy; szabad).

Ábrahám fia második feleségétől, Keturától (1Móz 25,2).

ISBÓSET (szégyen férfia).

Saul (1) fia; hét évig uralkodott; azután Dávid hívei megölték (2Sám 2,8-10; 4,5-12). Eredetileg "Esbaál"-nak hívták (lásd: ott is) (1Krón 8,33; 9,39).

ISHÓD (ragyogás, tisztesség, hírnév férfia, dicsőséges).

Manassé törzsbeli férfi (1Krón 7,18).

ISI (üdvhozó, gyógyító, segítő).

1. Férfi Júda törzséből (1Krón 2,31).
2. Férfi ugyanabból a törzsből (1Krón 4,20).
3. Simeon (1) leszármazottja (1Krón 4,42).
4. Manassé fél törzsének fejedelme (1Krón 5,24).

ISKOLA.

Tanítást és tanulást szolgáló hely vagy intézmény; a régi időkben Izráelben a család volt az ifjúság hitbeli oktatásának legfontosabb helye, a tanítás főként beszélgetés és személyes példaadás útján történt; tanítás és tanulás alapvetően a hitre irányult; Sámuel (1) prófétai iskolát rendezett be (1Sám 19,20-21); a babiloni fogság idején keletkeztek a zsinagógák, mint a tanítás és az istentisztelet helyei; áldozatot azonban kizárólag a templomban mutattak be. Később fejlődött ki az alapfokú iskolai rendszer, amely szorosan a zsinagógákra támaszkodott (Lk 4,20); a zsinagóga elöljárója volt egyúttal a tanító is; nagy fontosságot tulajdonítottak bibliai szövegek kívülről való megtanulásának; a tanítóknak fontos szerepük volt a keresztyén gyülekezetek életében is (Jak 3,1; Róm 12,7; Zsid 13,7).

ISMAEL.

Lásd: IZMÁEL.

ISMÁJA (Jahve meghallgat, Isten hallja).

1. Zebulon fejedelme Dávid idejében (1Krón 27,19).
2. Gibeonita főember, aki Siklágban Dávidhoz csatlakozott (1Krón 12,4).

ISMÁKIA (Jahve támogatni fog; az Úr a támaszték; akit Isten fenntart).

Templomfelügyelő Ezékiás (1) idejében (2Krón 31,13).

ISMÉRAI (Jahve megőriz, Isten az őriző, őr).

Benjáminita férfi (1Krón 8,18).

(AZ) ISMERETLEN ISTENNEK.

Görög felirat Athén egyik oltárán, amely ismeretlen istennek volt szentelve, mert az istenfélő emberek nem akarták, hogy egy isten is kimaradjon a tiszteletből; ehhez kapcsolódott Pál athéni prédikációja (ApCsel 17,23kk.).

ISPA (kopasz, sima; szilárd, erős).

Benjáminita férfi (1Krón 8,16).

ISSAKÁR (díjjal váltatik meg; ő hozza a fizetséget; megfizetés).

1. Jákób (1) és Lea fia; utódai alkotják az azonos nevű törzset (1Móz 49,14; 5Móz 33,18; Józs 19,17-23).
2. Ajtónálló lévita Dávid idejében, Obed-Edom (3) fia (1Krón 26,5).

ISSIJA (Jahve felugraszt, az Úr felejtesse el; Jahve él; élt Isten által).

1. Issakár (1) dédunokája (1Krón 7,3).
2. Benjáminita, aki Siklágnál Dávidhoz csatlakozott (1Krón 12,6).
3. Lévita, Kehát nemzetségéből (1Krón 23,20).
4. Lévita, Mózes leszármazottja (1Krón 24,21).
5. Lévita (1Krón 24,25).
6. Zsidó férfi, aki elbocsátotta idegen feleségét (Ezsd 10,31).

ISTÁLLÓ.

Zárt épület háziállatok tartására és takarmányozására (Ez 25,5), általában kisebb nyájak vagy egyes állatok gondozásának a helye (2Krón 32,28); Salamonnak tárházaiban 4000 ló befogadására elégséges istállók is voltak (2Krón 9,25).

ISTEN.

A Biblia nem tartalmaz meghatározást Istenről, hanem számos jelentést a lényéről és tulajdonságairól. Mindenható: Zsolt 115,3; Jer 32,17; Mt 19,26; 5Móz 29,29; Zsolt 50,11; Mindentudó: Jób 34,21-22; Zsolt 139,2-6; Mindenütt jelenvaló: Zsolt 139,7-12; Jn 20,24-27. Az ősszöveg "Jehová"-nak vagy "Jahve"-nak nevezi. Isten Szellem, és nem testből-lélekből álló személy (Jn 4,24), korlátlan hatalmú (Dán 4,34), tökéletes a bölcsességében, feltétlen hitelre méltó és megbízható (Zsid 6,18), mindenestől szent (3Móz 11,44).
Kijelentette magát már a teremtésben és a természetben (Róm 1,20), mindenekfölött azonban az Ő Fiában (Zsid 1,1-2). Csak egy igaz Isten van (5Móz 6,4). Minden más "isten"-t a Biblia bálványként (Bír 6,31; 1Kir 18,27; 1Kor 8,4-6) vagy démonként (1Kor 10,19-22) leplez le.

ISTEN BÁRÁNYA.

Keresztelő János nevezte Jézust Isten Bárányának (Jn 1,29.36), amivel Jézus küldetésére és megváltó művére akart utalni; János Jelenések könyvében is gyakran Krisztus jelképeként szerepel a bárány.

ISTEN FIA.

Jézus címe, amely kijelenti az Atya Isten lényében, egyetlenszerűségében és örökkévalóságában való részét, valamint az Atyával és Szent Szellemmel való egységét a Szentháromságban (Jn 5,18.23.36); Krisztus maga mondta, hogy Ő örökkévaló és egy az Atyával (Jn 10,30).

ISTEN FIAI, ISTEN GYERMEKEI.

1. Angyali lények (Jób 1,6; 2,1; 38,7).
2. Izráel (2), Istennel való szövetséges kapcsolatában (2Móz 4,22).
3. Az egyes izráelita ember (Hós 1,10; 5Móz 14,1).
4. Az Isten által megváltott emberek, akik Jézus Krisztusban hisznek (Jn 1,12; 14,6).
5. Jézus Krisztus (Mt 3,17; 17,5; Lk 1,35).

ISTEN ÍTÉLETEI.

Lásd: ÍTÉLET.

ISTEN, IZRÁEL ISTENE.

Oltár neve, amelyet Jákób (1) Sikem (3) közelében állított fel (1Móz 33,20).

ISTENKÁROMLÁS.

Lásd: KÁROMLÁS.

ISTEN KÉPE.

Isten az embert tulajdon képére teremtette (1Móz 1,26-27; 5,1; 9,6; 1Kor 11,7; Ef 4,24; Kol 3,10; Jak 3,9).
Itt nem testi képmásról van szó, hanem szellemi képről, mintegy az élet mintájáról. Az ember bűnesete széttörte ezt a képet, de nem törölhette el teljesen. Az újonnan születéssel és a megtéréssel kezdődik az eredeti kép helyreállítása, miközben Jézus Krisztus képére formálódunk. Ő az Isten képe (Kol 1,15).

ISTEN KIRÁLYSÁGA.

Lásd: ISTEN ORSZÁGA.

ISTEN ORSZÁGA (KIRÁLYSÁGA).

Isten szuverén uralma, ahogyan az Krisztusban alakot öltött, hogy ellenségeit legyőzze és Magának oly népet teremtsen, amely fölött uralkodhat, továbbá egy olyan országlás kezdete, amelyben uralmának jótékony hatalma megtapasztalható; ennek a királyságnak tagjai mindazok, akik életüket Isten uralma alá vetik és tudatosan követik Jézus Krisztust; ebbe az országba újonnan születés és megújulás által lehet belépni (Jn 3,3-5); Isten országának megvalósulásában két szakaszt különböztetünk meg; a jelenlegit és az eljövendő, eszkatologikus jellegűt; az, hogy Jézus ki tudja űzni a démonokat, jele annak, hogy az Isten országa eljött az emberekhez (Mt 12,28); ugyanebben az értelemben használja a Biblia a "Mennyek országa" kifejezést.

ISTEN SZOLGÁJA.

Olyan ember, aki egészen rendkívüli módon szolgálja Istent, és hajtja végre az Ő akaratát, mint pl. a pátriárkák (2Móz 32,13); Mózes (4Móz 12,7-8); a próféták (Zak 1,6) és mások. Főként azonban a Messiás címe az Ézs 40-66 fejezetekben; az ÚSZ-ből tudjuk, hogy ezek a részek Jézus Krisztusra vonatkoznak (Ézs 42,1-4; Mt 12,17-21).

ISTEN TELJHATALMA (SZUVERENITÁSA).

Isten korlátlan hatalma és méltósága; nincs hatalom és törvény alá vetve, semmi sem nagyobb Nála (Ézs 45,9; Róm 9,20-21); ezért senki sem szállhat Vele perbe vagy vonhatja felelősségre.

ISTVÁN (koszorú).

A jeruzsálemi ősgyülekezet hét diakónusának egyike (ApCsel 6,1-6); prédikált a jeruzsálemi zsinagógában (ApCsel 6,9-15), a nagytanács megkövezés általi halálra ítélte; az első keresztyén vértanú (ApCsel 7); Pál is helyeselte a megkövezést, és ő vigyázott az ítéletet végrehajtó férfiak ruháira.

ITALÁLDOZAT.

Bor vagy más folyadék, amelyet kiöntenek egy istenség tiszteletére (2Móz 29,40-41; Jer 44,17-25).

ITÁLIA.

Ország az Alpok és Messina közt; fővárosa Róma (ApCsel 10,1; 18,2; 27,1; Zsid 13,24).

ITÁLIAI SEREG.

A cézáreai római helyőrség csapata, amelyhez Kornélius százados is tartozott, akinek Péter hirdette a Jézus Krisztusról szóló evangéliumot (ApCsel 10,1).

ITÁMÁR (pálmák földje, szigete; nem magas, nem nagy).

Áron legfiatalabb fia, papi család alapítója (2Móz 6,23; 1Krón 6,3; 24,1-2).

ÍTÉLET.

A Biblia gyakran beszél olyan szerencsétlenségről vagy nyomorúságról, amelyet egy meghatározott bűn büntetésének lehetett tekinteni. Izráel történelme szakadatlan sorozata Isten ítéleteinek, népe ellenségei, de az Ő szövetségének népe, Izráel felett is, amikor az bűneivel megszegte ezt a szövetséget. Az "Úr napja" az ítélet napja minden bűnös fölött, azok fölött is, akik büszkén és magabiztosan azzal dicsekszenek, hogy a szövetség népéhez tartoznak (Ézs 2,12; Ám 5,18; Hós 5,8-9).
Isten az ítéletek által meg akarja tisztítani népét, nem pedig megsemmisíteni. Jézus óvja a Gyülekezetét a szeretetlen ítélkezéstől (Mt 7,1), ugyanezt teszi Pál is (Róm 14,1; 1Kor 8-10). Az ÚSZ három ítéletről szól:

1. Krisztus Gyülekezetének megítélése (2Kor 5,10);
2. Izráel és minden élő megítélése az 1000 éves uralom előtt (Mt 25,31-46) és
3. A nagy fehér trónszék előtt mindenek (halottak) megítélése (Jel 20,11-15).

Mózes és utódai különböző fokú bíróságokat állítottak fel a nagyobb és kisebb ügyekben való ítélkezésre (2Móz 18,25-26).

ÍTÉLŐSZÉK.

Pad vagy szék, amelyen ülve a bíró a tárgyalást vezeti, meghallgatja a panaszt és kérést, és kimondja az ítéletet (Mt 27,19; Jn 19,13; ApCsel 18,12).
Krisztus bírói széke is, amely előtt egykor minden hívőnek meg kell jelennie (Róm 14,10; 2Kor 5,10).

ITIEL (velem van az Isten, Isten tulajdona).

1. Agur barátja (Péld 30,1).
2. Benjáminita (Neh 11,7).

ITNÁN (megajándékozott, útvonal).

Város Júda törzsi területének déli részén (Józs 15,23); közelebbről nem ismeretes.

ITRÁN (előny, nyereség, kitüntetés; bőség; maradék).

1. A hóreus Disón (1) fia, Széir (1) unokája (1Móz 36,26; 1Krón 1,41).
2. Férfi Áser törzséből (1Krón 7,37).

ITREÁM (a nép sokasága, maradéka, a nép előkelője).

Dávid fia Egla nevű feleségétől (2Sám 3,5; 1Krón 3,3).

ITRÉBELI.

Lásd: JITRIBŐL VALÓ.

ITTAI (Jahvéval; velem az Isten; szomszédos).

1. Benjáminita férfi, Ribai fia, Dávid hőse (1Krón 11,31; 2Sám 23,29).
2. Gitteus férfi, Dávid hűséges követője (2Sám 15,18-22; 18,2-5).

ITTA-KACIN; helyes neve: ÉT-KACIN (bírói idézés, tárgyalási határnap; a fejedelem ideje; távoli rokonság).

Helység Zebulon határán (Józs 19,13), pontos helye ismeretlen.

ITUREA (nomádok földje).

Tartomány Palesztina északkeleti részében, a Hermon hegység délkeleti lejtőjénél (Lk 3,1). Lásd még: JETUR (1).

ÍV.

Lásd: SZIVÁRVÁNY.

IVÁS.

Az izráeliták vizet (1Móz 24,11-18), bort (1Móz 14,18; Jn 2,3) és tejet ittak.

IVVA.

Lásd: AVA.

IZLIA (ő alázza meg; Ő (Isten) mérje meg v. méltassa).

Benjáminita férfi (1Krón 8,18).

IZMÁEL (Isten meghallgat v. hallja; halld meg Isten).

1. Ábrahám fia, egyiptomi szolgálójától, Hágártól (1Móz 16); körülmetélték (1Móz 17,26); Sára ösztönzésére Ábrahám anyjával együtt elűzte (1Móz 21); az izmáeliták törzsatyja (1Móz 17,20; 25,12-16).
2. Zebádiásnak (7), Jósafát (4) király udvari főemberének atyja (2Krón 19,11).
3. Johanán (10) fia, segített Jójada (4) főpapnak Joás (4) királlyá tételében (2Krón 23,1).
4. Férfi Júda törzséből, Nátánia (1) fia, megölte Gedáliás (1) helytartót (2Kir 25,25; Jer 40,7-16; 41,1-18).
5. Asel (1) fia, Jónatán (2) leszármazottja (1Krón 8,38; 9,44).
6. Pap, aki elbocsátotta idegen feleségét (Ezsd 10,22).

IZMÁELITÁK.

Izmáelnek (1), Ábrahám fiának leszármazottai. Nomád nép (1Móz 37,25-28; 39,1; Bír 8,24).

IZRÁEL (Isten harcol, Isten harcosa, hőse; aki Istennel harcol; akiért Isten harcol; Isten fejedelme).

1. Jákób (1) Istentől kapott új neve (1Móz 32,28; 35,10).
2. Izráel tizenkét törzsének gyűjtőneve (2Móz 3,16).
3. Az északi országrész neve, miután a tíz törzs fellázadt, és az ország kettészakadt (1Sám 11,8; 1Kir 14,19.29).
4. Neve mindazoknak, akik Ábrahám hitét bírják (Zsolt 73,1; Ézs 45,17; Jn 1,48; Róm 11,13-36; Gal 6,15-16).

IZRÁEL FIAI.

Lásd: IZRÁEL (2).

IZRÁELITA.

Lásd: IZRÁEL (2).

IZRÁEL ORSZÁGA.

Lásd: IZRÁEL (3).

IZRÁHJA (Isten kisarjaszt, Jahve fénylik v. felragyog, előtör Isten vetése v. plántája).

1. Issakár (1) leszármazottja (1Krón 7,3).
2. Vezető lévita zenész Jeruzsálem falainak felszentelésekor (Neh 12,42).

IZZÓ ÉRC.

Isten dicsősége fényének jelképes ábrázolása (Ez 1,27; 8,2).

IZSÁK (valaki nevet, nevető, vidám; bár rámosolyogna!).

Ábrahámnak egyetlen fia Sárától (1Móz 17,19); körülmetélték (1Móz 21,4); atyja kész volt őt feláldozni Isten parancsára (1Móz 22), de ezt nem kellett véghezvinnie, nőül vette Rebekát (1Móz 24), aki két ikerfiút szült neki, Ézsaut és Jákóbot (1) (1Móz 25,25-26); félelemből letagadta, hogy Rebeka a felesége (1Móz 26,7-11); megáldotta két fiát, kivált a fiatalabbikat (1Móz 27); Mamréban (2) halt meg (1Móz 35,27-29).

IZSÓP.

Lásd: NÖVÉNYEK.