Palesztina a régi időkben gazdagabb volt erdőkben, mint ma. Megállapították, hogy több mint 25 fajta fája volt; olyanok is, amelyeket a pogányok bálványként tiszteltek: Az izráelitáknak tilos volt az Istennek szentelt oltár közelébe fát ültetni (5Móz 16,21).
Ez a természeti jelenség télen csak a legmagasabb hegyeken fordult elő Izráelben (Jób 37,9; 38,29).
Egész Keleten a házakat égetett agyagtéglából építették; terméskövet alig használtak. A régi városokat mind hatalmas fal vette körül; igazság és erő (Jer 15,20), valamint védelem, szabadulás és üdvösség (Ézs 26,1) jelképe is.
Kenyérdarab, amelyet közös edényben levő mártásba vagy más folyékony eledelbe mártanak (Ruth 2,14; Péld 2,14; Péld 17,1; Jn 13,26).
A megerősített városok körül rendszerint kis települések csoportosultak, ezek lakói háború idején a városba menekültek.
Anna (1) prófétaasszony apja (Lk 2,36).
Az egyiptomi uralkodók címe; a történetírók szerint 26 önálló fáraó-dinasztia volt, a Kr. e. 3400-ban élt Menestől a Kr. e. 525-ben a perzsáktól elszenvedett vereségig, amikor III. Psammetih uralkodott. A fáraók születésükkor kapták meg tulajdonnevüket; Nékó fáraó, Ofra fáraó stb. Az ÓSZ-ben szereplő fáraók:
Kiemelkedően kegyes férfiak zárt csoportja a zsidók közt Jézus idejében, akik szembefordultak Jézussal és tanításával; elhatározták Jézus halálát (Mt 12,14); Jézus élesen rendreutasította őket (Mt 23). A farizeusok jellemző tanításai: hit az írásban és szájhagyományban fennmaradt törvényben, a test feltámadásában, a szellemi világ létezésében, a lélek halhatatlanságában, az emberek eleve elrendeltségében, a cselekedetek alapján történő eljövendő jutalmazásban, ill. büntetésben (Mt 9,11-14; 12,1-8; 16,1-12; 23; Lk 11,37-44; ApCsel 15,5; 23,6-8).
Áttetsző kendő a nők arca előtt, hogy eltakarja, ill. hogy a nap és a por ellen védje (1Móz 24,65; 1Kor 11,4-16).
A fattyúk és leszármazottaik, egészen a tizedik nemzedékig, ki voltak zárva Isten gyülekezetéből (5Móz 23,2); nem tarthattak igényt az atyai gondviselésre, valamint a jog szerinti gyermekeket megillető többi előjogokra és neveltetésre.
Használati tárgy, fémből, cserépből vagy égetett agyagból, folyadékok vagy egyéb anyag tárolására (2Kir 4,38).
Az a földdarab, amelyet a jeruzsálemi főpapok Júdásnak (6) Jézus elárulásáért kifizettek, s később az általa visszahozott pénzen temetőül vásároltak az idegenek számára (Mt 27,7).
Jeruzsálem egyik városkapuja (Jer 19,2).
A kenkréabeli gyülekezet diakonisszája, akit Pál szeretettel ajánl a római gyülekezetnek; ő vitte a levelét is Rómába (Róm 16,1-2).
Az izráeliták támadó fegyverei: kard (2Móz 17,13; 1Sám 25,13); bot, mely egyik végén vassal volt megerősítve (Zsolt 23,4); parittya (1Sám 17,40.49; 2Kir 3,25); íj és nyílvessző (2Sám 22,35); kopja, dárda, lándzsa, hajítódárda (Józs 8,18; Bír 5,8).
Védekező fegyverek: pajzs (Bír 5,8; Ef 6,16); sisak (1Sám 17,5); mellvért (1Sám 17,5.38); lábvért (1Sám 17,6); öv (2Sám 20,8).
Fegyverek és értékes eszközök tárháza (Neh 3,19; 4,4).
Aki egy tiszt vagy király fegyvereit hordozta, és az életét védelmezte (Bír 9,54; 1Sám 31,4; 2Sám 23,37).
Előfordul szó szerinti értelemben, de különböző átvitt értelmezésben is (Ézs 7,8; 9,14-15; Ez 9,10; Ef 5,23).
Magas állású vezető személyiség, akinek tekintélye és teljhatalma van; a fejedelemasszony egy ilyen főember vagy király leánya vagy felesége. Fejedelem lehet egy család vagy törzs feje, uralkodó, kormányzó, főtisztviselő vagy egy király leszármazottja (4Móz 22,8; 1Sám 18,30); lehet szellemi vezető is (Ézs 9,6) vagy (az ördögök) a démonok uralkodója (Mt 9,34).
Házi szerszám (1Kir 6,7; Jer 10,3).
Az 5-10. parancsolatok a felebarátaink iránti kötelességeinkkel foglalkoznak. Az ÓSZ-ben olyasvalakit jelent, aki a közelben lakik, aki Izráel törzséhez tartozik (2Móz 20,16-17).
Az ÚSZ szerint minden ember, akivel találkozom, vagy akivel dolgom akad (Lk 10,25-37). Mindkét testamentum tanítja. Szeresd felebarátodat, mint magadat (3Móz 19,18; Mt 19,19).
Lehet valami bekövetkezendő rossz előérzete, vagy egy igazságos hatalomtól való tartás. A tanítványok féltek, amikor látták Jézust a vízen járni, és azt gondolták, hogy kísértet (Mt 14,26).
Az ember félelme döntő szerepet játszik az ÓSZ és ÚSZ Isten-jelenéseiben is (2Móz 3,6; 19,16; Ézs 6,5; Jel 1,17). "Az Úrnak félelme" (Péld 19,23) az Isten iránti helyes magatartás, melynek meghatározója a félő tisztelet.
Valamely ház falának tetejére vagy padlásterébe épített szoba (1Kir 17,19; 1Krón 28,11); egy ilyen szobában tartotta Jézus az utolsó vacsorát tanítványaival (Lk 22,12; Mk 14,15); a tanítványok is "felház"-ban várták a Szent Szellem kitöltetését (ApCsel 1,13).
A legtöbb igehelyen átvitt vagy jelképes értelemben fordul elő. Utal a közelgő veszedelemre (Ézs 44,22), sorscsapásra (Ez 30,3), titokra (Jób 3,5) és Isten jelenlétére (Ézs 19,1).
Amikor Izráel kivonult Egyiptomból, Isten nappal felhő-, éjjel tűzoszloppal vezette népét a pusztában (2Móz 13,21-22); mikor Isten Mózessel beszélt, a felhő a tábor előtt elhelyezett szent sátorra ereszkedett alá (2Móz 33,7-11); a felhő- és tűzoszlop Isten jelenlétének látható jelei voltak. Az ÚSZ-ben a Szent Szellem vezetését jelképezik.
52-60-ig Júdea római helytartója; második felesége Druzilla, I. Heródes Agrippa leánya volt. Hivatali ideje alatt került Pál fogságba (ApCsel 23,24-24,27).
Lásd: APELLÁLÁS és BÍRÓSÁGI FELLEBBEZÉS.
Meghalt ember új életre való feltámadása; a Biblia nem beszél a lélek elvont halhatatlanságáról, hanem az egységes test-lélek-szellem ember megváltását tanítja; ÓSZ-i igehelyek a feltámadásról: Ézs 25,8; 26,19; Jób 14,13-15; Dán 12,2; Zsolt 16,9-11; ÚSZ-i igehelyek: Jn 5,25.28-29; ApCsel 24,15; 1Thessz 4,16-17; 1Kor 15; Jel 20,12-13stb. Jézus Krisztus volt a feltámadás zsengéje (1Kor 15); valamennyi újonnan született ember Vele együtt feltámad, és megjelenik az Ő ítélőszéke előtt (2Kor 5,10); a feltámadott test szellemi, romolhatatlan, megfelel az Istennél való új létezésmódnak, ugyanakkor személyében felismerhető, de nincs alávetve a tér és idő korlátainak (Lk 24; Jn 20).
Az evangélium szíve; az ÚSZ tartalmilag inkább a feltámadás, mint a kereszt köré csoportosítja mondanivalóját. Jézus tanításában azonban az Ő feltámadása soha sincs elválasztva a kereszttől; a két esemény együtt képezi Krisztus megváltói művét (Mt 16,21; 20,18-19; Mk 8,31; 9,31; 10,33-34; Lk 24,26; Jn 10,17-18); az apostoli igehirdetésben Jézus feltámadása az Ő valódi istenfiúságának és Messiás voltának bizonyítékául szolgált (ApCsel 2,22-36; 3,12-18; 4,10; 5,29-32; 10,39-43; 13,29-37; 17,23-31); feltámadásakor Jézus Krisztus mint Isten Fia jelent meg hatalommal (Róm 1,4); ezáltal lett Gyülekezetének élő fejévé (Ef 1,19-22) és a világmindenség Urává (Fil 2,9-11).
Feltámadása és mennybemenetele után kezdte el szolgálatát, mint mennyei Főpapunk (Róm 8,34); a feltámadás szükséges része a megváltás egész folyamatának, záloga annak, hogy az élet folytatódik a halál után (Jn 11,25-26; 14,16), ugyanakkor bizonyíték az eljövendő ítéletről (ApCsel 17,31); a feltámadást nem szabad úgy elképzelnünk, mintha Jézusnak csak a lelke vagy az emberek előtt képviselt alapelvei éltek volna tovább. Ez történelmi esemény, azaz Jézus újra megjelent testben, azonban elváltozott, romolhatatlan testben, amelyen nem uralkodott többé a betegség és a halál.
Város Kréta szigetének déli partján (ApCsel 27,12).
A szó kétféle jelentésben fordul elő:
Puhatestű, kúszó állat (2Móz 16,24; ApCsel 12,23), jelképesen az ember jelentéktelen voltát ábrázolja Istennel szemben (Jób 25,6; Ézs 41,14).
A helyreállított Izráel jelzője (Ézs 62,4).
Már az ókorban szokás volt a szemhéjak kifestése, hogy a női arc szépsége még jobban érvényesülhessen (Jer 4,30; Ez 23,40).
Csillagcsoport a Bika csillagképben (Jób 9,9; 38,31).
Város Alsó-Egyiptomban (Ez 30,17).
Keresztyén férfi Ázsia tartományából, aki Pál apostolt cserben hagyta (2Tim 1,15).
Város a kisázsiai Lídiában. Ott volt a Jel k.-ve hét gyülekezetének egyike (Jel 1,11; 3,7-13).
Pálon keresztül megtért keresztyén férfi Kolosséban; hasonló nevű páli levél címzettje.
Pál első római fogságából írt levele, amelyet "Filemonnak, Appiának, Arkhippusnak és a házuknál lévő gyülekezetnek" címzett; a Filemontól megszökött rabszolga, Onésimus sorsával foglalkozik, aki Pál által hitre jutott a Krisztusban, és hitében megerősödött; Pál visszaküldi őt Filemonhoz, azzal a nyomatékos kéréssel, hogy gazdája bocsásson meg neki; Onésimus nyilván pénzt is lopott, mikor megszökött; Pál kéri Filemont, ne ragaszkodjék a pénz visszafizetéséhez, de ha mégis, akkor ő maga, Pál fogja kárát megtéríteni.
Tévtanító az efézusi gyülekezetben, aki azt állította, hogy a feltámadás már megtörtént (2Tim 2,17-18).
Város Macedóniában; II. Fülöp (1), Nagy Sándor atyja alapította Kr. e. 358-ban; itt volt Kr. e. 42-ben a híres filippi csata, amely után a győztes Octavianus Macedóniát római tartománnyá tette; az első európai város, amelyben az evangéliumot hirdették (ApCsel 16).
Pál írta fogságában, valószínűleg Rómából, noha ezt kifejezetten nem említi; Pál megköszöni a gyülekezet ajándékát, amelyet Epafroditus által küldött neki, aki röviddel ezután súlyosan megbetegedett, s Pálnál ápolták és gyógyult meg; Pál most visszaküldi őt, és vele ezt a levelet a gyülekezethez; Pál egyetlen szóval sem bírálja a gyülekezetet; a levél alaptémája az öröm és a győzelmes hit. Felosztása:
Nép, amely az ÓSZ-i kor legnagyobb részében Palesztina ún. filiszteus-síkságán lakott (2Móz 15,14; Ézs 14,29.31; Jóel 3,4); területük északról délre Joppétól Gázáig terjedt, és öt nagy város volt rajta: Asdód, Gáza, Askalon, Gát és Ekron (Józs 13,3; 1Sám 6,17); Káftorból származnak (Jer 47,4; Ám 9,7), ami jelentheti Krétát vagy az Égei szigeteket; nem sémiták, talán árják, akik a bírák korában özönlöttek seregestől Palesztinába; végül egész Kánaán (2) ettől a Földközi-tenger partján húzódó keskeny sávtól nyerte a nevét, ahol a filiszteusok éltek: Palesztina; magukkal hozták a fémek földolgozásának ismeretét, amellyel az izráeliták csak Dávid idejében ismerkedtek meg, ezért uralkodtak a filiszteusok bizonyos vonatkozásban Izráel fölött egész Dávid idejéig (Bír 13,1). A filiszteusok uralma alól több hős hozott szabadulást: Sámgár (Bír 3,31), Sámson (Bír 13-16) és Sámuel (1) (1Sám 7,1-14); Jónatán (2) is legyőzte őket (1Sám 14), Dávid pedig uralma alá hajtotta őket (1Sám 17-18); az ország kettészakadása után visszanyerték hatalmi helyzetüket (1Kir 15,27; 2Krón 21,16; 28,18); Szargon (Kr. e. 722-705) egy részüket fogságba vitte és országukban asszír helytartót hagyott hátra.
Római keresztyén, akinek Pál köszöntését küldte (Róm 16,15).
Római keresztyén, akinek Pál köszöntését küldi (Róm 16,14).
A Biblia emberek és állatok fogait említi (4Móz 11,33; 5Móz 32,24); képes értelemben is használatos, pl. fogak tisztasága: éhséget jelent (Ám 4,6), egyéb igehelyek: Jób 16,9; Zsolt 58,7; JSir 2,16.
Önként tett ígéret Istennek valamely szolgálat elvégzésére, vagy valami Neki tetsző és Őt dicsőítő dolog végrehajtására, hálából a vett jótéteményért vagy annak reményében (1Móz 28,20-22; 3Móz 27,2.8; 4Móz 30,3; Bír 11,30); vagy ígéret valamitől való tartózkodásra; Jézus ellene fordult a fogadalmakkal való visszaélésnek (Mt 15,4-6; Mk 7,10-13).
A fogakat összeharapni a harag (Jób 16,9), gyűlölet (Zsolt 37,12) vagy kétségbeesés (Zsolt 112,10) jeleként. Az ÚSZ-ben inkább félelem és kudarc, mint harag kifejezője (Mt 8,12; 13,42.50; 25,30).
Szerszám olyasminek a megragadására, amit kézzel nem lehet megfogni (Ézs 6,6).
Ez a fogalom Izráel tíz törzsének Kr. e. 722-ben, Júda törzsének pedig Kr. e. 586-ban kezdődő fogságára vonatkozik. Mindkettő több szakaszban ment végbe. Tiglát-Pilnéser (2Kir 15,29; 1Krón 5,26) és Salmanassár (2Kir 17,3.5) Izráel ellen vezetett egész sor hadjárata után II. Szargon (2Kir 17,6-7) vitte a tíz törzset asszír fogságba. Esárhaddon és Asszurbanipál Samária tartományába Asszíria keleti részéből telepített néhány meghódított törzset (Ezsd 4,2.9.10).
A déli országot az újbabilóniai király, Nabukodonozor győzte le néhány év alatt, és vitte fogságba. Kr. e. 605-ben a nemesség néhány tagját deportáltatta Babilonba, ezek között volt Dániel (3) próféta is (2Krón 36,2-7; Dán 1,1-6); 597-ben elhurcolta Joákin királyt és ezreket a nemességből s Jeruzsálem vezető rétegéből (2Kir 24,14-16); ezek között volt Ezékiel próféta. Kr. e. 486-ban Nabukodonozor lerombolta Jeruzsálemet, és lakosait Babilonba hurcolta, csak a föld népének legszegényebbjeit hagyta ott (2Kir 25,2-21). Öt évvel később egy további csoportot vitetett Babilonba. Ezsdrás (3) és Nehémiás (3) írták le a foglyok visszatérését, amely Kr. e. 538-ban kezdődött, miután Círus perzsa király, aki egy évvel korábban meghódította Babilont és megdöntötte az újbabiloni uralmat, megengedte a zsidóknak, hogy hazájukba visszatérjenek (Ezsd 1,1-4). Zorobábel vezetésével 43.000 zsidó élt ezzel a lehetőséggel (Ezsd 2,64). Kr. e. 458-ban további 1800 izráelita tért haza Ezsdrással.
Nagy folyó (1Móz 2,10-14); a Nílus (1Móz 41,1; 2Kir 19,24); képes értelemben: emberi könnyek (Zsolt 119,136), a jó vagy gonosz eláradása (Jób 20,17; Ézs 43,2).
Az új templom része Ezékiel látomásában (Ez 41,16; 42,3.5).
Az a hely, ahol üdítő, tiszta víz bugyog elő a földből; kiváltképpen értékes az esőben szegény, olyan száraz országban, mint Palesztina (5Móz 8,7); átvitt értelemben az örök élet jelképe (Jn 4,14; Jel 21,6).
Kapu Jeruzsálemen belül (Neh 2,14; 3,15; 12,37).
Az az eljárás, amelynek segítségével különböző fémrészeket összekapcsolnak (Ézs 41,7).
Korintusi keresztyén; Pál apostol barátja és munkatársa (1Kor 16,17).
Ez a szó különböző jelentésekben fordul elő: alapanyag (1Móz 2,7); ország vagy terület (1Móz 28,15); az egész földkerekség (1Móz 12,3); a világ lakói (1Móz 6,11).
A Bibliában "a tenger" (4Móz 13,30), "a nagy tenger" (Józs 1,4), "a nyugati tenger" (5Móz 11,24), "a túlsó tenger" (5Móz 34,2) és a "filiszteusok tengere" (2Móz 23,31) néven szerepel.
Olyan valaki, aki vagy saját, vagy bérelt földet munkál meg. Lásd még: FOGLALKOZÁSOK.
A Biblia a következő igehelyeken szól földrengésről: 1Kir 19,11; Ám 1,1; Zak 14,5; Mt 28,2; ApCsel 16,26; átvitt értelemben is van róla szó; ilyenkor legtöbbször Isten ítéletét jelképezi (Bír 5,4; Zsolt 77,19; Ézs 29,6).
Ország a Földközi-tenger partja mentén, mintegy: 180 km hosszan terjed Arvad (vagy Arados)-tól egészen Dórig, közvetlenül a Kármeltől (1) délre; sémita neve Kánaán (2) volt; a Fönícia név görög szóból származik, ami kb. annyit jelent, mint "sötétvörös", talán azért, mert a föníciaiak fedezték fel a bíborpiros színű festéket, amelyet a bíborcsigából nyertek; a föníciaiak sémiták voltak, akik a Kr. e. második évezred egyik nagy népvándorlása során Mezopotámiából jöttek ide. Híres tengeri utazók lettek, gyarmatokat alapítottak Kartágóban és Hispániában; egészen a Brit-szigetekig is eljutottak; híres hajóépítők (Ez 27,9) és ácsmesterek (1Kir 5,6); leghíresebb városaik Tírusz és Szidón (1) voltak; vallásuk politeista és kicsapongó jellegű, ez Jézabel által Izráelbe is utat talált (1Kir 16,31; 18,19); egyik föníciai király, Hírám (1) baráti kapcsolatban állt Dáviddal és Salamonnal (2Sám 5,11; 1Kir 5,1-12; 2Krón 2,3-16); hasonló nevű férfi (2) segített Salamonnak a templomépítésnél (1Kir 7,13-47; 2Krón 2,13-14); ezen a vidéken gyógyította meg Jézus egy szíró-föníciai asszony leányát (Mk 7,24-30); Pál idevaló keresztyéneket látogatott meg (ApCsel 15,3; 21,2-7).
A sivatagokban és a tengerpartokon fordul elő nagy mennyiségben; jelképe a nagy számoknak és távolságoknak (1Móz 22,17; Jer 33,22; 1Kir 4,29), súlyoknak (Jób 6,3) és az állhatatlanságnak (Mt 7,26).
Tartomány Kisázsia délnyugati részén, amely egykor magában foglalta Kisázsia nagy részét; Kr. e. 133-ban a rómaiak elfoglalták; Pál a második és harmadik missziói útja alkalmából hirdette ott az evangéliumot (ApCsel 16,6; 18,23).
A szent sátor, ill. a templom "szentek szentjé"-ben levő láda, amelyben a törvény kőtábláit őrizték; fából és aranyból készült; arany fedelét a kegyelem királyi székének vagy az engesztelés fedelének nevezték. Karikákba dugott rudakon hordozták. Az aranyborjú összetörése után készítették (5Móz 10,1).
A törvénytáblák mellett később tartalmazta a törvény könyvét is (5Móz 31,26), emlékeztetőül mannát (2Móz 16,33) és Áron kivirágzott vesszejét (4Móz 17,10). Az izráeliták magukkal vitték a ládát a pusztai vándorlásukban. Különböző helyeken őrizték, míg végül Dávid Jeruzsálembe vitte. Az izráeliták számára Isten közelségének és jelenlétének jelképe volt. Hogy mi lett belőle a templom Kr. e. 586-ban történt lerombolása után, azt a mai napig sem tudjuk. "Bizonyság ládájá"-nak (2Móz 25,16.22) és "Isten ládájá"-nak (1Sám 3,3) is nevezték.
Állatbőrből készült eszköz, amely a tűz felszítására szolgál a kovácsoknál (Jer 6,29).
Olyan alap vagy fal, amelyre az egész épület felépül. Átvitt értelemben is használatos, pl. a hit (1Kor 3,10-12) vagy a gyülekezet alapja (Ef 2,20).
Általános megnevezés sokféle zöld növényre (1Móz 1,11-12; Mt 6,30), beleértve a gyomot is. A test mulandóságának, illetve az ember megromlott természetének jelképe (1Pt 1,24).
Lásd még: NÖVÉNYEK (keserű füvek).
A felszentelés jeleként a papoknak vérrel kenték meg a jobb fülcimpájukat (2Móz 29,20; 3Móz 8,24); ugyanezt tették a poklosokkal, ha azok meggyógyultak, hogy így legyenek ismét kultikusan tiszták. Ha egy rabszolga fülét átfúrták, ez önként vállalt egész életre szóló szolgaságot jelentett (2Móz 21,6; 5Móz 15,17).
Karika, amelyet férfiak és nők az orrukban vagy a fülükben viseltek (1Móz 24,47; Ézs 3,22; Ez 16,12).
Testi tisztaságot és felüdülést célzó fürdő a Bibliában alig fordul elő; a legtöbb helyen csupán egy-egy testrész megmosásáról van szó. A fürdőnek inkább csak kultikus-rituális jelentősége volt, és a kultikus tisztátalanságtól való megtisztulásra szolgált.
Az ókorban a fűrészek tűzkőből, bronzból vagy vasból készültek; nemcsak fát, hanem követ is fűrészeltek velük (1Kir 7,9).
Különböző fűszerekből álló keverék a tömjénezéshez a jó illatú áldozatnál (2Móz 30,35).
Jó illatú növényekből nyert termék, testápolásra, holtak bebalzsamozására, magas állású vagy tisztelt személyek felkenésére, orvosi vagy vallásos célra, ételek ízesítésére (1Móz 37,25; 43,11; Énekek 4,14; Mk 16,1; Jn 19,39-40).
Kiváltképpen patakok és vizek mentén előforduló fa; Palesztinában több faja élt; jelképe mind az örömnek (3Móz 23,40), mind a fájdalomnak (Zsolt 137,2).
Patak Moáb határán (Ézs 15,7).
"Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket." Máté 9.13
